Battaplébánia

Abban az időben: Amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.”
Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt.
Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: ,;Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett, és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.”
Mk 10,17-27

Elmélkedés

Ragyogóan kezdődik a mai evangéliumi történet. A Jézushoz érkező személy többféleképpen elárulja lelkesedését és jószándékát. Elsőként azzal, hogy nem csak egyszerűen odalép, hanem odasiet Jézushoz, amely tettrekészségét jelzi. Az illető valamiféle sürgetést, erős késztetést érez magában, hogy egy számára fontos kérdésre mielőbb választ kapjon. Sietségéből megérezzük belső nyugtalanságát, amely a legfontosabb értékeket, a maradandó kincseket keresi. Másodikként arra figyelünk fel, hogy térdre borul Jézus előtt, s ezzel az alázatos cselekedettel elismeri, hogy önmagát mennyire kicsinek tartja. Leborulásában felismerjük a készséget, hogy elfogadja annak útmutatásait, akitől választ vár nyugtalan szívének kérdésére. Jószándékának harmadik egyértelmű jele, hogy „jó mesternek” szólítja Jézust, azaz megadja a neki járó tiszteletet és elismeri tanítói tekintélyét. Az illető feltehetően nem tartozik Jézus tanítványi köréhez, mégis mesterének tekinti őt, akinek hallgat a szavára. Helyes szándékának negyedik jele, hogy az ember számára a legfontosabbal, az örök élettel kapcsolatban kérdezi Jézust. Mindehhez még azt is hozzátehetjük, hogy jól ismeri a törvényeket és azok szerint él.

Jószándékához tehát nem fér kétség, lelkesedése határtalan, ezért még szembetűnőbb meghátrálása, távozása. A találkozás csattanójaként ugyanis kiderül, hogy gazdag ember, akinek nagy vagyona van, de ez a földi gazdagság akadályozza meg őt végül abban, hogy az örökkévaló javakra törekedjen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Drága Jézus! Sokszor olyan nehéz az élet. Teszem a dolgom, és nincs elismerés. Vonj magadhoz engem fáradtságomból. Köszönöm, hogy ezerszeres jutalmat ígérsz minden erőfeszítésemért. Neked akarok dolgozni, tisztességes akarok maradni, ha mások tisztességtelenek is, szolgálni akarok, ha mások uralkodnak is. Szelíd és alázatos szívű Jézus, hiszem, hogy csak benned találom meg lelkem nyugalmát, te adsz új erőt a mindennapokhoz. Igád édes, terhed könnyű. Köszönöm megnyugtató szavaid!

Mit mond egy amerikai annak, aki a társaságában tüsszent? Azt mondja neki, hogy „God bless you.” (Isten áldjon meg.) Ez a nyelvi hagyomány. A The Washington Times beszámol egy érdekes történetről, miszerint egy ateista tanárnő átélt egy hihetetlen sére…

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a mammonnak is. Ezért azt mondom nektek: ne aggódjatok az életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. Nem több az élet az ételnél, és a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem is aratnak, és magtárakba sem gyűjtenek, hanem a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet azoknál? Ti aggodalmaskodók, melyiktek tudja életét egyetlen lépésnyivel is megtoldani? És a ruházat miatt miért aggodalmaskodtok? Figyeljétek a mezők liliomait, hogyan nőnek, pedig nem fáradoznak és nem is szőnek. Mondom nektek: Salamon még dicsősége teljében sem öltözött úgy, mint egy ezek közül! Ha a mezei virágot, amely ma virul és holnap a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor titeket nem sokkal inkább, kicsinyhitűek? Ne aggodalmaskodjatok hát, hogy Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mibe öltözzünk?! Ezeket a pogányok keresik. Mert a ti mennyei Atyátok jól tudja, hogy minderre szükségetek van. Ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, és ezeket mind megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok hát a holnap miatt! A holnap majd gondoskodik magáról! Elég a mának a maga baja.”
Mt 6,24-34

Elmélkedés

Isten kezében

Egykori gimnáziumi tanárom, Mayer Farkas atya, aki földrajzot és kémiát tanított, nemkülönben a csillagászathoz is oly’ kiválóan értett, hogy még napórát is tudott készíteni. A nyári szünet előtti utolsó tanítási napokon, amikor már egy bencés szerzetestanár számára is hiábavaló fáradság volt az ifjúság okítása, történeteket szokott nekünk olvasni. Tömörkény István novellái voltak a kedvencei. Jól emlékszem az egyik novellára, amelyet most újra előkerestem és elolvastam. A címe: A Szent Mihály a jégben. A történetben Szent Mihály nevét egy hajó viselte és a főangyal volt a védőszentje a hajó kormányosának is, Török Mihálynak. Nem volt egyszerű feladat télvíz idején egy kövekkel súlyosan megrakott hajót a Dunán délnek vezetni, amikor a hatalmas jégtáblák bármelyik percben léket üthettek a hajótesten. Így történt, hogy a gyakorlott kormányos homokpadra vezette a Szent Mihályt és az nem tudott továbbmenni. Hiába igyekeztek vontatóhajókkal a bajba jutott hajó segítségére, az nem járt eredménnyel, közben pedig a jégtáblák egyre törték a hajó deszkázatát. Amikor már veszni látszott a hajó, a legénység tagjai egy kötélen a partra menekültek, Török Mihály pedig, aki az utolsó emberrel levelet is vitetett, amelyben röviden tájékoztatta a hajó tulajdonosát a bajról, egyedül maradt a fedélzeten. A hajóslegények hiába győzködték, hogy neki is jobb volna életét mentve menekülnie, ő nem hagyta el a zátonyra futott hajót, s nyugodtan csak ezt kérdezte: Én, innen? Éjszaka aztán még nagyobb jégtáblákat hozott a Duna, s úgy tűnt, ha eddig nem is borult fel a hajó, most biztosan el fog süllyedni. Éjszaka egy hatalmas jégtábla úgy feszült a hajónak, úgy fordította azt, hogy lelökte a zátonyról, orrával délnek irányította, s így a kormányos sikeresen hazavezette.

A novellában nincs kifejezetten megemlítve az isteni gondviselés, de enélkül is kitalálhatjuk, hogy annak köszönhető a megmenekülés. A gondviselésbe, az isteni segítségbe vetett bizalom kitartást, maradást igényel az ember részéről. Azt, hogy nem hagyom el a helyemet, ahová Isten állított, hanem mindvégig kitartok a bajok és nehézségek ellenére is. S amikor már-már azt gondolnám, hogy a fenyegetően közeledő nehézségek biztosan vesztemet fogják okozni, akkor is történhet fordulat, talán éppen általuk nyerek szabadulást a szorongatott helyzetből.

A mai evangéliumban Jézus nem irodalmi műfaj segítségével, hanem egy buzdító beszéd keretében hívja fel figyelmünket az isteni gondviselésre és bátorít minket, hogy bízzuk életünket Istenre. Költői szépségű képeket használ: „Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem is aratnak, és magtárakba sem gyűjtenek, hanem a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Figyeljétek a mezők liliomait, hogyan nőnek, pedig nem fáradoznak és nem is szőnek. Mondom nektek: Salamon még dicsősége teljében sem öltözött úgy, mint egy ezek közül!” Ha csupán önmagunkra és saját helyzetünkre figyelünk, akkor könnyen eluralkodik rajtunk az aggódás, a félelem és a türelmetlenség. Ilyenkor érdemes inkább feltekintenünk, mert akkor észrevehetjük a közeledő segítséget is. Bár emberileg szeretünk mindent pontosan megtervezni, észre kell vennünk, hogy Isten kezében jobb helye van életünknek. Engedjük, hogy ő vezessen minket, ő irányítsa jövőnket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Őszintén megvallom, hogy oly sokszor aggódok a holnap, a holnapután és a jövő miatt. Sokszor megfeledkezem arról, hogy gondviselő jóságodat minden nap meg akarod mutatni nekem. A te jóságodra és szeretetedre bízom magamat. Hiszek abban, hogy te megadod mindazt, ami a földi élet során szükséges a boldogsághoz, de legfőképpen megadod azt a kegyelmi segítséget, ami az örök üdvösséghez szükséges. Hiszem, hogy sokszor minket, embereket használsz fel, hogy a bajbajutottak megkapják a kellő segítséget és érezzék, hogy nincsenek magukra hagyatva. Istenem, hiszek abban, hogy mindannyian az isteni gondviselés eszközei vagyunk!

Abban az időben: Kisgyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk a kezét. A tanítványok azonban elutasították őket. Amikor Jézus meglátta ezt, megharagudott, és ezt mondta nekik: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem megy be oda.” Azután ölébe vette a gyermekeket, és kezét rájuk téve, megáldotta őket.
Mk 10,13-16

Elmélkedés

A mai evangéliumi történet azzal kezdődik, hogy kisgyermekeket hoznak Jézushoz azzal a szándékkal, hogy tegye rájuk a kezét. Márk evangélista leírása azt sugallja, hogy áldásért viszik a gyerekeket az Úrhoz. A kérés, hogy Jézus „tegye rájuk a kezét” emlékezetünkbe idézi azokat a csodás gyógyításokat, amikor Jézus kezével megérinti a betegeket, éppen ezért nem kizárt, hogy esetleg beteg gyermekekről van szó, bár a szövegben nincs erre vonatkozó kifejezett utalás.

A tanítványok ez esetben önkényesen cselekszenek és igyekeznek távol tartani a gyermekeket Mesterüktől. Talán Jézust akarták kímélni, hogy nyugodtan taníthasson vagy gyógyíthasson, s tevékenységében ne zavarják meg a gyermekek. Magatartásukat indokolná a korabeli társadalmi szokás, miszerint a gyermekek nem avatkozhattak bele a felnőttek ügyeibe. Ez a szokás nem akadályozhatja meg Jézust szolgálatában, aki más alkalmakkor is átlépte a törvények és szokások rendjét az emberek érdekében. Az Úr tehát helyteleníti a tanítványok cselekedetét, majd szeretettel magához hívja a gyermekeket. Ezt követően Jézus a gyermeki lelkületet példaként állítja: „ilyeneké az Isten országa.” A gyermek mindig nyitott és elfogadó, rászorul mások odafigyelésére és gondoskodására. Ehhez hasonlóan nem kiérdemeljük Isten országát, hanem elfogadjuk azt Istentől.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, adj készséges szívet, hogy befogadhassunk mindent, ami szép, jó és igaz, s adj világos látást, hogy elutasíthassunk mindent, ami hamis, ami rút, ami rossz. Teremts bennünk tiszta szívet, Istenünk, hogy jó gazdái lehessünk ennek a világnak. Ne szennyezzenek be minket gonosz indulatok, gyűlölet, harag, viszálykodás. Egyetértést adj nekünk, hogy gyermekek és felnőttek egyre jobban megértsük: szükségünk van arra, hogy világos ismereteink legyenek, de csak akkor leszünk igazán emberek, ha tiszta a szívünk.