Battaplébánia

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.”
Lk 11,29-32

Elmélkedés

„Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét” – szól Jézus kortársaihoz. Szavai valóban kemények, egyesek akár sértőnek is tekinthették annak idején. Vajon mi állhat Jézus határozott szavainak hátterében? Mit akart elérni kijelentéseivel? Biztosan nem a sértés állt szándékában és nem is az ítélkezés, hanem fel akarta rázni hallgatóságát. Rá akarta őket ébreszteni arra, hogy nem Isten útjain járnak. Az ószövetségi idők prófétáira jellemző ez a fajta beszédmód, akik szintén nagyon kemény szavakat használtak, amikor a népet szembesíteni akarták bűnös életmódjukkal. A prófétáknál ehhez gyakran párosul a fenyegetően közelgő isteni ítélet meghirdetése, amely viszont Jézus szavaiból hiányzik. Ő inkább azt helyezi előtérbe, hogy aki felismeri a jeleket, hallgat az isteni figyelmeztetésekre és megtér, az elnyeri az üdvösséget.

Az Úr kijelentésének második része ránk is vonatkozik, akik időnként szeretnénk megerősítő jeleket látni. Isten valóban ad jeleket az embereknek, amelyek alkalmazkodnak emberi természetünkhöz és felismerhetőek számunkra. Általuk megismerjük Isten létezését, gondolatait, szándékait, személyesen velünk kapcsolatos akaratát. Ezek az isteni jelek üdvösségünket szolgálják. Napjaink egyik ilyen jele az irgalmas Jézus arca. Mit mond nekem ez az arc, amikor most, a nagyböjti időben szemlélem?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyánk! Itt vagyok szolgáltadra, a Te gyermeked, hogy rajtam keresztül folytasd szereteted munkáját a világban azáltal, hogy Jézust adod nekem, rajtam keresztül másoknak és az egész világnak. Imádkozzunk egymásért, hogy Jézus szerethessen bennünk és általunk azzal a szeretettel, mellyel az Atya szereti Őt.

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”
Mt 6,7-15

Elmélkedés

Abból, hogy Jézus milyen gyakran és módon imádkozik, láthatjuk, mennyire fontosnak tartja az Atyával való állandó párbeszédet. Az Atya figyel a Fiúra, akit a világba küldött és a Fiú hallgat az Atyára, akinek a küldetésében jár s akinek engedelmeskedik. Az apostolok és a tanítványok Mesterük mellett e kapcsolat mélyébe nem láthattak bele. Azt láthatták, hogy az Úr rendszeresen elvonul, keresi a magányt, pontosabban ez idő alatt csak az Atyára akar figyelni imádságban. Megérezhették, hogy Jézus ebből merít erőt, ebből tudja, hogy mit kell tennie. Néhány alkalommal azt is láthatták, hogy egy-egy csoda előtt Jézus az égre tekintve imádkozik, így kéri az Atya segítségét.

Mindezek felébresztették a tanítványokban a vágyat, hogy ők is ilyen buzgósággal, odaadással imádkozzanak Istenhez. Ezért tanítja meg nekik Jézus a Miatyánkot, amiről a mai evangéliumban olvasunk. Bátorítja őket, hogy akár egyénileg, akár közösségben imádkoznak, szólítsák Atyjuknak Istent és így fejezzék ki bizalmukat iránta.

Ha rendszeresen imádkozunk, kialakul a személyes kapcsolat a mennyei Atyával, aki gyermekeinek tekint minket, Jézussal, aki barátaivá fogad bennünket és a Szentlélekkel, aki megtanít minket a helyes imára. Nem egyoldalú beszéd ez, hanem kölcsönös párbeszéd, amelynek folyamán arra figyelek, hogy mit üzen nekem Isten, és ő is meghallgatja mondanivalómat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Olykor nem érzem közelséged, nem hallom hangod, nem látlak téged, nem ismerem fel szándékaidat és nincs erőm engedelmeskedni. Naponta küzdök hibáimmal és gyengeségeimmel, bűneim a mélybe taszítanak. A lelki mélység és sötétség rettenetes állapotából emelj fel engem! Erősítsd hitemet, hogy bátran megvalljalak téged, és irántad érzett szeretetem mindig hozzád vezessen és kössön!

Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára. Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!”
Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, és nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem: és ti nem látogattatok meg engem!”
Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.
Mt 25,31-46

Elmélkedés

A nagyböjti időszak során szüntelenül hangsúlyozzuk, hogy az imádság és a böjt mellett gyakoroljuk a jócselekedeteket. A mai evangélium felsorolja, hogy mivel tudunk valóban jót tenni felebarátainknak. Enni adunk az éhezőknek, inni adunk a szomjazóknak, befogadjuk az idegeneket, gondoskodunk a ruhátlanokról, segítségére vagyunk a betegeknek. A felebaráti szeretet jócselekedeteinek szoktuk nevezni ezeket a tetteket, valamint mindazt, amivel a szegényeket és a rászorulókat segítjük.

Az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása bizonyos bölcsességet, előrelátást és felelősséget feltételez. Minden jócselekedettel kilépünk önmagunk világából, átlépjük önzésünk és saját érdekeink határait, hogy megnyissuk szívünket a másik ember felé, akiben Krisztus arcát fedezzük fel. Kilépünk a jelenből, a mai nap gondjából és a jövő felé fordulunk. Felelősséggel gondolunk arra, hogy jövőbeli örök sorsunk, üdvösségünk a jelen cselekedeteinktől is és természetesen Isten irgalmától is függ. Bölcsen belátjuk, hogy az örök élet elnyerése érdekében gyakorolnunk kell az irgalmasságot. Biztosak lehetünk abban, hogy Isten jócselekedetünket látja és jól ismeri szándékainkat is, tehát legyünk valóban önzetlenek, amikor másokat segítünk! És abban is biztosak lehetünk, hogy Isten minden jócselekedetet megjutalmaz, azaz bejutunk abba az országba, amelyet készít nekünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Nekem Te vagy az Uram, akinek akaratát a sajátoménál jobban szeretem! Mivel nem tudok állandóan szavakkal imádkozni; ha valaha is imádkoztam igazi odaadással, most halld meg kiáltásomat! Fogadd kegyesen a Téged kérlelő odaadást, mint végtelen kiáltást; s hogy szavaim még méltóbbak legyenek a meghallgatásra, adj imádságomnak erőt és állhatatosságot!

Abban az időben: A Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse.
Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Odalépett hozzá a kísértő és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré!” Jézus ezt felelte: „Írva van: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazon igével, mely Isten szájából származik.”
Ezután a szent városba vitte őt a sátán, és a templom oromzatára állította. Így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad! Hiszen írva van: Angyalainak megparancsolta: A tenyerükön hordozzanak téged, hogy kőbe ne üsd a lábadat!” Jézus ezt válaszolta: „De az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!”
Végül egy igen magas hegyre vitte őt a sátán. Megmutatta neki a világ valamennyi országát és azok gazdagságát. Azután így szólt: „Ezt mind neked adom, ha leborulsz és imádsz engem!” Ekkor Jézus azt mondta neki: „Takarodj, sátán! Mert írva van: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”
Erre otthagyta őt a sátán, és íme, angyalok jöttek és szolgáltak neki.
Mt 4,1-11

Elmélkedés

A múlt és a jövő a kísértésekben

A húsvéti előkészületi idő első vasárnapján az evangélium minden esztendőben Jézus megkísértését állítja elénk. Az eseményt Máté, Márk és Lukács evangélista egyaránt Jézus megkeresztelkedéséhez köti, János írásában viszont nem szerepel a jelenet. A keresztségkor a mennyei Atya kinyilatkoztatta, hogy Jézus az ő Fia. A kísértésekkor a gonosz azt akarja elérni, hogy eltérítse Jézust istenfiúi küldetésétől, olyan messiás legyen, amely megfelel a nép elképzeléseinek, azaz ne Isten akarata szerinti megváltó legyen.

A megkísértés jelenetét Máté evangélista nagyon részletesen mutatja be. Először a sátán arra kéri Jézust, hogy a köveket változtassa kenyérré és táplálkozzon ezzel a kenyérrel, mert a pusztában nincs más étele. Másodszor azt kéri, hogy a jeruzsálemi templom párkányáról vesse le magát, mutassa meg, hogy Isten angyalai vigyáznak rá, és így tegye nyilvánvalóvá isteni dicsőségét a nép előtt. Harmadszor a világ minden gazdagságát ajánlja fel a sátán Jézusnak, ha nem az igaz Istent, hanem őt imádja.

E hármas kísértés Máté szerinti leírásában észre kell vennünk Izrael népének történelmi kísértéseit. Jézus negyvennapos böjtje megfelel a nép negyven évig tartó pusztai vándorlásának. Amikor nem volt a pusztában élelmük és vizük, akkor fellázadtak Isten ellen, mert nem bíztak a gondviselésben. Jézusnak szintén nincs élelme, mégsem változtatja a köveket kenyérré, nem enged a kísértésnek, ő nem lázad fel az Atya ellen. Izrael története folyamán a királyok saját dicsőségüknek tekintették eredményeiket, a győztes csatákat, a megszerzett területeket. Ezzel ellentétben Jézus nem tesz semmit annak érdekében, hogy isteni dicsőségét egy látványos csodával megmutassa, mert neki az Atya megdicsőítése a célja. Izrael uralkodói földi hatalmuk biztosításán fáradoztak, de közben nem az egyetlen Istent, hanem bálványokat imádtak. Ezzel szemben Jézus nem akar uralkodni a világ felett, nem akarja birtokolni a világ gazdagságát, hanem egyedül az Atyával való kapcsolatból él, egyedül a mennyei Atyát imádja.

E felsorolt szempontok alapján mindhárom kísértés a múltra mutat, ugyanakkor jelen van egy jövőre mutató irány is. Mindhárom kísértés ugyanis elővételezi azokat az újabb kísértéseket, amelyeket Jézus átél nyilvános működése során. A kenyérszaporítás után nem enged a népnek, akik királlyá akarják őt tenni, mert az emberek részéről megmutatkozó szándék mögött a gonosz kísértését látja. A farizeusok és írástudók kérésére nem tesz olyan csodát, nem mutat olyan jelet, amely istenségét igazolja, mert ebben is kísértést lát. És amikor azt kérik tőle, hogy azzal mutassa meg, hogy valóban az Isten Fia, hogy leszáll a keresztről, megszabadítva önmagát, akkor szintén nem teljesíti az emberi kérést, mert ez is a gonosz kísértése.

Tanuljuk meg Krisztustól a kísértések legyőzésének módját: ne önmagunkat, saját érdekeinket nézzük, hanem Isten legyen életünk középpontja, egyedül neki engedelmeskedjünk, az ő akaratát teljesítsük és őt imádjuk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te valóságos emberként átélted a kísértéseket, amelyek isteni küldetésedtől akartak eltávolítani. A gonosz kísértései a mi esetünkben arra irányulnak, hogy eltávolodjunk Istentől, a tőle kapott küldetéstől, az ő szeretetétől. A gonosz azt akarja, hogy szálljunk szembe a mennyei Atya akaratával és ne engedelmeskedjünk neki. A kísértés elutasítása azt jelenti, hogy kifejezzük szándékunkat: egyedül Istennek akarunk szolgálni, őt tartjuk életünk Urának, az ő akaratának szeretnénk mindenben engedelmeskedni. Urunk, segíts minket, hogy Isten útját, az üdvösség útját válasszuk!

Gerald E. Murray atya, kánonjogi doktor, a The Catholic Thing magazinban elemzi az Amoris Laetitia nyomán kialakult ellentéteket, melyek az Egyház legmagasabb szintjén, bíborosok között nyilvánosan zajlanak. Murray atya feltárja, hogy ennek a vitának…

Amikor Jézus egyszer Kafarnaumban járt, meglátott egy Lévi nevű vámost, aki a vámnál ült. Megszólította őt: „Kövess engem!” A vámos erre fölkelt, és mindenét otthagyva, követte Jézust. Lévi azután Jézus tiszteletére nagy lakomát rendezett házában. Jézussal együtt sok vámos és más ember telepedett az asztalhoz. A farizeusok és az írástudók méltatlankodva fordultak a tanítványokhoz: „Hogyan lehet az, hogy ti a vámosokkal meg a bűnösökkel együtt esztek és isztok?” Jézus felelt meg nekik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!”
Lk 5,27-32

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet gyors és a kívülállók számára látványos. Jézus odalép a vámos Lévihez és meghívja őt követésére. Lévi egyetlen pillanat alatt meghozza döntését, elfogadja a hívást és mindenét otthagyva azonnal Jézus nyomába indul. Életének gyors fordulata annak köszönhető, hogy a döntő pillanatban nem habozott, nem késlekedett, nem mérlegelt és nem tett fel felesleges kérdéseket. Az Úr hívása ellenállhatatlanul megragadta őt és ő nyomban válaszolt.

Helyes döntésével ellentétben áll azoknak a farizeusoknak és írástudóknak a magatartása, akik az evangéliumi részlet második felében szerepelnek, s akik nehezményezik azt, hogy Jézus betér egy általuk bűnösnek tartott ember házába. Az Úr szelíd figyelmeztetése nekik szól: „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!” És a történet itt azonnal véget ér, mégpedig azért, mert meg sem hallják szavát. Ha Jézusnak ezt a figyelmeztetését egyetlen jelenlévő farizeus vagy írástudó is önmagára alkalmazta volna és azonnal döntést hozott volna, hogy ő is az Úr tanítványa lesz, akkor Lukács evangélista nem zárta volna le az elbeszélést, hanem lelkesen beszámolt volna egy ilyen megtérésről. De nincs erről szó, nem történt ilyen fordulat egyetlen méltatlankodó életében sem.

Meghallom-e, elfogadom-e az Úr hívását?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Eljöttem Hozzád, Jézus, hogy érintésedet fogadjam, mielőtt megkezdem a napot. Pihentesd meg tekinteted tekintetemben, segíts, hogy munkámat barátságod biztonságának tudatában végezhessem. Töltsd be gondolataimat, hogy kitartsak a lárma sivatagában is, engedd, hogy áldott sugaraid beragyogják elmém rejtett zugait, és adj nekem erőt azokért, akiknek szükségük van rám. Boldog Kalkuttai Teréz