Archives for Elgondolkodtató - Page 590
2017. július 19. – Szerda (Mt 11,25-27)
Abban az időben Jézus így fejezte be tanítását: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így…
Az isteni akarat óceánjában
Egyik gyóntatója, az azóta boldoggá avatott Annibale Maria di Francia írja Luisa Piccarretáról: „Bár nem rendelkezik emberi műveltséggel, övé a mennyei bölcsesség bőséges adománya, a szen-tek tudománya. Világosságot és vigaszt…
Az első szombati elmélkedésekről
A fatimai üzenetben azt kéri a Szűzanya, hogy a Szeplőtelen Szívét ért megbántások kiengesztelésére végezzünk szentáldozást öt egymást követő hónap első szombatján, imádkozzuk a rózsafüzért és legalább tizenöt percen át…
Az isteni akarat óceánjában
Egyik gyóntatója, az azóta boldoggá avatott Annibale Maria di Francia írja Luisa Piccarretáról: „Bár nem rendelkezik emberi műveltséggel, övé a mennyei bölcsesség bőséges adománya, a szen-tek tudománya. Világosságot és vigaszt…
2017. július 18. – Kedd (Mt 11,20-24)
Jézus egyszer így korholta azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tette, és mégsem tartottak bűnbánatot: Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a…
Ferenc pápa megszünteti a hagyományos római miserítust?
A hagyományos római miserítus kedvelői számára aggasztó információkat közölt a francia katolikus La Croix magazinnal Andrea Grillo, a Ferenc pápához közel álló, modernista szellemű liturgiaszakértő. Grillo szerint Ferenc pápa vissza…
Ezért szoktunk összegyűlni
„Legyen gondunk rá, hogy szeretetre és jótettekre buzdítsuk egymást. Összejöveteleinkről ne maradjunk el, mint némelyek szoktak, hanem annál inkább bátorítsuk egymást, minél inkább látjátok közeledni a napot.” (Zsid 10,24-25) „Legyen…
2017. július 17. – Hétfő (Mt 10,34–11,1)
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem a földre, hogy békét hozzak! Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam…
A végén “mi” győzünk
Az alábbi írás a Church Militant vezetője, Michael Voris ;2015. július 8-ai "The Vortex" műsorának magyar fordítása alapján készült. Ha nem vették volna észre: ezekben a napokban a keserűség általános…
Mielőtt „igent” mondanál egy muzulmánnak
Egyik barátnőm, aki 5 évvel ezelőtt úgyszintén kiutazott Hollandiába munkakeresés miatt, megismerkedett ott egy muzulmán fiúval. Amíg együtt jártak, minden rendben volt, de amikor civil házasságot kötött ezzel az emberrel…
