Archives for Elgondolkodtató - Page 638
Előrenyomulóban a sámánizmus
A sámáni tanok és gyakorlatok a társadalom életének szinte valamennyi területét meghódítják és áthatják. Ezen háttér ismeretében szeretnénk bemutatni és kritikusan megvizsgálni a sámánok legfontosabb tanait és praktikáit. Bővebben ...
2017. február 20. – Hétfő (Mk 9,14-29)
Amikor a színeváltozás hegyéről Jézus visszatért tanítványaihoz, látta, hogy nagy tömeg tolong körülöttük, és írástudók vitatkoznak velük. Amint az emberek észrevették Jézust, mindnyájan meglepődtek, majd elébe siettek és üdvözölték. Jézus…
Jézus szentségi jelenléte
Tavaly júniusban, magát vallásosnak, ezen belül katolikusnak tartó folyóiratban az Oltáriszentséggel, illetve szentmisével kapcsolatban komoly félreértésre okot adó szöveg jelent meg. A folyóirat címét, pontos adatait azért nem írom le,…
2017. február 19. – Évközi 7. vasárnap (Mt 5,38-48)
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki…
Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra (8)
BEVEZETÉS A II. RÉSZHEZ A szenvedélyek elleni küzdelemről és az azokkal ellentétes erények eléréséről szóló tizenhat viszonylag rövid fejezet képezi a Létra közepén a mű magvát, egyik legfőbb mondanivalóját.…
Mentsd meg lelküket a tisztítótűz kínjától!
Uram, Jézus! Drágalátos Szent Véred által kérlek, amit halálfélelmedben ontottál az Olajfák hegyén: mentsd meg a Benned hívők lelkét a fájdalmas tisztítótűz minden kínjától, különösen azokat, akikre senki sem gondol,…
2017. február 18. – Szombat (Mk 9,2-13)
Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük ment föl egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön…
2017. február 17. – Péntek (Mk 8,34 – 9,1)
Jézus egy alkalommal magához hívta a népet és tanítványait, majd így szólt hozzájuk: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg…
Itt voltak velünk szeretetbombaként
Az elment gyermekek minden látszat ellenére Isten kegyelmében vannak Vannak pillanatok, amikor senki sem tud vigasztalást adni. Lehetnek azok a legfőbb egyházi méltóságok, államfők, közvetlen rokonok. Senki. A tragikus gyermekhalál…
Igent mondtak az ötösikrekre
„Isten arra kért, hogy adjam át magam, testileg, szellemileg, lelkileg” mondja az új anya, Margaret Baudinet Margaret és Michael Baudinet 2011-ben házasodtak a Virginiai Egyetemen, és alig várták, hogy családot…
