Battaplébánia

Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.”
Jn 14,7-14

Elmélkedés

A mai evangéliumban Fülöp apostol így fordul Jézushoz: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” Kéréséhez mi is csatlakozunk, hiszen a mi szívünk mélyén is ott él az Isten-látás vágya. Kérésünkre mi is ugyanazt a választ kapjuk, mint egykor az apostol. Jézus ezt mondja nekünk: „Aki engem lát, az látja az Atyát is.”

Mennyei Atyánkat elsősorban Krisztus személyében és általa ismerhetjük meg. Emellett számos más módon is észrevehetjük Isten jelenlétét. Aki rá tud csodálkozni a teremtett világ szépségére és rendjére, az megláthatja e mögött a Teremtőt. Aki észreveszi a történelemben és személyes életében a Gondviselés tetteit, az megsejtheti az Atya jelenlétét. Aki megtapasztalja a megbocsátást és az irgalmat, az nagyon közel van már az irgalmas Atyához. Akinek rendszeresen megszólal a lelkiismerete, könnyen rájöhet, hogy Isten szólal meg lelke mélyéről. Aki a testvéri közösségben megtapasztalja a szeretetteljes együttlét örömét, örülhet, mert Isten jelen van abban a közösségben. Aki időt szán arra, hogy Isten üzenetét rendszeresen olvassa a Szentírásban, annak meg fog szólalni Isten. Aki néha elvonul a világ zajától, szintén meghallhatja a csendben Isten szavát. Aki betér egy templomba, és hisz az Eucharisztiában, megérezheti Isten valóságos jelenlétét. Isten egészen közel van hozzánk. Vegyük észre jelenlétét!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Vezess végső célom, a mennyei Atya felé! Belátom, hogy egyedül a krisztusi út, a szeretet útja, a remény útja, a megbocsátás útja, az öröm útja, az igazi szabadság útja, az élet tiszteletének útja vezet az Atyához az örök üdvösségre! Segíts megtalálnom a helyes utat és támogass, hogy ezt az utat soha el ne hagyjam s azon meg ne álljak! Segíts kegyelmeddel, hogy mindig közelebb kerüljek az Atyához! Légy velem és te vezess életutamon! Vezess a szeretet útján!

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: „Elmegyek, és helyet készítek nektek?” Ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahová én megyek!” Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hová mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.”
Jn 14,1-6

Elmélkedés

A mai evangéliumi rész az utolsó vacsorán játszódik. Jézus hamarosan bekövetkező haláláról is nyíltan beszél már tanítványainak. Miután megmosta az apostolok lábát és megjövendölte Júdás árulását, valamint Péter tagadását, Jézus elkezdi búcsúbeszédét. Először meg akarja nyugtatni az apostolokat: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek!” Ők ugyanis aggódnak, hiszen nem tudják elképzelni életüket az Úr nélkül, akivel évek óta állandóan együtt voltak. Jézus arról beszél nekik, hogy az a küldetése, hogy a mennyei Atyához menjen és ott helyet készítsen mindenki számára. Jézus útja a szenvedésen, a kereszthordozáson, a halálon és a feltámadáson keresztül vezet a mennyei dicsőségbe. Ezt az utat jelölte ki számára az Atya, és az Úr engedelmesen végigment ezen az úton a mi megváltásunk érdekében.

Hová tartunk mi és milyen úton kell haladnunk? – kérdezhetjük. Hová vezet az életünk? Mi lesz osztályrészünk a túlvilágon? Keresztény emberként a mi célunk is az, hogy eljussunk az Atyához a mennybe. Ehhez az út egyedül Jézus. Általa és ővele juthatunk el az üdvösségre. Szavai arra bátorítanak minket, hogy induljunk el az igazság útján, az örök élet útján! Ez az út sokszor keresztút, ahogyan az ő útja is az volt. De az üdvösségre vezet! Induljunk el és haladjunk kitartóan Krisztus útján!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Isten Fia, téged az Atya minden idők minden emberéhez küldött a föld minden részére! Téged kérünk Mária által, a te édesanyád és a mi édesanyánk által: ne engedd, hogy Egyházad hiányt szenvedjen hivatásokban, különösen ne hiányozzanak azok, akik egészen a te országodért szentelik magukat.

Szent II. János Pál pápa

Miután a húsvéti vacsorán Jézus megmosta tanítványai lábát, így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött küldőjénél. Boldogok vagytok, ha ezt megértitek, és így is cselekedtek. Nem mindnyájatokról mondom ezt. Ismerem azokat, akiket választottam. De be kell teljesednie az írásnak: „Akivel megosztottam kenyeremet, sarkát emelte ellenem.” Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor megtörténik, higgyétek, hogy én vagyok. Bizony, bizony, mondom nektek: aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be; aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki küldött engem.”
Jn 13,16-20

Elmélkedés

A mai evangéliumi részlet az utolsó vacsora termébe vezet minket. Amikor Jézus a vacsora közben megmosta apostolai lábát, egyértelművé tette számukra, hogy a szeretetnek, a szolgálatnak és az alázatosságnak tettekben kell megnyilvánulnia. A lábmosás nem csupán jelképes volt, hanem olyan tett, amelyet Krisztus tanítványainak utánozniuk kell. A szolgálat szellemét az apostoloknak és minden kor keresztényeinek el kell sajátítaniuk.

Napjainkban sokan megalázónak tartják a szolgálatot, s főként attól irtóznak, ha beteg embertársukat, magatehetetlen hozzátartozójukat kell gondozniuk. A szeretettel végzett szolgálat soha nem megalázó, de valóban alázat szükséges hozzá, amely megadja a szolgálat értékét. És van egy másik szempont is, ami miatt keresztényként engednünk kell, hogy a szolgálat vezessen bennünket. Ugyanis minden szolgálat, különösen a legkisebbeknek, az elesetteknek, a nélkülözőknek és a nincsteleneknek nyújtott segítség, olyan cselekedet, amelyet személyesen Krisztusnak teszünk. Ő mondja majd a végső ítéletkor: „amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). De ha megtagadjuk a segítséget, azt Krisztustól tagadjuk meg.

Minden emberben Krisztusnak szolgálunk. Tanuljuk meg tőle a szeretetből végzett szolgálatot!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem, hálás szívvel köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenek fölött! Ámen.