Battaplébánia

Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, és egy elcsatangol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyen, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony mondom nektek: jobban örül neki, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.”
Mt 18,12-14

Elmélkedés

A tegnapi elmélkedésben már szó esett arról, hogy a bűntől való szabadulást egyedül Isten adhatja meg az embernek. A bűn ugyanis olyan élethelyzet, amelyből az ember nem képes a maga erejéből felemelkedni és más emberek segítségére sem számíthat. A bűn olyan szándék, szó, tett vagy mulasztás az ember részéről, amelyért felelősek vagyunk, és amely megrontja kapcsolatunkat Istennel és embertársainkkal. Ezt a helyzetet szemlélteti a mai evangéliumban Jézus példabeszéde az elveszett bárányról. A hasonlat újdonsága abban rejlik, hogy maga Isten indul el keresni és megmenteni a bűnös, az eltévedt embert. Az ószövetségi idők tanítása szerint a bűnét beismerő embernek minden igyekezetével arra kell törekednie, hogy kiengesztelje Istent és ezáltal elhárítsa a bűnéért járó jogos isteni büntetést. Ezzel szemben az újszövetség igazi örömhírét hirdeti Jézus, aki nem egyoldalúan szemléli a bűnbocsánat eseményét, hanem az ember bűntől való szabadulásának vágya mellett bemutatja a másik oldalt is, azaz az emberhez lehajló isteni irgalmasságot, az embert felemelő isteni jóságot, az ember számára új lehetőséget adó Istent.

Az adventi időben jó rácsodálkoznunk arra, hogy a bűnös emberiség megsegítésére siető Isten irgalma nyilvánul meg abban, hogy elküldte Fiát, az emberiséget a bűntől megváltó Jézust.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó örök Ige, Isten és Mária Fia, újítsd meg a lelkek rejtekében születésed csodáját! Megváltott fiaidat öltöztesd halhatatlanságba, gyújts bennük szeretetet, egyesítsd valamennyit titokzatos Tested kötelékeivel, hogy eljöveteled meghozza a biztos békét, az egyesek és a népek közötti testvéri összefogást! Ámen.

Boldog XXIII. János pápa

Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson.
Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.”
Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?” Jézus pedig gondolataikba látva megszólalt: „Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: „Bocsánatot nyertek bűneid!” – vagy azt: „Kelj föl és járj!”? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma földön a bűnök megbocsátására.” Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma.”
Lk 5,17-26

Elmélkedés

A bűn természetét és a bűnös ember magatartását több szempontból is vizsgálhatjuk. Tény, hogy Isten olyan embert teremtett, aki az élet útját botladozva, elesve, de újra felemelkedve járja. Ha ez nem így volna, a szabadságunktól, a szabad akaratunktól lennénk megfosztva. Korunk emberét sokszor jellemzi a bűn iránti érzéketlenség, de ez is csak viszonylagos. Miközben saját hibáját az ember szívesen csökkenti és saját rossz cselekedeteit jelentéktelennek minősíti, az ellene elkövetett bűnöket nem tudja elfelejteni, azokat nem tudja megbocsátani és szüntelenül a bűnös méltó megbüntetését szorgalmazza.

A mai evangéliumban egy béna ember meggyógyításáról olvasunk. A testi gyógyuláshoz Jézus hozzáteszi a lelki gyógyulást, a bűnbocsánatot is, így a korábban béna ember testi nyomorúságától megszabadulva és lelkileg újjászületve távozhat. A történetben világosan elkülönül az emberi gyengeség és az isteni erő, az emberi tehetetlenség és az isteni cselekvés, az emberi akadékoskodás a jelenlévő farizeusok és törvénytudók részéről és a szabadító isteni szó.

A történet azt jelzi, hogy a bűn olyan határhelyzet, amelyben megnyilvánul emberségünk és megtapasztaljuk, hogy rászorulunk Isten segítségére, megbocsátására. Egyedül Isten irgalma szabadíthat meg minket a bűntől.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására!

Szent Ágoston

Abban az időben: Keresztelő János megjelent Judea pusztájában, és így tanított: „Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!” Ő volt az, akiről Izajás próféta ezt mondta: A pusztában kiáltónak szava:
Készítsétek elő az Úr útját,
tegyétek egyenessé ösvényeit!
János öltözéke teveszőrből készült, és bőrövet viselt a derekán. Sáska és vadméz volt az étele. Kivonult hozzá Jeruzsálem, egész Judea és a Jordán vidéke. Megvallották bűneiket, és ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban. Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus is jön hozzá megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: „Viperák fajzata! Ki indított benneteket arra, hogy meneküljetek a közelgő harag elől? Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne higgyétek, hogy közben azt gondolhatjátok: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek: Isten ezekből a kövekből is tud Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejszét ráhelyezték már a fák gyökerére: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem! Én csak vízzel keresztellek titeket a bűnbánatra, de aki énutánam jön, az erősebb nálam; arra sem vagyok méltó, hogy a saruit hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel meg titeket; kezében tartja már a lapátot, hogy kitakarítsa szérűjét. A búzát magtárba gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzben elégeti!”
Mt 3,1-12

Elmélkedés

A pusztában kiáltó szó

Minden művész vagy tudós ember végigjárja a maga fejlődésének útját, amely valahol ott kezdődik, hogy rácsodálkozik mások alkotására. Megragadja őt a művészi szépség vagy a tudományos eredmény, és felébred benne a vágy, hogy ő is hasonló értéket hozzon létre. Ehhez persze éveken át kell tanulnia, dolgoznia, küzdenie. Kezdetben még másokat utánoz, az általa eszményinek tartottakat másolja, a legkiválóbbakat választja mesterének, majd egy idő után már próbál kibújni az ő árnyékukból. Próbálja felülmúlni mestereit, s végül, ha valóban párosul benne a tehetség és a szorgalom, előbb-utóbb rátalál a maga útjára, önálló művészi alkotásokat hoz létre vagy új tudományos eredményeket ér el. A művészi alkotói vágy, az új meglátásokat hozó felfedezői kíváncsiság, az önálló személyiséget megmutató törekvés dicsérendő minden művészben és tudósban.

Ehhez hasonló fejlődési folyamatot a vallásosság útján, a hit útján, Isten megismerésének és a vele való egyesülésnek az útján is átélünk, bár a folyamat végső eredménye itt nem a teljes önállóság és függetlenség, hiszen a végtelen és mindenható Istent emberi képességeinkkel nem tudjuk felülmúlni. A lelki fejlődés célja az, hogy egyre jobban hasonlítsunk a szent Istenhez, aki az életszentségre hív minket. Ezen az úton sokszor megtapasztaljuk esendőségünket, gyengeségeinket, bűnösségünket. A tapasztalat azt mutatja, hogy sokan már az elején megállnak az életszentség útján, és nem éreznek magukban erőt a továbbhaladáshoz.

Akár éppen megtorpanunk, akár lelkesen haladunk az életszentség útján, új erőt adhat nekünk Keresztelő Szent János buzdítása és életmódja. Mondhatnánk, hogy a maga útját járta. Nem városban vagy kisebb településen, nem a társadalom többi tagjával együtt él, hanem lakhelyéül a pusztát választotta. Öltözete egészen egyszerű, minden pompát nélkülöz. Az étkezés tekintetében megelégszik azzal, amit a természet, a puszta ad neki, sáskát és vadmézet eszik. Mindezeket ne tekintsük különcségnek, hiszen kortársai sem így vették, hanem személyében felismerték a prófétát, az Isten által küldött embert, akinek szavára érdemes odafigyelni. Ilyen módon furcsa életmódja felhívás volt a nép számára, hogy felfigyeljenek rá, elmenjenek hozzá és meghallgassák Isten üzenetét. Keresztelő János valójában mégsem a maga útját járta, hanem azt tette, amit Isten kért tőle.

János fellépését egy olyan időszak előzte meg, amikor Isten hosszú időn keresztül nem küldött prófétákat a választott nép számára. Az evangéliumban szereplő pusztaság ebben az értelemben nem csupán azt a helyet jelöli, ahol János él és tanít, hanem utal az időre is, azaz a csend korszakát követően most János által újra felhangzik Isten üzenete. János tudatában van annak, hogy milyen ellentétben áll Isten szentsége és a nép bűnös életmódja, ezért üzenete inkább fenyegetés, mintsem vigasztalás. Szavai szerint egyetlen bűnös sem kerülheti el Isten büntetését. A jogos isteni ítélettől való megmenekülés egyetlen lehetősége a megtérés, a bűnbánat, az életmód gyökeres megváltoztatása. Ezért gondol János úgy az eljövendő üdvözítőre, mint az isteni ítélet végrehajtójára. Ez a kép a Megváltó születésével és Jézus fellépésével módosul. Lassan megértjük, hogy az irgalmas Isten Jézus személyében nem az embereket elítélő és megbüntető megváltót küldött, hanem valódi szabadítót, aki a megbocsátás örömhírét hirdeti.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Egykor az emberek a puszta csendjében nem hallottak mást, mint Keresztelő János szavát. Ez a szó az Isten törvényeinek útjára való visszatérésre, a bűnbánatra, a megtérésre szólította fel őket. Arra, hogy megtisztulva készüljenek a Megváltó jövetelére, amely már egészen közel van. Az emberek az Isten küldöttének közelségében és a pusztaság csendjében megérezték bűneik súlyát. A puszta csendjében megértették a bűntől való szabadulás, a bűnös élettel való szakítás fontosságát. A puszta csendje megmutatta számukra a bűntől való szabadulás útját. Vezess engem is abba a pusztába, ahol megtisztulhatok és találkozhatok veled!

Nyilvános működése idején Jézus bejárt minden várost és falut. Tanított a zsinagógákban, hirdette országának örömhírét, meggyógyított minden betegséget és minden bajt. Ahogy végignézett az embereken, megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok: elcsigázottak és kimerültek. Akkor így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába!” Akkor összehívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt. Majd elküldte őket, és megparancsolta nekik: „Menjetek Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: közel van a mennyek országa. Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!”
Mt 9,35-10,1. 6-8

Elmélkedés

Isten kinyilatkoztatása, önfeltárása az emberek számára Jézus Krisztus személyében vált teljessé. A mi Urunk nem csupán szavaival hirdette az Isten országáról szóló örömhírt, hanem minden cselekedete is annak kinyilatkoztatása, feltárása volt, hogy az irgalmas Isten jelen van a világban és megsegíti az embert. Az evangéliumok szépen bemutatják, hogy a Jézussal való találkozás, az irgalmasság megtapasztalása, azaz a kinyilatkoztatás befogadása megváltoztatja, átalakítja az emberek életét.

Korunk emberére jellemző, hogy keresi az élményeket. A munka után szórakozásra, új élményekre vágyódik, de sajnos sok esetben megelégszik a látványosságokkal, amelyeket aztán könnyen el is felejt, mert újabbak jönnek helyettük. Ezek a pillanatnyi és gyorsan változó élmények aligha szolgálják az ember lelki növekedését. Ezzel szemben Isten nem azért adja nekünk tanítását a kinyilatkoztatás által, hogy szórakoztasson minket a létezés titkainak megvilágításával, hanem át akar alakítani bennünket. Azt szeretné, hogy vele éljünk és belőle kiindulva növekedjünk emberségünkben.

Jézus egykor azzal a szándékkal indította missziós útra apostolait, hogy erre az Istennel való természetfeletti kapcsolatra meghívják az embereket. Az Egyház napjainkban is ezt a szolgálatot végzi, amikor a hitre, mint a vallási élmény alapjára irányítja a figyelmet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, a te irgalmas tekintetedet keresem, amely rám tekint. Nem elítélni és megbüntetni akarsz, hanem megbocsátani. A Te Fiad Jézus eljön a mi bűnös emberi világunkban, hogy irgalmad jelen legyen köztünk. Megbocsátó szavad lelkünkig hatol, átalakít minket, hogy tiszta szívvel várjuk Megváltónkat.