Battaplébánia

Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak: „Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. Ám az erősködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.”
Lk 16,19-31

Elmélkedés

A szegények támogatását, a nagylelkű adakozást állítja elénk az evangélium, amelyben Jézus példázatot mond a szegény Lázárról és egy gazdag emberről. A gazdagnak mindene megvolt, amit a földi élet nyújthat, úgy érezte, nincs szüksége semmire. Talán azt is gondolhatta, hogy vagyona Isten áldásának köszönhető. Úgy vélte, hogy az anyagi javak tökéletesen boldoggá teszik életét és biztonságot nyújtanak neki. A történet másik szereplője egy szegény koldus, akinek nevet is ad az elbeszélő, Lázárnak hívják. Neki az élet másik oldala jutott, a nélkülözés, a szegénység, a betegség. Bár Jézus egy példázatot mond, azaz egy kitalált történetet, mégis azt érezzük, mintha valóságosak volnának a szereplők. Egy-egy városba érkezve Jézus bizonyára elhaladt előkelő, gazdag emberek otthona előtt, és az utcákon látott szegény koldusokat. Napjainkban is megtapasztalható ugyanez, a gazdag városok peremkerületeiben sokan rendkívüli szegénységben élnek. Mintha két világról lenne szó, amelyeknek semmi köze egymáshoz. A gazdagok nem törődnek a szegényekkel, észre sem veszik őket, és a szegények legfeljebb álmodnak arról, hogy egyszer jobbra fordul sorsuk.

Jézus azzal folytatja a történetet, hogy a túlvilágon megfordul a két szereplő helyzete, a szegény ugyanis a mennybe kerül, a gazdag viszont a kárhozatra jut. Az irgalmasság azt jelenti, hogy észreveszem a rászorulót és segítek rajta. Isten a mennyország boldogságával jutalmazza azokat, akik földi életükben irgalmas szívvel fordulnak mások felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez vezető utat. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az életre vezet!

4. fejezet 
„Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” Így olvassuk János evangéliumában (Jn 8,12). Jézus ezzel azt akarja mondani, hogy Ő maga a fény. Nélküle sötétségben élünk. J…

Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát és bizalmasan közölte velük: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak, megcsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad.”
Ekkor odalépett hozzá a Zebedeus-fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.” Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
Mt 20,17-28

Elmélkedés

Jakab és János apostol azt kéri az Úrtól, hogy Jézus uralmának beköszöntekor majd ők ülhessenek mellette jobb és bal oldalon. A kérés a Messiás uralkodására vonatkozó korabeli elképzelésekből fakad, miszerint az eljövendő Messiás földi királyságot fog létrehozni. A jelenet azt bizonyítja, hogy még a Jézushoz legközelebb álló tanítványok, az apostolok is csak lassan értik meg, hogy Mesterük nem evilági uralomra törekszik.

Az uralkodás vágya helyett Jézus a következőt tanácsolja: „Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok!” A Szentírásban a szolgálat kétféle értelemben szerepel. Egyrészt jelenti a rabszolgaságot, amikor valaki kényszerűségből, alávetettségből a másik embert szolgálja. Ugyanakkor van egy pozitív értelme is, amikor valaki Istennek szolgál, illetve embertársait szolgálja, mert bennük Jézust látja és tiszteli. Ez is magában foglalja azt, hogy Isten nagyobb az embernél, de mégsem jelent megalázottságot, kiszolgáltatottságot és kényszert sem. Istennek önként, szabadon szolgálunk, mert felismerjük azt, hogy a mi szolgálatunk, a mi közreműködésünk által akar segíteni az embereken. Jézus maga is szolga volt, megváltásunk szolgálója, aki engedelmeskedett a mennyei Atyának. Szolgálatát szeretetből végezte, áldozatát önként hozta. Szolgálata így vált értékessé, így eredményezte üdvösségünket. Tanuljuk meg az Úrtól a szolgáló lelkületet!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te jóságos vagy, mert képességet adtál nekünk, hogy téged megismerjünk. Te teremtetted a mennyet és a földet. Te vagy a mindenség Ura, az egyedül igaz Isten, akin kívül más Isten nincs. Urunk Jézus Krisztus által küldd el nekünk a Szentlélek országát! Segíts minden embert, hogy felismerjen téged: Urát és Istenét, és hogy mindig kitartson melletted!

Szent Iréneusz

V. A SAROKKÖVEK ÉS A HAMIS ÉRTÉKEK
„Mert mint a halál, olyan erős a szerelem, olyan a szenvedés, mint az alvilág. Nyila tüzes nyíl, az Úrnak lángja. Tengernyi víz sem olthatja el a szerelmet, Egész folyamok sem tudnák elsodorni.” (Ézs 8,6-7)
NICOLA…

Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz: „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
Mt 23,1-12

Elmélkedés

Jézus jól ismerte a farizeusokat és azt is tudta, hogy vallásosságuk mennyire felszínes, azaz látványos vallási cselekedeteikkel inkább az emberek elismerését keresik, mintsem Isten tetszését. Elismeri, hogy a farizeusok és az írástudók jól ismerik a mózesi törvényt, de ez az ismeret inkább elméleti, a gyakorlatban másként élnek. A mai evangéliumban Jézus azt kéri követőitől, tanítványaitól, hogy tetteikben ne kövessék azokat, akik a törvény hivatalos magyarázói. Mivel cselekedeteik nem felelnek meg annak, amit tanítanak, ezért nem szabad tetteiket utánozni!

Jézusnak tehát a farizeusok képmutatásával, kétszínűségével van gondja. A képmutatás ellenszere a bűnbánat és az alázat. A bűnbánó ember elismeri Isten előtt, hogy hibázott és megvallja bűneit. Nem tartja önmagát tökéletesnek, hanem Istentől kéri lelki tökéletesedéséhez a kegyelmi segítséget. Az alázatos ember nem önmagát, hanem Krisztust teszi az első helyre. Aki alázatos, az nem próbálja önmagát, saját értékeit vagy érdemeit felnagyítani, de hibáinak, bűneinek súlyát sem csökkenti. Az Isten előtti alázat azt jelenti, hogy nem kérkedek vallási cselekedeteimmel, hanem beismerem bűnösségemet.

Milyen indíttatásból végzem nagyböjti cselekedeteimet? Milyen szándék vezet? Kinek a tetszését keresem?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add meg, ó, Atyánk, hogy az Egyház örömmel fogadja Fiad Lelkének számos sugallatát, és iránta való tanulékonysággal gondoskodjon papi és szerzetesi hivatásokról! Erősítsd meg a püspököket, papokat, diakónusokat, szerzeteseket, és minden Krisztusban megkereszteltet, hogy hűségesen teljesítsék küldetésüket az evangélium szolgálatában! Kérünk téged Krisztus, a mi Urunk által. Mária, Apostolok Királynője, könyörögj érettünk!

XVI. Benedek pápa