Archives for Elgondolkodtató - Page 645
2017. január 28. – Szombat (Mk 4,35-41)
Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a túlsó partra.” Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más…
A beaconsfieldi próféta: Chesterton jövendölése az Egyház belső harcáról
Chestertonnak rejtélyes prófétai adottsága volt. Nem feltétlenül mondanám misztikusnak. Nem hiszem, hogy valaha is ószövetségi értelemben vett prófétai látomásai lettek volna. De éles esze megláttatta vele, hogy a megzabolázatlan népszerű…
Az ördög a falon
Az ötéves Nóra számára mindennapos dolognak tűnt, amikor ezen a reggelen is odaállt a webkamera elé, sorra ledobálta magáról ruhadarabjait, hogy illegesse magát távoli nézői számára. Édesanyja és nagynénje nemcsak…
2017. január 27. – Péntek (Mk 4,26-34)
Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek: „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag…
Miért veszíti el az Egyház az üzletembereket és mit lehet tenni?
Könyvajánló Külföldön járva gyakran megszédülök egy-egy nagyobb könyvesboltban és veszek 1-1 könyvet. Hiszen a könyvespolcaink hiába vannak tele és időről „könyvvásárlási” moratóriumot fogadunk feleségemmel, egy-egy jónak ígérkező könyv megingat, mondván…
2017. január 26. – Csütörtök, Szent Timóteus és Szent Titusz (Lk 10,1-9)
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a…
2017. január 26. – Csütörtök, Szent Timóteus és Szent Titusz (Lk 10,1-9)
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a…
Varga Gyöngyi: Keresztelési áldás
Alig egy ölelésnyi élet vagy, ám kis méretben óriási ajándékÜzensz a Messze Többről, aki az ÉlethozóNyílt tekintetedben egészen közeli az Isten fényeRánk nevet belőled a Szeretet Bővebben ...
2017. január 25. – Szerda, Szent Pál apostol megtérése (Mk 16,15-18)
Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem…
Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra (5)
5. FEJEZET AZ ALAPOS, AZ IGAZÁN TISZTA ÉS HATÉKONY BŰNBÁNAT továbbá ennek kapcsán a szent elítéltek élete és a „börtön” 1. János egykor előbb futott a sírhoz, mint Péter;…
