Battaplébánia

Abban az időben, mivel közel volt a zsidók Húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.”
A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?” Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?” Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az írásnak és Jézus szavainak. És amíg (Jézus) a Húsvét ünnepén Jeruzsálemben volt, sokan hittek az ő nevében, mert látták csodáit, amelyeket tett. Jézus azonban nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat, és nem szorult rá, hogy bárki is tanúskodjék előtte az emberről. Tudta ő, hogy mi lakik az emberben.
Jn 2,13-25

Elmélkedés

Isten hajléka

Nagyböjt 3. vasárnapjának evangéliuma a templom megtisztításának mozgalmas jelenetét állítja elénk. Egészen pontosan a templom előudvaráról van szó, amelyet a pogányok udvarának is neveztek, ahová még az idegenek, a pogányok is beléphettek, de a templom területére már csak a zsidó vallásúak. Az ünnep előtt megmozdult az élet a templom környékén. A húsvéti ünnepre a távolabbi országrészekből is érkeztek zsidók, akiknek itt volt lehetősége arra, hogy pénzt váltsanak, a templomadót ugyanis csak a helyi pénzben lehetett megfizetni. Ez magyarázza a pénzváltók jelenlétét a templom előcsarnokában. Ezen kívül itt lehetett megvásárolni azokat az állatokat, amelyek az áldozatbemutatáshoz kellettek. Érthető, hogy a távoli helyekről nem hoztak magukkal áldozati állatokat az emberek, hiszen azokat itt is meg tudták vásárolni.

Jézus fellépése nem tűr ellenkezést vagy ellentmondást. Isten házából, a jeruzsálemi templomból a legnagyobb határozottsággal távolít el mindent, ami nem része az istentiszteletnek, ami méltatlan ehhez a helyhez. A kiűzött kereskedők nem tiltakoznak, hanem szó nélkül távoznak, s ezzel elismerik, hogy tényleg semmi keresnivalójuk nem volna itt. Jézus a próféták tekintélyével és határozottságával lép fel, mint akinek joga van e helyen rendet tenni, hiszen ő Isten küldötteként cselekszik. Ugyanakkor még ennél is többről van szó, hiszen Jézus az Isten Fiaként birtokba veszi Atyjának házát, azaz cselekedetével, a templom megtisztításával rejtett módon arra utal, hogy ő az Isten Fia, azé az Istené, akinek lakóhelye a jeruzsálemi templom. Az épületet Jézus visszaadja eredeti rendeltetésének, az istentiszteleti szertartásoknak.

Miközben a kereskedők távoznak, megjelennek azok, akik kérdőre vonják az Urat cselekedete miatt. Minden bizonnyal a templomőrség tagjai ők, akiknek az a feladatuk, hogy biztosítsák a rendet, a szertartások zavartalanságát. Ezt kérdezik Jézustól: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?” Tulajdonképpen ők sem Jézus tettét kifogásolták, hanem jelet kértek tőle annak igazolására, hogy joga van beleszólni a vallási életbe, a templom rendjébe.
Kérdésükre Jézus prófétai választ ad, amelyben saját halálát jövendöli meg: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” Ettől kezdve élesen szétválik a kérdezők és Jézus gondolkodása. A kérdezők ugyanis a templom épületére gondolnak, a kőből készült építményre, amit lehetetlenség három nap alatt felépíteni, fel is idézik, hogy negyvenhat évnyi munkával épült fel a templom. Jézus viszont saját testéről beszél, amit lerombol a halál, az emberi gonoszság, de újjáépül. Újjászületik a feltámadás által a kereszthalál utáni harmadik napon. Az Úr jelképes mondásának értelmét nem értik, nem érthetik még a kérdezők. A keresztény közösség már a kezdeti időkben is úgy emlékezik vissza Jézusnak erre a mondására, mint utalásra az ő feltámadására.

Jézus egy másik templomot is szeretne felépíteni, a mi lelkünk templomát és abból az Egyház közösségét. Mi vagyunk azok az „élő kövek”, akiből felépül a krisztusi közösség. Ahogyan egykor megtisztította a templomot, ugyanúgy minket is megtisztít bűneinktől, hogy lelkünk méltó hajléka, méltó otthona legyen Istennek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Rombold le bennünk a bűn ingatag építményét, amelyet mi oly szorgosan építünk, valahányszor megszegjük Isten parancsait! Rombold le bennünk azt a falat, amelyet mi emelünk azért, hogy elszigeteljük magunkat Isten szeretetétől! Rombold le lelkünkben azokat az akadályokat, amelyek meggátolják Isten szeretetének felismerését! Építsd fel lelkünk templomát, amely egészen tiszta és méltó hajlék lehet Isten számára! Építsd fel belőlünk az Egyház közösségét, amely otthona lehet mindazoknak, akik Istent keresik.

Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:
„Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szóit apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki; Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.” Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: Mi történt? Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.
Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”
Lk 15,1-3.11-32

Elmélkedés

Lukács evangélista művében több olyan példabeszédet is olvashatunk, amelyek a bűnös ember felé forduló irgalmas Istenről szólnak, ezek közé tartozik a tékozló fiúról és az őt visszafogadó apáról szóló is.

A történet a fiú elégedetlenségével és távozásával kezdődik, amely mindjárt kérdéseket vet fel bennünk. Miért nem volt neki jó az atyai házban? Miért lázad fel az ellen, akinek életét, megélhetését köszönheti? Miért enged neki az apja? Miért nem igazítja helyre? Miért nem akadályozza meg fia távozását? A bűn titkáról van itt szó, amely annak köszönhető, hogy az ember szabad, Isten ajándékozta meg szabadságával. Ezzel a szabadsággal vissza is lehet élni, tehát az ember akár szembe is fordulhat azzal, akinek életét és szabadságát köszönheti. És Isten nem veszi el szabadságunkat, hanem azt feltételezi, hogy a szabadsággal együtt vállaljuk a felelősséget is minden cselekedetünkért. Az ember lázadása azonban olyan zsákutcába vezet, amelyből egyszer vissza kell fordulni. Ha belátom tévedésem, akkor van lehetőségem arra, hogy új életet kezdjek, mégpedig Istennel, aki visszafogad szeretetébe. Emberi méltóságomat ő adja vissza, felemel a bűn mélységéből.

A nagyböjt alkalom számomra, hogy beismerjem bűneimet és az irgalmas Isten felé induljak. A közelében újra átélhetem a megváltott ember örömét, a bűntől való szabadulás örömét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez vezető utat. Életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgotán álló kereszten. Társaid szeretnénk lenni utadon, amely a halálon keresztül az életre vezet! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.”
Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.
Mt 21,33-43.45-46

Elmélkedés

Máté evangélista két példabeszédet is lejegyez írásában, amelyekben szőlőmunkásokról van szó. Egyes szentírástudósok azt feltételezik, hogy Jézus csupán egy ilyen példázatot mondott, de az a szóbeli igehirdetés során kétféle változatban is fennmaradt. Mások a különböző mondanivaló miatt azt mondják, hogy eredetileg is két hasonlatot mondhatott Jézus. Az egyik ilyen példabeszéd szerint a nap különböző időszakaiban, reggel, délben és esteledés előtt fogad fel a szőlősgazda munkásokat, majd a nap végén kifizeti bérüket (vö. Mt 20,1-16).

A másik hasonlat a gonosz szőlőmunkásokról szól, ezt olvassuk a mai napon. A történet szerint a munkások megfeledkeznek saját szerepükről, önkényesen kezükbe veszik a helyzet irányítását. Nem adják át a termést a szőlősgazdának, akit az jogosan megillet, a szolgáit sorra bántalmazzák, majd amikor a gazda a saját fiát küldi el hozzájuk, akkor őt is megölik. Azt gondolják, hogy bűnüknek nem lesz következménye, és ez tulajdonképpen a legnagyobb tévedésük. A példázat a gazda fellépésével zárul, aki megbünteti a gonoszokat.

A bűn azt jelenti, hogy az ember szembefordul Istennel, fellázad ellene. Kezébe akarja venni élete irányítását, de csak esztelen cselekedetekre képes. Lehet, hogy Isten egy ideig tűri ezt, de mindenki számára eljön az az idő, amikor Isten igazságosan fogja megítélni életét, cselekedeteit és a bűnösök büntetésre számíthatnak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Azt a keresztet, ami most annyira nyomja válladat, mielőtt elküldte volna hozzád az Úr, mindenható szemével megvizsgálta, szerető irgalmával átmelegítette, mindkét kezével méregette, vajon nem nagyobb-e, nem nehezebb-e a te számodra, mint amennyit elbírsz? Aztán megáldotta, szent kegyelmével, irgalmával megillatosította, reád és bátorságodra tekintett és így érkezik a mennyből a kereszt, mint Isten köszöntése, mint a te Istened szeretetének irgalmas ajándéka.

Szalézi Szent Ferenc

Ha elveszítjük a dogmát, elveszítjük a lelkünket
Amint a könyv, The Devil’s Final Battle (Az ördög végső csatája) is mutatja, ma a Szentírásban is megjövendölt Nagy Aposztázia közepén élünk. Ez a hitehagyás, ahogy Ciappi bíboros mondja, az egyház cs…