Battaplébánia

Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől.”
Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott:
Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül,
és az Emmánuel nevet adják neki,
ami azt jelenti: „Velünk az Isten”.
Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét.
Mt 1,18-24

Elmélkedés

Velünk az Isten

Az evangéliumok és a többi újszövetségi írás legfontosabb kijelentése Jézusról az, hogy ő az Isten Fia. Ez a megnevezés egyedül őt illeti és talán ez fejezi ki a legjobban az Egyház hitét Jézusról, a második isteni személyről. Az apostoli Egyház idejében az első keresztények többféle címmel ruházzák fel Jézust, amelyek más-más szempontból világítják meg személyét, származását és küldetését. Ennek megfelelően Jézus az Isten Szolgája, ő a Próféta, a Szent és Igaz, a Messiás, a Megváltó, az Üdvözítő, az Úr, a Krisztus, azaz Isten által fölkent személy. Azonban nyugodtan állíthatjuk, hogy mindezeknél sokkal kifejezőbb az Isten Fia megnevezés.

Az evangéliumok közül Szent János művében találkozunk a legtöbbször az istenfiúság megvallásával vagy annak kifejtésével. Először Nátánáel hitvallásában szerepel a megnevezés, aki Jézussal való első találkozása alkalmával így szól: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya” (Jn 1,49). A megszólítás előkerül Lázár feltámasztása eseményénél, amikor Márta így vallja meg hitét Jézus iránt: „Hiszem, Uram, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, aki a világba jön” (Jn 11,27). János írásának befejező sorai szépen megvilágítják az egész mű célját: „Jézus még sok egyéb csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket pedig azért írták le, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hit által az ő nevében életetek legyen” (Jn 20,30-31).

Szent Máté evangéliumával kapcsolatban érdemes megemlítenünk, hogy Jézus perében kap nagy jelentőséget ez a cím, illetve akkor, amikor a kereszthalált követően a római százados kijelenti: „Ez valóban Isten Fia volt” (Mt 27,54). Ugyanakkor Máténál az Isten Fia megnevezéshez sajátos többletet ad hozzá az Emmanuel, azaz a velünk az Isten kifejezés, amiről a mai evangéliumban olvashatunk. Az evangélista Izajás prófétát idézi: „Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: Velünk az Isten”, s ezzel azt akarja állítani, hogy Jézus személyében teljesedett be ez a prófétai jövendölés és isteni ígéret. Nem egyszerűen csak arról van itt szó, hogy Jézus születése olyan jel, amely azt igazolja, hogy velünk, azaz az emberiséggel van az Isten, hanem inkább arról, hogy Jézus személyében van velünk az Isten. Máté evangéliumának záró mondata szintén felidézi az Emmanuel-gondolatot, amikor a világból való távozása, mennybemenetele előtt az Úr ezzel bátorítja tanítványait: „Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” (Mt 28,20). Isten velünk-léte nem korlátozódik tehát Jézus földi életének néhány évtizedére, hanem az Úr továbbra is köztünk marad szentségei és tanítása által az idők végezetéig. Jézus jelen van Egyházában, jelen van a testvéri közösségben, s ennek köszönhetően továbbra is azt érezhetjük, hogy Isten nem hagy minket magunkra, hanem állandóan velünk van.

Az adventi idő utolsó napjaiban adjuk át magunkat annak az örömnek, hogy Isten eljön hozzánk, hogy velünk legyen és velünk maradjon.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Hittel valljuk, hogy te vagy a Messiás, az Isten által küldött Megváltó, az egész emberiség üdvözítője. Jöveteleddel beteljesedtek az ígéretek és személyedben eljött a messiási időszak. Születésed az ember újjáteremtése, mert a mindenható Isten, aki kezdetben, a teremtéskor megteremtette az embert és a világba helyezte, most újjáteremti emberi természetünket, egész emberségünket, amelyet a bűnbeesés, a bűn megrontott. Te vagy a lelki újjászületés forrása számunkra. Születésed ünnepén töltsön el bennünket a remény, hogy életünknek célja van: keresni és megtalálni Istent, aki találkozni akar velünk. Születésed napján töltsön el minket az öröm: velünk vagy, Istenünk!

Jézus Krisztusnak, Dávid és Ábrahám fiának családfája. Ábrahámnak Izsák volt a fia, Izsáknak Jákob, Jákobnak Júda és testvérei, Júdának Fáresz és Zára Támártól, Fáresznek Eszróm. Eszrómnak Arám, Arámnak Aminadáb, Aminadábnak Náásszon, Náásszónnak Szalmon, Szalmonnak Bóász Ráhábtól, Bóásznak Jóbéd Rúttól, Jóbédnek Izáj, Izájnak pedig Dávid király.
Dávidnak Salamon volt a fia Uriás feleségétől, Salamonnak Roboám, Roboámnak Abija, Abijának Ászáf, Ászáfnak Jozafát, Jozafátnak Jórám, Jórámnak Ozijás, Ozijásnak Joatám, Joatámnak Acház, Acháznak Ezekiás, Ezekiásnak Manasszesz, Manasszesznek Ámosz, Ámosznak Joziás, Joziásnak pedig Jekoniás és testvérei a babiloni fogság idején.
A babiloni fogság után: Jekoniásnak Szálátiél volt a fia, Szálátiélnek Zorobábel, Zorobábelnek Ábiud, Ábiudnak Elijakim, Elijakimnak Ázór, Ázórnak Szádok, Szádoknak Áhim, Áhimnak Eliud, Eliudnak Eleazár, Eleazárnak Mattán, Mattánnak Jákob, Jákobnak pedig József. Ő volt a férje Máriának, akitől a Krisztusnak nevezett Jézus született.
Összesen tehát: Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a babiloni fogságig tizennégy nemzedék, és a babiloni fogságtól Krisztusig is tizennégy nemzedék.
Mt 1,1-17

Elmélkedés

Jézus nemzetségtábláját a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetjük pontosnak vagy teljesnek. Zömében ismeretlen személyek nevei szerepelnek benne, akik a jártasabb bibliaolvasók számára is legfeljebb halvány emlékként derengenek. A felsorolás elnagyolt, hiányos és befejezetlen, hitelessége megkérdőjelezhető. Ráadásul a nemzetségtábla valójában nem Jézus őseit sorolja fel, hiszen Józseffel végződik, aki nem vér szerinti apja volt Jézusnak, hanem nevelőapja. Ez a József volt a jegyese, majd pedig férje, annak a názáreti lánynak, Máriának, aki Jézus édesanyja volt, ahogyan ezt a nemzetségtábla zárása meg is említi. Akkor miért olvassuk fel évről évre egy héttel karácsony előtt? És miért kezdi ezzel Jézusról szóló írását Szent Máté evangélista?

A nemzetségtábla összeállításával Máténak az lehetett a célja, hogy a messiás származását igazolja. A messiás is családban, emberként születik, alárendeli magát az élet rendjének. Ugyanakkor Jézus Dávid király leszármazottja, legalábbis törvényesség szerinti, jog szerinti és nem vérszerinti utóda. A dávidi származás hangsúlyozása azért fontos, mert ennek említése a messiással kapcsolatban többször szerepel a prófétai jövendölésekben.

A nemzetségtábla összefoglalja azokat a nemzedékeket, amelyek az isteni ígéret beteljesedésére vártak. Ez az ígéret Jézusnak, mint megváltónak születésében teljesedett be.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó jöjj, ó jöjj el, Bölcsesség,

ó Egyszülött, kit ád az ég,

te gyöngédség és őserő:

amit tudnunk kell, tárd elő!

Eljő, eljő Emmánuel,

Hogy üdvözüljön Izrael!

(Advent utolsó hetének liturgiájában szerepelnek az ún. „Ó-antifónák”, amelyekben a jövendő Messiás különböző nevekkel szólítjuk meg. Az imákat december 17. és 23. között imádkozzuk. Itt versbe szedett, énekelhető (Éneklő Egyház 15.) változatát közöljük.)

Abban az időben Jézus így beszélt a zsidókhoz: „Ti Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. De nekem nincs szükségem emberi tanúskodásra. Csak azért mondom ezt, hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt ő, ti azonban csak ideig-óráig akartatok fénysugarában gyönyörködni. Olyan tanúságom van, amely felülmúlja Jánosét: tetteim, amelyeknek teljesítését rám bízta az Atya. Maguk a tettek, amelyeket végbeviszek, tanúskodnak mellettem, hogy az Atya küldött engem.”
Jn 5,33-36

Elmélkedés

Az előző napok evangéliumi szövegeihez kapcsolódik gondolatilag a mai részlet, de nem annak a beszédnek a folytatása, hiszen ez a rész nem Lukács, hanem János írásában található. Jézus Keresztelő János küldetéséről és a saját küldetéséről beszél. Jogosan állítja, hogy saját küldetése és tanúságtétele felülmúlja Jánosét. János feladata az volt, hogy előkészítse az Úr jövetelét, Jézusé pedig, hogy megvalósítsa a megváltást.

Jézus világító fénynek nevezi Keresztelő Jánost. A hasonlat értelme szerint János életmódjával, tanításával és a bűnbánatot tartók megkeresztelésével világította be a megváltó jövetelének útját. Ezen az úton ugyan sokan jártak, de nem mindenki járta végig. Az egykori vallási vezetők, a farizeusok és a törvénytudók, akik szüntelenül a messiási várakozásban éltek, valójában nem haladtak előre, egy helyben jártak, mert a döntő pillanatban, az idők teljességében nem ismerték fel sem a messiási idők jeleit, sem magát a megváltót. Az egyszerű nép és a bűnösnek ítélt vámosok és katonák viszont hallgattak Jánosra, bűnbánatot tartottak és megkeresztelkedtek. Ők később Jézust is elfogadták, szívesen hallgatták.

Bár János szava emberi szó, emberi tanúságtétel volt, mégis sokan felismerték benne Isten üzenetét, figyelmeztetését, útmutatását. Hallgatok-e Isten küldötteire?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Te, aki közelebb vagy hozzánk, mint mi önmagunkhoz, erősítsd szívünkben az irántad való bizalmat és az üdvösség reményét! Urunk, aki az életszentség forrása vagy, őrizz meg minket, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk eljöveteled napjára!