Battaplébánia

Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged elárul?” Ennek láttára Péter Jézushoz fordult: „Uram, hát ővele mi lesz?” Jézus így felelt: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele? Te csak kövess engem!” Így a tanítványok között elterjedt az a vélemény, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Jézus azonban nem azt mondta: „Nem hal meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele?” Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről, és ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Jézus még sok mást is cselekedett. Ha egyenként mind megírnák, azt hiszem, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.
Jn 21,20-25

Elmélkedés

A pünkösd előtti napon – a húsvéti idő lezárásaként – Szent János evangéliumának utolsó sorait olvastuk. A tegnapi részben Péter sorsáról szólva Jézus előre jelzi, hogy szenvedéssel és kereszthalállal fogja megdicsőíteni Istent. A mai szakasz pedig a „szeretett tanítvány,” Szent János apostol sorsáról szól, aki a negyedik evangélium szerzője. A szentírástudósok szerint ezeket az utolsó mondatokat nem személyesen János, hanem az ő tanítványai írhatták. Évtizedekkel Jézus halála után János magas életkora miatt elterjedt az a vélemény, hogy nem fog meghalni. A szöveg ezt a téves elképzelést hivatott megmagyarázni Jézus korábbi szavait pontosan idézve.

Az evangélium befejező szavai arra emlékeztetnek, hogy az isteni igazságot, Jézus tanítását és működésének cselekedeteit János tanúságtételének köszönhetően ismerhetjük meg. Az evangélista lelkiismerete nyugodt lehet, hiszen teljesítette feladatát, hirdette a Mesterétől kapott tanítást. Munkája sokszoros termést hozott. Az ő tanúságtétele is igaznak bizonyult, de mennyivel inkább igaz Jézus Krisztus tanúságtétele az Atyáról és az ő irántunk való szeretetéről!

Vajon én mit teszek annak érdekében, hogy az emberekhez eljusson az örömhír? Hivatásomnak tekintem-e azt, hogy másokat az üdvösség útjára, Krisztus tanításának útjára vezessek? Engedem-e, hogy a pünkösdi Lélek engem is az evangélium hirdetőjévé tegyen?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Te mindig közeledsz felénk. Egész életünk várakozás, várakozás a beteljesedésre. Nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Benned, a Veled való találkozásban. Kérünk, add, hogy már most, mai életünkben is felismerhessük a jeleit annak, hogy találkozni akarsz velünk. Add, hogy várakozásunk ne legyen hiábavaló.

Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!”
Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután még hozzátette: „Kövess engem!”
Jn 21,15-19

Elmélkedés

Jézus jogosan nevezte önmagát jó pásztornak (vö. Jn 10,11), hiszen a rábízottak vezetését és a róluk való gondoskodást tekintette feladatának. Mennybemenetele előtt Péter apostolt bízta meg azzal, hogy e pásztori feladatát folytassa. A vezetés vállalása és hűséges teljesítése megkívánja Péter részéről, hogy szeresse Jézust és ezt ki is fejezze szavaival. A keresztény igehirdetők Péter háromszori szeretetvallomását előszeretettel hozzák összefüggésbe az apostol háromszoros tagadásával, amelyet Jézus előre megmondott az utolsó vacsorán. Ez a mozzanat rávilágít arra, hogy a szeretet a fájdalomból, az emberi vívódásból születik meg.

Pétert nem csupán pásztornak, hanem vértanúnak is hívja Jézus, miként az evangéliumi rész vége egyértelműen jelzi ezt. A Jézus iránti szeretetét most szóban megvalló Péter apostol valamivel később vértanúhalálával fogja majd bizonyítani e szeretetet. Az apostol halála – miként Jézusé is – dicsőséget szerez az Atyának.

Mit tanulhatunk mindebből? Ne féljünk megvallani Krisztus iránti szeretetünket! Ne féljünk teljes szívvel szeretni őt! Ne féljünk követésétől! Ne féljünk attól, hogy milyen küldetést fog ránk bízni! Szavunkkal, tetteinkkel és egész életünkkel tegyünk tanúságot a világban a szeretetről. Így lesz egész életünk Isten dicsőítése és tanúságtétel az isteni irgalomról. Isten szeretete jelen van a világban. Bennünk és általunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, add, hogy a Te akaratodat mindig készségesen teljesítsük, hogy Jézus bennünket is testvéreinek tekinthessen. E világ gondolatai nem a Te gondolataid, e világ útjai nem a Te útjaid. Add, hogy ebben a világban élve bátran vállalhassuk, hogy sokan ostobának tartanak minket, mert szeretnénk a Te útjaidon járni. Vezess bennünket a Te parancsaidnak útján, a hit útján végső célunk, a teljesség felé!

Abban a időben Jézus az égre emelte szemét és így imádkozott: Szent Atyám, nemcsak tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Egyek legyenek mindnyájan! Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy így ők is teljesen egyek legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Atyám! Azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok s lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel már a világ teremtése előtt szerettél engem. Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen, és én is őbennük legyek.
Jn 17,20-26

Elmélkedés

Az előző rész folytatásaként, amikor Jézus tanítványaiért és apostolaiért imádkozott, főpapi imája harmadik részében azokért könyörög, akik a tanítványok szavára hinni fognak benne. Mindazokért imádkozik, akikhez a történelem évszázadai során eljut az ő tanítása. Ebben a jézusi imában mi is benne vagyunk, akikhez a harmadik évezred elején eljut a tanítás.

Első és talán legfontosabb kérése, hogy a keresztények minden korban egyek legyenek, azaz egy közösségbe, az Egyházba tartozzanak. Mivel emberi gyengeségből a látható Egyház egysége a múltban sajnos többször is megsérült, és mivel ez Jézus elsődleges kérése, kötelességünknek kell tekintenünk, hogy rendszeresen imádkozzunk az egységért, és lehetőségeink szerint segítsük annak megvalósulását. S ha a hitbeli egység hiánya jelenleg még el is választja a különböző felekezetű keresztényeket egymástól, a szeretet egysége kössön össze bennünket már most!

Ezután Jézus azért imádkozik, hogy követői mindig vele legyenek, lássák dicsőségét és ne szakadjanak el tőle, hiszen az egység csak őbenne valósulhat meg. Végül, kéréseinek összefoglalásaként azért könyörög az Atyához, hogy szeretete mindig bennünk legyen. Imádkozzunk mi is azért, hogy megmaradjunk Jézus szeretetében és az általa kívánt egységben! Vezessen mindannyiunkat Jézus az egység és a szeretet útján az Atyához!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig Őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak a számára az élet teljessége.

Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így imádkozott: Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem nevedben azokat, akiket nekem adtál. Megtartottam őket, és senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az írás. Most tehozzád megyek, ezeket pedig elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból. Szenteld meg őket az igazságban, mert a te tanításod igazság. Amint te elküldtél engem a világba, úgy küldöm én is őket a világba. És értük szentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban.
Jn 17,11b-19

Elmélkedés

Főpapi imájának első részében az örök élet vágyát akarta Jézus felébreszteni apostolaiban, miként erről tegnap szó volt. A mai részben apostolaiért és tanítványaiért imádkozik. Öt kérést fogalmaz meg.

Először azért imádkozik, hogy az Atya megtartsa őket a nevében, azaz mindig Istené maradjanak, és mindent az ő nevében tegyenek. Az egyetlen Istenhez való kötődés a tanítványok lelki egységét eredményezi az Atyával és egymással. Erre irányul második kérése: a tanítványok egyek legyenek. A harmadik kérés a tanítványok öröméért szól. Az öröm akkor válik teljessé bennük, amikor megtudják, hogy Jézus visszatér a mennybe az Atyához, aki őt küldte. Küldetése az volt, hogy megismertesse Istent az emberekkel, s elmondja azokat az igazságokat, amelyek megélése az Atyához vezeti a hívőt. A világ azonban sokféle akadályt vet az emberek elé, ezért imádkozik Jézus ezt követően azért, hogy az Atya óvja meg a tanítványokat a gonosztól. Ötödik, utolsó kérése pedig arra irányul, hogy tanítványai megszentelődjenek, azaz a kegyelem segítségével Istennek és Istennel éljenek, és életükben megvalósítsák mindazt, amit az Atya kíván tőlük.

Jézus tanítványaiért mondott könyörgését megerősíti önfeláldozása. Nem csak szóban mondja, hogy követőiért szenteli magát, hanem valóban feláldozza értük és minden emberért életét. Életáldozata megerősíti és hitelesíti imáját.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek Téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a Te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.

Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott: „Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egy igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te küldtél. Én megdicsőítettelek téged a földön. A feladatot, amelyet rám bíztál, teljesítettem. Atyám, most te dicsőíts meg engem azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad a világ teremtése előtt! Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál. Tieid voltak, és nekem adtad őket. Tanításodat megtartották. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. Hiszen én a tőled vett igéket mondtam el nekik, ők pedig elfogadták: megismerték az igazságot, hogy tőled jöttem, és hittel elfogadták, hogy te küldtél engem. Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem értük, akiket nekem adtál. Tieid ők– hiszen a tied mindaz, ami az enyém, és minden az enyém, ami a tiéd –, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább itt e világban, ők azonban a világban maradnak. Én most hozzád megyek.”
Jn 17,1-11a

Elmélkedés

„Az örök élet az, hogy megismerjük az egy, igaz Istent” (Jn 17,3) – olvastuk az evangéliumban. Ezt az örök életet egyedül Jézus adhatja meg nekünk, és ő ismerteti meg velünk Istent. Úgy tűnik azonban, hogy az örök élet elnyerése nem magától értetődő minden ember számára, hiszen a megismert igazságot el is lehet utasítani. Mit tegyünk, hogy elnyerjük az örök életet? – kérdezhetjük, miként egykor a gazdag ifjú is ezzel fordult Jézushoz.

A mai evangélium a következő választ adja: egyrészt hittel el kell fogadni a megismert igazságot, másrészt meg kell tartani Krisztus tanítását. Az örök élet elnyerésének tehát van egy elméleti (értelmi) és egy gyakorlati (az életben megvalósítandó) eleme. Ha valóban az örök életre akarunk jutni, akkor az igazság keresését, elfogadását és megtartását ne csupán hasznos tanácsnak tekintsük, hanem erkölcsi kötelességünknek, s ehhez jön még, hogy mindezt úgy tegyük, hogy közben megőrizzük a közösséget Krisztus Egyházával.

Miután teljesítettük ezt a kötelességünket, nem állhatunk meg, hanem azért kell fáradoznunk, hogy mások is megismerjék Jézus igazságát, és szabadon, minden kényszertől mentesen, hittel elfogadhassák azt. Ez az igazság vezet bennünket el az örök életre. Oktalanság volna, ha csupán a földi élet néhány évtizedében akarnék boldog lenni, amikor az örök boldogság részese lehetek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Atyánk, add, hogy senkit meg ne botránkoztassunk szavainkkal, tetteinket. Segíts, hogy életünk erősítője legyen társaink életének, akikkel együtt járunk az úton. Add, hogy mindig világosan lássuk, mi a teendőnk, s add, hogy mindent el tudjunk vetni magunktól, ami nem az életre, hanem a pusztulásra vezet.

Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondta búcsúbeszédét, tanítványai megjegyezték: „Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.” Jézus így felelt: „Most hisztek? Eljön az óra – már el is jött –, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Mindezt azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot.”
Jn 16,29-33

Elmélkedés

„Eljön az óra, amikor szétszéledtek, és engem magamra hagytok” (Jn 16,32) – mondja Jézus az utolsó vacsorán apostolainak. Jézus tudja, hogy mennyire gyenge még az apostolok hite, s előre látja, hogy el fognak menekülni szenvedését és halálát látva. Ezért próbálja azzal erősíteni övéit, hogy amikor látják kereszthalálát, ez valójában győzelem, győzelem a bűn felett. Ugyanakkor az iránta való bizalmat is próbálja növelni tanítványaiban, hogy ne essenek kétségbe távozását követően, amikor szenvedések, üldözések és nehézségek érik őket.

Vajon hogyan érintene, ha nekem mondaná ugyanezt? Megsértődnék és tiltakoznék talán? S egyébként is: miért mondja ezt? Nem a bizalmatlanság szól Jézusból, hanem tudja, hogy mennyire esendőek vagyunk. Tudja, hogy amilyen könnyen tudunk lelkesedni valakiért, ugyanolyan könnyen szembe is fordulunk vele. A megpróbáltatások idején derül csak ki igazán, hogy ki mennyire állhatatos.

Be kell látnunk, hogy gyengék és esendőek vagyunk. Ha mi elhagyjuk Jézust, ő akkor sincs egyedül, mert az Atya mindig vele van. Mi viszont egyedül maradunk, ha elhagyjuk őt. Mit kezdenénk segítsége és kegyelme nélkül? Hová vezetne életünk? Hová mennénk Jézus nélkül? Könnyen legyőzne minket rosszra hajló emberi természetünk vagy a világ számtalan csábítása. Kérjük imádságainkban az állhatatosság és a hűség kegyelmét, hogy soha el ne hagyjuk Urunkat, aki biztos utunk az Atyához.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk, Urunk! Te jól tudod, hogy mi lakik az emberben, mi lakik a szívünkben. A te képmásodat hordozzuk magunkban, ami azt jelenti, hogy nem önmagunkért, hanem neked élünk. Életünk akkor válik igazi értékké, ha azt a te és az emberek szolgálatára szenteljük. Alakíts át minket akaratod szerint, hogy szívünk mindig a te szándékaidat keresse! Add nekünk a szívünket átformáló megtérés kegyelmét, hogy Fiadhoz hasonlóan életünket áldozzuk neked!

Abban az időben: A tizenegy tanítvány elment Galileába, fel arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte a földre. Egyesek azonban még mindig kételkedtek. Jézus odament hozzájuk, és ezt mondta nekik: „Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön. Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!”
Mt 28,16-20

Elmélkedés

Átlépni az örökkévalóságba

Negyven nap. Ennyi idő telt el a feltámadástól Jézus mennybemeneteléig. Az Apostolok Cselekedeteiben ugyanis ezt olvassuk: „Szenvedése után Jézus sokféleképpen bebizonyította, hogy él: negyven napon át ismételten megjelent az apostoloknak és beszélt az Isten országáról” (ApCsel 1,3). Ekkor az apostolok szeme láttára felemelkedett az égbe, egy felhő eltakarta, s ettől kezdve már nem láthatták tovább.

Negyven nap. Emberileg mérhető idő. Évezredek óta megfigyeljük a nap és a föld mozgását, s ennek segítségével mérni tudjuk az időt. A negyven nap a mi számunkra egy pontosan meghatározható időszakasz. Vajon a feltámadt Jézus számára is ugyanolyan hosszú ez a negyven nap, mint a mi számunkra? Ne válaszoljunk erre rögtön igennel, mert tévedhetünk. Gondoljuk csak meg: megtestesülésével és emberré válásával a Fiúisten, Jézus Krisztus időbeli létezést vállalt. Az örökkévaló Isten magára vette az idő köntösét. Emberi élete, időbeli létezése a halállal megszűnt. Amikor feltámad, akkor már nem vonatkozik rá az idő korlátja. Miként a tér, a háromdimenziós tér határai sem vonatkoznak rá. Képes megjelenni olyan helyen, ahol az ajtók zárva vannak. Azt viszonylag határozottan kijelenthetjük, hogy a mennybemenetellel Jézus átlép az örökkévalóságba. De itt van ez a köztes idő a feltámadás és a mennybemenetel között, az emberileg negyven napként számolt idő. Nálunk időzik még egy kicsit az Úr, de már készül elhagyni a világot. Egy ideig még köztünk él, de már az örökkévalóság felé indul. Vajon az idő vagy az örökkévalóság vonatkozik ezalatt a feltámadt Krisztusra? Nem mernék egyik mellett sem lándzsát törni, bízzuk ezt nálunk bölcsebbekre, de lehet, hogy ezt is csak odaát fogjuk megtudni.

A mennybemenetel, az ég felé emelkedés inkább azt foglalja magába, hogy Jézus kiemelkedik e térbeli világból, de nem mond semmit arról, hogy az időbeli világunkat is elhagyja, átlép az örökkévalóságba, pedig a mennybemenetel esetében erre is kell gondolnunk.

Bocsánat a kissé filozofikus gondolatokért, de talán segítenek minket, hogyan képzeljük el a mennyországot, ahová Jézus távozott s ahová vár bennünket, és remélhetőleg ahová mi valóban törekszünk eljutni. A gyerekek szokták kérdezni, hol van a mennyország? Hová ment Jézus? Hová jutunk a feltámadás után? E gyermeki kérdések sokszor a felnőttek számára is megválaszolatlanok maradnak. A mennyországot ne egy helynek képzeljük valahol a galaxisokon túl, hiszen nem köthető a teremtett világ dimenzióihoz. Inkább gondoljunk az örökkévalóságra. Az időn kívüliség ugyan éppoly megfoghatatlan számunkra, mint a téren kívüliség, de talán mégis többet elárul Isten titkából. Isten a mennybe, az örökkévalóságba, az örök életre, az örökké tartó boldogságra hív minket. Arra, hogy örökké vele éljünk és boldogok legyünk. Hát nem mindegy, hogy hol van ez? Lássuk be: a „hová” és a „hol” kérdéseknek nem sok értelme van, amikor a mennyről beszélünk.

Negyven nap. Negyven év. Néhány évtized. Kinek több, kinek kevesebb. Ennyi az időnk itt a földön, amíg élünk. Hamar elmúlik. Miként használjuk fel életünk éveit, napjait? Jó lenne találni helyes célirányt, értelmet, mert ez határozza meg örök sorsunkat, ami nem fog elmúlni, mert örökké tart. Egyesek számára örök kárhozatnak, másoknak örök boldogságnak hívják. Örökké Isten nélkül vagy Istennel.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Földi küldetésed teljesítése után visszatértél Atyádhoz a mennybe. Tőle jöttél s most hozzá térsz vissza. A mennybemenetel számodra megdicsőülést jelent. Te minden embert a mennybe hívsz és megmutatod nekünk az üdvösségre vezető utat. Segíts, hogy szüntelenül vágyakozzunk az üdvösségre és mindent megtegyünk annak érdekében, hogy halálunk és feltámadásunk után elnyerjük. Mutass nekünk utat a menny felé! Vezess minket az örök életre!

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek. Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen! Ezeket hasonlatokban mondtam nektek. Eljön az óra, amikor már nem hasonlatokban szólok, hanem nyíltan beszélek az Atyáról. Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom azt nektek, hogy én kérem értetek az Atyát. Hiszen az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől jöttem. Eljöttem az Atyától és a világba jöttem. Most elhagyom a világot, és visszatérek az Atyához.
Jn 16,23b-28

Elmélkedés

Kérjetek, és kaptok – szól Jézus egyszerű bátorítása felénk, s ezt az emberek közti alapszabályt kiterjeszti Istennel való kapcsolatunkra. Amikor Jézus arra buzdít minket, hogy bátran forduljunk Istenhez kéréseinkkel, mert meghallgat minket, akkor ezt az imádkozásra érti. Az embernek elsősorban az imádságban kell Istent és az ő országát keresnie. Ha lelkünket felemelve imára nyitjuk ajkunkat, valójában mindig Istent keressük, Isten után vágyakozunk. Tudjuk, hogy bármikor bizalommal közeledhetünk hozzá, mert nem zárkózik el tőlünk, hanem jóságosan elénk siet. Isten tudja, hogy mire van szükségünk, mielőtt még bármit is megfogalmazunk, mégis azt szeretné, hogy elinduljunk felé, megszólítsuk őt és megtaláljuk őt az imádságban. Kéréseinket mindig Jézus nevében intézzük hozzá!

A kéréshez alázat szükséges. Be kell ismernünk, hogy magunktól semmit sem tehetünk, és Isten segítsége nélkül nem sokra vihetjük. Kérésünkkel elismerjük, hogy rászorulunk az ő kegyelmére, és nincs meg mindenünk, ami biztosíthatná örömünket, boldogságunkat. Csak a gőgös ember gondolhatja, hogy mindene megvan és nincs szüksége az Istenre. Legyünk tehát alázatosak és kicsinységünk tudatában forduljunk Istenünkhöz, hogy Krisztus és az ő szeretete legyen nagy bennünk. Kérjünk bátran, és Isten meg fogja mutatni nagylelkűségét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Te szeretsz engem a szenvedésben is! Uram, hiszek irántam való jóságodban és szeretetedben. Biztosan tudom, hogy te gondoskodsz rólam. Sok kegyetlenség van a világban. De a világ minden természetes összefüggésével együtt egy magasabb hatalomnak van alávetve. Hiszem, hogy te vagy a világ Ura és Teremtője. Hiszem, hogy minden a te kezedben van, minden ember, én is. Te Atyánk vagy, és szeretsz mindannyiunkat. Köszönöm, hogy te vagy az állandó változásban az élet nyugvópontja, amelyhez tarthatom magam. Köszönöm, hogy szilárd életem van benned, és így a jövőm nincs a véletlenre bízva.

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra. Így ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek. Azon a napon már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem.
Jn 16,20-23a

Elmélkedés

Jézus szenvedésének óráiról beszél tanítványainak, amely hamarosan bekövetkezik. Ez az idő félelemmel és szomorúsággal teli lesz a tanítványok számára, miközben a világ örülni fog. Mesterük szava szerint a tanítványok szomorúsága hamarosan örömre fog változni, mégpedig olyan örömre, amit senki sem tud ezután már elvenni tőlük. Ez az öröm a viszontlátás öröme, a feltámadt Krisztussal való találkozás öröme. Ezt az örömöt még az sem szünteti meg, hogy Jézus távozik a mennybe, hiszen ígéretének megfelelően Szentlelke által állandóan jelen lesz a világban.

Érdemes röviden felidéznünk az öröm kiteljesedését, az isteni öröm kiáradását az emberek felé. Az evangéliumok szerint Jézus e világba érkezése örömteli légkörben történik. Öröm sugárzik Máriáról, amikor megtudja, hogy a Mindenható őt választotta a Megváltó anyjának. Emlékezzünk rá, hogy Keresztelő Jánostól kezdve a pásztorokig és az angyalokig milyen sokan örvendeznek Jézus születésekor. És gondoljunk csak arra, hogy mennyire örvendeznek az emberek, amikor Jézus meggyógyít egy-egy beteget, és mekkora öröm ébred bennük az örömhír hallatán. Jézus mennybemenetelekor ismét az öröm légkörét tapasztaljuk a tanítványok körében. Ezt az örömöt csak fokozni fogja pünkösd ünnepe, amikor a Szentlélek örömmel tölti el szívüket, megajándékozva őket az új, lélek szerinti élet örömével. Él-e bennem, sugárzik-e rólam Isten öröme?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Jól tudom, hogy te minden ember szívében elültetted a szeretetet, az én szívembe is. Taníts engem a helyes szeretetre, az önfeláldozó szeretetre, az önzetlen szeretetre. A szeretet hassa át életem és minden cselekedetem! A szeretet mindennapi gyakorlásában találjam meg életem értelmét! A szeretet törvénye érintsen meg engem isteni kegyelemként!

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem, (mert az Atyához megyek.)” Tanítványai erre így tanakodtak: „Mit akar mondani ezzel: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? És hogy: Az Atyához megyek? Mit jelent az, hogy: Még egy kis idő? Nem értjük, mit beszél.” Jézus észrevette, hogy kérdezni akarják, így szólt tehát hozzájuk: „Azon tanakodtok, hogy azt mondtam: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? Bizony, bizony, mondom nektek: Sírni fogtok és jajgatni, a világ pedig örül. Szomorkodni fogtok, de szomorúságtok örömre fordul.”
Jn 16,16-20

Elmélkedés

Jézus arról beszél tanítványainak az utolsó vacsorán, hogy milyen sors vár rá. Előre megmondja nekik távozását és visszatérését. A tanítványok viszont nem értik ezeket a szavakat. Nagypénteken, Jézus kereszthalálakor fogják megtudni, hogy mit jelent az Úr távozása. Ez az a pillanat, amely még inkább elbizonytalanítja őket, s ezen esemény után még inkább nem értik, hogy miként fog Jézus visszatérni, hogyan láthatják őt újra. A feltámadás jelenti majd harmadnap a visszatérést, de nem evilági, hanem már megdicsőült testben, amelyet aztán negyven nap múlva az Atyához való örök visszatérés, a mennybemenetel követ. Jézus világból való távozása a feltétele annak, hogy eljöjjön a Szentlélek, aki az ő művét fogja folytatni a világban.

Számunkra is lehetnek olyan órák vagy napok, amikor nem látjuk Jézust, s amikor lelkünk nem annyira érzékeny sugallatai befogadására. Valószínűleg ilyenkor nem ő távozik el tőlünk, nem ő hallgat, hanem mi figyelünk helyette másra. Milyen jó lenne, ha ez valóban csak „egy kis idő” volna! Ha érzem hiányát, érdemes csendet teremteni magamban, hogy meghalljam szólítását. A tanítványokat egykor öröm töltötte el amiatt, hogy küldetését befejezvén az Úr visszatért Atyjához. Örömmel várom-e Jézus ígéretének beteljesedését, a Szentlélek jövetelét?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Fogadd szívesen, Uram, Istenem, fölajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra kérek minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsőítsen téged.