Battaplébánia

Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, mivel így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.”
Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.”
Lk 13,1-9

Elmélkedés

A természeti katasztrófák, az emberi szerencsétlenségek vagy tragikus halálesetek láttán sokan kérdezik: Miért történt mindez? Egyesek egyenesen lázadnak Isten ellen: Miért engedte meg ezt az Isten? Az ószövetségi időkben elterjedt volt az a nézet, hogy a baj, a szerencsétlenség azért éri az embert, mert bűnös. E következtetés azonban nem minden esetben igaz az életben, hiszen közismert bűnös emberek jómódban élnek, míg a becsületesen dolgozó embereket egyik baj után a másik éri. E problémával foglalkozik Jób könyve, amelynek egyik tanulsága az, hogy a bajokkal Isten próbára tesz minket, ugyanakkor az újjászületés lehetőségét is megadja. Erről a lehetőségről tanít a fügefa esete a mai evangéliumban.

Jézus a bűnbánatra szólított fel. A bűnbánat, a megtérés annak jele, hogy az ember elfogadja Isten országát. A bűnbánatra való hívás mindig időszerű. Egyesek ugyan próbálnak késlekedve választ adni az isteni hívásra, de ez mindig kockázatos. Amikor megbánjuk bűneinket és Isten eltörli azokat a szentgyónásban, egy új utat nyit számunkra, új lehetőséget ad nekünk, új reményt önt belénk. Bűnösségünk tudatában nem kell rettegve menekülnünk Isten elől, hanem éppen ellenkezőleg, azzal a bizalommal közeledhetünk felé, hogy megbocsát. Teremjük a bűnbánat és a jócselekedetek gyümölcseit!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Lelkem és egész bensőm, ébredj rá, mivel tartozik egész lényem az Úrnak. Valóban, Uram, azért, mert teremtettél és szeretetedért teljesen adósod vagyok. Mert megváltottál, teljesen neked tartozom. Mert olyan nagyot ígérsz nekem, teljesen adósod vagyok. Annál is többel tartozom szeretetedért, amennyivel több vagy nálam, akiért feláldoztad s akinek ígéred magadat.

Abban az időben Jézus így szólt a sokasághoz: Ha látjátok, hogy nyugaton felhő támad, mindjárt mondjátok: „Eső jön!”, és úgy is történik. Ha déli szél fúj, azt mondjátok: „Hőség lesz!”, és megjön az is. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni; a mai idők jeleit miért nem ismeritek fel? Miért nem ítélitek meg magatok, hogy mi az igazság? Amikor ellenfeleddel a hatóságokhoz mégy, igyekezzél még az úton kibékülni vele, hogy a bíróhoz ne hurcoljon. Mert ha a bíró elé visz, akkor a bíró átad a börtönőrnek, a börtönőr pedig börtönbe vet téged. Mondom neked, ki nem szabadulsz onnan, amíg tartozásodat az utolsó fillérig le nem fizeted.
Lk 12,54-59

Elmélkedés

Miután a tegnapi evangéliumban Jézus arról beszélt, hogy személye békétlenséget kelthet az emberek, akár még a családtagok között is, ma azt ajánlja, hogy törekedjünk mindig keresni a békés megoldási lehetőségeket. A béke megtalálásának feltétele az igazság megtalálása. Nem azt mondja Jézus, hogy mindenki ragaszkodjon a maga igazához vagy amit igaznak gondol, hanem, hogy közösen kell keresni az igazságot, amelynek gyümölcse majd a békesség lesz. A békességre törekvőket nem véletlenül nevezi boldognak Jézus. Ahol sikerül megvalósítani a békét, ott Isten országa valósul meg.

Minden emberben van valamiféle természetes bölcsesség, ami a kibékülést ösztönzi. Ott mindig valami hiba van, ha valaki inkább a viszálykodást keresi és állandóan perlekedik valakivel. Ehhez jön még az évek tapasztalata, amelynek segítségével az ember sok mindent előre láthat. Milyen jó volna, ha ez a velünk született bölcsesség és az évek alatt megszerzett tapasztalat arra is vonatkozna, hogy minden ember felismerje Krisztus keresztjének jelét és az élet kenyerének, az Oltáriszentségnek valóságát, amelyek Isten jelenlétéről tanúskodnak. Az értelmes ember számára, elegendőek ezek a jelek. A mai időkben is ezek a jelek mutatják számunkra, hogy Isten nem hagyja magára az embert. Nézzünk fel a kereszt jelére, amely megszerezte nekünk a megváltást, s nézzük, imádjuk az Eucharisztiát, amely üdvösségünk étele.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Taníts, Uram, elfogadni a békességre vezető út melletti nehézségeket. Úgy venni ezt a bűnös világot, ahogy Jézus tette, nem ahogy én tenném. Bízni abban, hogy Ő mindent jóra fordít, ha elfogadom az Ő akaratát és valóban boldog legyek ebben az életben, főleg pedig boldog lehessek majd Vele az örök életben.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon! Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.”
Lk 12,49-53

Elmélkedés

Félreérthetőek Jézus szavai. Úgy tűnik, mintha ő akarná a „szakadást” és a „tűz lángra lobbanását.” Pedig neki nem ez a célja, hanem előre látja, hogy szavai, az igazság tanítása megosztást fog kelteni, azaz szavainak ez lesz a következménye.

Már az első keresztények is megtapasztalták, s később az Egyház története folyamán mindvégig megfigyelhető, hogy Jézus tanítása elkerülhetetlen módon szembeállítja egymással a jót és a rosszat, az igazságot és a hazugságot, az igazságosságot és az igazságtalanságot, a békét és az erőszakot, a Jézusban hívőket és a vele szembefordulókat. Jézus kijelentései akkor válnak drámaivá, amikor ezeket az értékeket, illetve hiányokat az egyik oldalon is és a másikon is emberek képviselik, hívők és nem hívők. A szavak összeütközése után következnek a cselekedetek.

Milyen tűzre gondol Jézus? Az Isten iránti szeretet tüzét akarja meggyújtani, felszítani bennünk, hogy ez a tűz megtisztítson minket. Ez jelzi számunkra, hogy Isten minket is kiválasztott, nekünk is szeretné megmutatni önmagát, hogy megismerjük őt és szeretetét. Istent azonban nem mindenki fogadja el, nem mindenki akarja megismerni. Vannak, akik elutasítják. Ez okozza a szakadást az emberek között, sőt olykor még a családokon belül is.

Az ószövetségi időkben és Jézus korában is a tűz Isten jelenlétének, dicsőségének és szentségének volt a jele. Akarom-e, hogy bennem is égjen Isten jelenlétének lángja? Akarok-e a tűz közelében, Isten közelében élni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te újra meg újra hangsúlyozod, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Ha megvizsgáljuk, melyik a legnagyobb, a neked leginkább tetsző erény, azt látjuk, hogy a hit. Igen, ennek ereje által készülünk fel arra, hogy belépjünk a Szentek Szentjébe. Hit nélkül, ó, dicsőség Ura, nem tettél volna értünk csodákat. Mielőtt csodát műveltél volna, azt akartad, hogy jóságoddal egyesítsük hitünket.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Gondoljátok meg: Ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”
Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony, mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza. De ha a szolga azt mondja magában: „Uram bizonyára késni fog”, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, és megérkezik ennek a szolgának az ura olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor nem gondolja, bizony kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja. Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.”
Lk 12,39-48

Elmélkedés

Miután Jézus az éber várakozásra és készületre tanította övéit, Péter apostol érdekes kérdéssel fordul hozzá: „Csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?” (Lk 12,41). Jézus nem válaszol konkrétan a kérdésre, hanem egy újabb példabeszédet mond a szolgákról. Mind a gazdának, mind a szolgának megvan a maga felelőssége. A szolgának hűségesen kell teljesítenie mindazt, amit ura rábíz. Isten azt a feladatot bízza ránk, hogy közreműködjünk szándékainak megvalósításában a világban és az Egyházban. Követendő példánk maga Jézus, az Atya alázatos szolgája, aki a végsőkig, a keresztig hűséges marad küldetéséhez. Engedelmessége jutalmaként részesül a feltámadásban.

Kinek szólnak Jézus szavai? Kit akar figyelmeztetni? Csak egykori apostolainak és tanítványainak, vagy mindazoknak, akik az évszázadok során követői lesznek, esetleg minden embernek? Személyesen is megfogalmazhatjuk a kérdést: Szól-e nekem Jézus figyelmeztetése? Megtehetnénk, hogy könnyelműen azt mondjuk, hogy engem nem érint a kérdés, csak másokra vonatkozik. De ez éppen az éberség elvesztését és a tétlenséget jelentené, amitől Jézus meg akar óvni. A mi Urunk sokat bíz ránk és sokat fog tőlünk számon kérni. Ne engedjük el a fülünk mellett figyelmeztető szavait! Mert az üdvösségünket tehetjük kockára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható uralkodónk, ki mindent nevedért teremtettél, ételt és italt adtál az embereknek, hogy élvezzék, nekünk pedig lélek szerinti ételt és italt adtál, és örök életet Szolgád által! Mindenekelőtt azért adunk hálát néked, mert hatalmas vagy! Dicsőség néked mindörökké!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Lk 12,35-38

Elmélkedés

Amikor Jézus az ő végső időkben várható második eljöveteléről beszél tanítványainak, a virrasztást és az éberséget köti lelkükre. A keresztény virrasztás tehát nem más, mint Jézus visszatérésének várása és az arra való lelki felkészülés. A világ sokszor elvonja figyelmünket erről a végső találkozásról, végső célunkról. Ez az éberség elvesztését jelenti, amikor az ember megfeledkezik arról, hogy találkoznia kell az Úrral. A bűnben élő ember csak a jelennek él, s nem gondol sem a jövőre, sem bűnös cselekedeteinek következményére.

Jézus arra tanít minket, hogy legyünk mindenkor készek jövetelére és a számadásra. Ennek szemléltetésére a szolgák várakozását említi, akik nem tudják előre, mikor fog uruk megérkezni. A hit, a remény és a szeretet a mi lelkünk égő mécsesei, amelynek lángját őriznünk kell. A keresztény éberség nem engedi kialudni a lángot. Ugyanakkor az állandó várakozás állapotában is vagyunk. Nem láthatjuk még színről-színre Istent, hanem várjuk a vele való találkozást. Oktalanság volna részünkről, ha azt gondolnánk, hogy nem kell vele találkoznunk, és nem kell számot adnunk neki életünkről. A várakozás olajával tápláljuk lelkünk lángját!

Még egy figyelmeztetés kívánkozik ide. Ne üljünk fel azoknak a híreszteléseknek, amelyek a világvége közeli bekövetkeztét jósolják! Főként akkor ne adjunk hitelt az ilyeneknek, ha napra pontosan megmondják, mikor fog bekövetkezni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Isten, igaz, hatalmas és türelmes bíró, ki jól tudod, milyen gyarló és álnok az ember; légy erősségem, hogy minden bizalmamat beléd vethessem, mert nem elég biztonság nekem a lelkiismeretem. Te tudod, amit én nem tudok, s ezért illő, hogy ha dorgálnak, megalázkodjam és szelíden mindent elviseljek. Bocsásd meg nekem kegyelmesen, hogy annyiszor nem tettem ezt, és add meg nekem a nagyobb türelem ajándékát.

Abban az időben, amikor Jézus tanított, valaki megszólalt a sokaságból: „Mester, szólj testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” Ő így válaszolt neki: „Ember, ki hatalmazott fel engem, hogy bírátok legyek, és elosszam örökségteket?” Majd a tömeghez fordult: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete”.
Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott, így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtenem a termésemet. Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van elég vagyonod, eltart sok évig. Pihenj, egyél, igyál, és élvezd az életet! Ám az Isten így szólt hozzá: Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél? Így jár az, aki kincset gyűjt magának, ahelyett hogy Istenben gazdagodnék!”
Lk 12,13-21

Elmélkedés

Az anyagi javakhoz való helyes hozzáállásról és az anyagiasság veszélyeiről tanít Jézus. Figyelmeztetéseit az előzi meg, hogy valaki egy családi örökségi vita eldöntését kéri tőle, de ő nem akar döntőbíró lenni a kérdésben, távol tartja magát attól, hogy anyagi ügyekben ítéletet alkosson. Beszédének lényege a következő: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete” (Lk 12,15).

A pénz utáni sóvárgás, a mohóság, a vagyonszerzés vágya, a kapzsiság azért bűn, mert ellenkezik a felebaráti szeretet törvényével és elfordítja az ember szívét Istentől. Egyesek a földi gazdagságban bizakodnak és minden igyekezetükkel gazdagodni szeretnének. Szívüket elzárják a nagylelkű Isten és a szükséget szenvedő emberek elől.

Jézus példabeszéde rávilágít a kapzsiság lényegére: egyrészt a minél nagyobb vagyon megszerzésének vágyára, másrészt az ahhoz való ragaszkodásra. Aki ily módon a földi kincsekhez köti magát, elfelejti a legfőbb emberi célt, az üdvösséget. Jézus más utat, a lelkiekben való gazdagodást ajánlja tanítványainak.

Az ostoba ember szerint egy nagyobb vagyon megszerzése kellő jólétet biztosít számára, de arra nem gondol, hogy bármikor eltávozhat az életből, és akkor teljesen hiábavaló volt a fáradozása. A pénz hiába tölti meg zsebeinket, ha jócselekedetek hiányában üres marad a szívünk, és nem lesz olyan kincsünk, ami a mennyországban is annak számít. Jézus ajánlása szerint az a leggazdagabb ember, akinek semmire sincs szüksége, mert Isten az ő gazdagsága.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus, lelkem Pásztora, vedd el tőlem minden bűnömet kereszted és szereteted erejében! Tiéd akarok lenni! Gyönge vagyok és a bűn sokszor fogva tart, de szeretném őszinte szívvel és teljes erőmből ismét megkísérelni, hogy mindennel szakítsak, ami Tőled távol tart. Életem egyetlen Pásztora, segíts ebben!

Abban az időben: Példabeszédet mondott Jézus arról, hogy szüntelenül kell imádkozni, és nem szabad belefáradni. Így szólt: Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben. A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.
Az Úr így szólt: Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?
Lk 18,1-8

Elmélkedés

A legjobb kérdés

Egy brit felmérés szerint a gyerekek 4-5 éves korukban kérdeznek a legtöbbet. Naponta akár 300 kérdéssel is fordulhatnak szüleikhez, főként az édesanyjukhoz intézve azokat. Ez azt jelenti, hogy egy édesanyának egy év alatt több mint 100 ezer kérdésre kell válaszolnia. A gyerekek természetesen nem a szüleiket akarják bosszantani az állandó kérdezéssel, hanem ilyen módon ismerik meg, fedezik fel a világot, és e felfedező útjukat a hozzájuk legközelebb állókkal akarják megtenni. Mindenre kíváncsiak: Miből van az árnyék? Hogyan foghatjuk meg a napsugarat? Hová tart a szél? A felnőttek sokszor csak mosolyognak e gyermeki kérdéseken, pedig valószínűleg őket is ugyanezek a gondolatok foglalkoztatták gyermekkorukban.

Az evangéliumokban gyakran találkozunk kérdező személyekkel és jó kérdésekkel. Gondoljunk például a gazdag ifjúra, aki így fordul Jézushoz: „Jó mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (Mt 19,16). Vagy azokra az emberekre, akik a csodálatos kenyérszaporítást követően ezt kérdezik Jézustól: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?” (Jn 6,28). Tanítványai pedig egy alkalommal ezt kérdezték: „Hát akkor ki üdvözülhet?” (Mk 10,26). És Jézus is tett fel izgalmas kérdéseket. A szerintem legjobb kérdéséről éppen a mai evangéliumban olvasunk: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18,8).

XI. Piusz pápa kezdeményezésére 1926 óta tartja meg a Katolikus Egyház a Missziós Világnapot, amelyet minden esztendőben október harmadik vasárnapján ünneplünk. Az evangéliumban Jézus a szüntelen imádságról tanít, egy példabeszédet is mond a kitartó kéréssel kapcsolatban. A történet záró mondata egyaránt illik a mai missziós vasárnaphoz és a Hit évéhez: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18,8). Az elmúlt évszázadok során mindig voltak olyan fiatalok, akik meghallották Isten hívását és vállalták azt, hogy családjukat és hazájukat elhagyva egy távoli országba menjenek, hogy ott olyanoknak hirdessék az evangéliumot, s olyanokat neveljenek a hit szerinti életre, akik korábban még nem ismerték Jézus Krisztust. Ha a jövőben is lesznek olyan lelkes és buzgó fiatalok, akik nem félnek életüket az evangélium szolgálatába állítani, akkor a kérdésre igennel válaszolhatunk, az Emberfia fog hitet találni a földön. A korábbi időkben az volt a jellemző, hogy a keresztény Európa országaiból indultak a fiatalok a missziós területekre, Afrika, Ázsia vagy Dél-Amerika országaiba. Napjainkban viszont nagy szükség van arra, hogy a jóléthez szokott, a hittől elpártolt észak-amerikai vagy európai emberek számára hirdessék az evangéliumot. Ha nem is feltétlenül arról van szó, hogy a korábbi idők missziós vidékeiről jöjjenek most a mi országainkba missziósok, bár erre is szép számmal van példa, mindenképpen szükség van arra, hogy az a maroknyi katolikus közösség, amely még ragaszkodik hitéhez, tanúságot tegyen azok előtt, akik nem ismerik a hit igazságát és a hit szerinti élet boldogságát. Újszerű misszióra és megújult missziós lelkületre van szükség, amelyhez reményeink szerint a Hit éve új lendületet ad.

A misszió alatt a szó szoros értelmében azt értjük, hogy olyan embereknek hirdetik a krisztusi evangéliumot, akik számára ez teljesen ismeretlen. A hit hirdetése nem válhat soha csupán egyéni törekvéssé vagy személyes teljesítménnyé, hanem mindenkor az egyházi közösség részeként történik, azaz az egyén szolgálata az Egyház missziós küldetéséből való részesedés. A missziós lelkületre vonatkozóan Szent Pál apostol, akit az egykori pogány népek körében végzett missziós munkája miatt joggal nevezünk a „népek apostolának,” a következő útmutatást adja a tesszalonikiekhez írt levelében: „Bízva Istenünkben, vállalni mertük, hogy hirdetjük az Isten evangéliumát a sok nehézség ellenére is” (1Tessz 2,2).

A hitről való tanúságtétel bátorságot kíván és küldetéstudatot feltételez. Bátorságot, hogy az üldözések idején, az elutasításokat megtapasztalva vagy az emberek közönyét látva is folytatódjon az evangélium hirdetése, sőt ezek a negatív tapasztalatok még buzgóbb szolgálatra ösztönöznek. A küldetéstudat pedig azt jelenti, hogy a hithirdető mindenkor Isten megbízásából cselekszik, alázattal hallgat magáról, hogy Krisztust hirdethesse.

Bátorításként és ösztönzésként fogalmazzunk még meg egy gondolatot! Minden megtérő ember öröm az Egyház számára. A hit útjára rátaláló minden személy ajándék az Egyháznak. Ez az öröm hozzon új lendületet mindazok számára, akik az evangéliumot szavukkal és életpéldájukkal hirdetik!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor így szóltál tanítványaidhoz: Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön? Szavaid szíven találnak minket. Egyházunk számára nagy kihívást jelent e kérdés. Találsz-e a hitet a világ bármely részén, amikor újra eljössz? Találsz-e hitet a keresztény hagyományokkal rendelkező, de azt olykor megtagadó Európában? Találsz-e hitet Mária országában, Magyarországon? Találsz-e hitet családjainkban? Találsz-e hitet bennem? Szüntelenül azért imádkozom, hogy növeld hitemet, erősítsd hitemet. Hiszem, hogy halálom és feltámadásom után megláthatlak téged, akiben hiszek. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt. Aki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer, de aki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot. Amikor a zsinagógák, elöljárók vagy hatóságok elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok, hogy miképpen és mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok! A Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket, hogy mit kell mondanotok.
Lk 12,8-12

Elmélkedés

Az elmúlt napok során Jézus farizeusokhoz intézett vádbeszédét olvastuk. A mai részben az evangélista a Jézussal szembeni ellenállásról átvezet minket arra a témára, hogy tanítványai és követői szintén szembenállással fognak találkozni. Jézus tanítványait és apostolait nem éri majd később váratlanul az üldözés, hiszen az Úr távozása után visszaemlékeznek arra, hogy Mesterük mindezt előre megmondta nekik. Arra vonatkozó tanácsait is felidézik majd, hogy az ilyen helyzetekben hogyan viselkedjenek.

A tanítványoknak az üldözések közepette sincs okuk félelemre, hiszen Isten Szentlelke mindig velük lesz, hogy megerősítse őket a tanúságtételben és az igehirdetés szolgálatában. Szükségük is lesz e kegyelemre, amely azt biztosíthatja számukra, hogy ne tagadják meg Jézust, hanem megőrizzék a hűséget. Jézus nem ígér könnyű életet senkinek, és nem állítja, hogy követői mentesek maradnak a támadásoktól és az üldözésektől. Azt viszont megígéri, egyértelműen kijelenti, hogy mindvégig tanítványaival marad. Még az előre láthatatlan és kiszámíthatatlan helyzetekben is övéivel lesz. Megígéri továbbá, hogy aki bátran tanúságot tesz róla ebben a világban az emberek előtt, azt ő is megvallja majd a mennyben az Atya előtt. A Jézus melletti hűség az üdvösség útja számunkra.

A Szentlélek működése nem csak az Egyház működésében és tanúságtételében fedezhető fel, hanem személyes életemben is. Isten Lelke megerősít a hitben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Viselnem kell a keresztet, ha együtt akarok lenni Krisztussal dicsőségében! Gondolni akarok az utolsó dolgokra. A mindig közeli halált és Krisztus szenvedéseit nem felejtem el. Jótéteményeiért szüntelen hálát adok. A javak, barátok, szabadság, élet elvesztése miatt nem bánkódom, hogy elnyerjem Krisztust.

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!”
Lk 10,1-9

Elmélkedés

A mai napon Szent Lukács evangélistát ünnepeljük. Írásának jellegzetessége, hogy az irgalmas Isten bemutatására törekszik. Emiatt művét az irgalmasság evangéliumaként szoktuk emlegetni. Ő a szerzője az Apostolok Cselekedetei szentírási könyvnek is. Eredetileg orvosnak tanult. Nem tartozott a tizenkét apostol testületéhez, de ő is Jézus tanítványa volt. Ő is azt a küldetést kapja, amit minden tanítvány: hirdesse az Isten országának evangéliumát. Lukács nem csupán szóban tesz ennek eleget, hanem lejegyzi, leírja az igehirdetésben elhangzottakat és összefoglalja az apostolok működésének első éveit. Evangéliumából az a Jézus bontakozik ki előttünk, aki az irgalmasságot hirdeti. Az Apostolok Cselekedetiben pedig a Jézus által alapított Egyház áll előttünk, amelynek apostolai az irgalmasság örömhírét hirdetik.

Az ünnep evangéliuma az apostolok missziós útra küldéséről szól. Útjuk során a megtérést és Isten országa eljövetelét hirdetik, ami Lukács szerint a jézusi üzenet legfontosabb eleme. Üres kézzel, de szívükben Jézus tanításával indulnak el, hogy Mesterük kérésére hirdessék Isten országának örömhírét. Az igehirdetés sikeréhez nincs szükségük másra, hiszen az igazság tanítása olyan erővel rendelkezik, amely meggyőzi az embereket. Az Atya újra és újra felkínálja az embereknek a megtérés lehetőségét, akik bűnbánatot tartva fogadják el ezen újabb és újabb kegyelmi ajándékot. Bűneink eltávolítanak minket Istentől, de ő ennek ellenére sem tagadja meg irgalmát tőlünk. A kiengesztelődés nagyszerű lehetősége a szentgyónás, számunkra is út, amely az irgalomban gazdag Istenhez vezet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Áldott vagy, atyáink Istene, századok századain át minden dicséretre és magasztalásra egyedül méltó, mert mindenben a te akaratod valósul meg, és nem az emberé. Te vagy az, aki megtanítod a benned hívőket, hogy akaratodat cselekedjék, és csodáidat minden időkön át hirdessék, mert Szentlelked vezet mindenkit a jóban, saját szívének és akaratának ihletése által.

Jézus egy lakomán így korholta a farizeusokat: „Jaj nektek, akik síremléket építetek azoknak a prófétáknak, akiket a ti atyáitok megöltek! Ezzel is csak azt igazoljátok, hogy helyeslitek atyáitok cselekedeteit, és egyetértetek velük: azok megölték őket, ti meg sírt készítetek nekik. Nem hiába mondja Isten bölcsessége: Prófétákat és apostolokat küldök hozzájuk. Némelyeket közülük megölnek, másokat üldözni fognak. E nemzedéknek számot kell adnia minden próféta véréről, amelyet kiontottak a világ kezdetétől, Ábel vérétől egészen Zakariás véréig, akit az oltár és a templomépület között megöltek. Igenis, mondom nektek: felelősségre vonják mindezért ezt a nemzedéket. Jaj nektek, törvénytudók! Lefoglaltátok a tudás kulcsát. Magatok nem mentetek be vele, az odaigyekvőket pedig megakadályozzátok.” Amikor ezeket elmondta nekik, az írástudók és a farizeusok nagy felháborodásukban különféle kérdésekkel kezdték faggatni. Azon fondorkodtak, hogy rajtakapják valami olyan kijelentésén, amellyel vádolhatják.
Lk 11,47-54

Elmélkedés

Jézus farizeusokhoz szóló beszéde folytatódik a mai evangéliumban. Ismét kemény szavakkal beszél arról, hogy nemzedéke felelősséggel tartozik a korábbi időkben megölt prófétákért. A felelősséget azonban nem csak a gyilkosságokért kell vállalniuk, hanem azért is, mert nem hallgattak Isten küldötteinek, a prófétáknak szavára és nem tértek meg. Gonosz cselekedeteikért és a lelki megtérés elmulasztásáért egyaránt felelősséggel tartoznak. Jézus szavai a múlt cselekedeteire vonatkoznak. De miért mondja azt, hogy kortársait vonják felelősségre elődeik bűnei miatt? Jézus előre látja, hogy saját nemzedéke ugyanabba a hibába esik, mint a korábban élők. Akikhez beszél éppúgy megölik Isten Fiát, a mennyei Atya küldöttét, mint elődeik Isten küldötteit, a prófétákat. S Jézus nemzedéke éppúgy elmulasztja a megtérést, mint a korábbiak. Elutasításuk oka az lehetett, hogy szívesebben választották a pillanatnyilag könnyebbnek tűnő megoldást. Egyszerűbb volt elnémítani a prófétákat, mintsem megváltoztatni életüket. A prófétai szó mindig arra figyelmeztetett, hogy térjenek vissza a törvény megtartásához.

Jézus ítéletei nekünk is szólnak, ha nem hallgatunk Isten szavára és nem tartjuk meg törvényeit. Milyen választ adok Isten hozzám intézett üzenetére? Vigyázok-e arra, hogy ne váljak önteltté, elbizakodottá? Elindulok-e a megtérés útján?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Töröld el elhunyt szeretteink minden bűnét és vétkét. Tekints esdeklő könyörgésünkre szent Fiad, Jézus Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. Add meg nekik és nekünk is a bűneink bocsánatát. Szent Lelked ereje által, vezess bennünket az igazak útján, hogy kegyelmed segítségével elérjük az élet teljességét és viszontláthassuk azokat, akikről ma szeretettel, hálával és megbocsátással emlékezünk meg.