Archives for Elgondolkodtató - Page 663
Mikor az élet megváltozik
„Mert én, az Úr, meg nem változom.” (Mal 3,6a) Nehéz feldolgozni életünk változásait. Nemrég kisebb lakásba költöztünk. Az élettér szűkítése azt jelenti, hogy át kell nézned minden holmidat, és ami…
2016. november 24. – Csütörtök (Lk 21,20-28)
Jézus így jövendölt Jeruzsálem pusztulásáról és a saját második eljöveteléről: Amikor látjátok, hogy Jeruzsálemet hadsereg veszi körül, tudjátok meg, hogy elérkezett a pusztulása! Akkor, akik Júdeában vannak, fussanak a hegyekbe;…
Utóirat az abortuszról
"Énekeljük, hogy "Isten áldd meg a magyart". De Szegény, hogy áldja meg, ha naponta 122 hal meg abortuszban közülünk?" (Csókay Andrást idéztem) Sokan gondolják úgy, hogy őket talán csak távolabbról, vagy egyáltalán nem…
Minden gyermekben ott él Ábelke
Jézus sokszor beszél az idők végéről. A világvégéről és az utolsó ítéletről prófétai módon beszél. Nem fedi fel annak időpontját, de valamit mégis közöl. Amikor a próféták beszélnek úgy tűnik,…
2016. november 23. – Szerda (Lk 21,12-19)
Abban az időben Jézus így készítette elő tanítványait a rájuk váró megpróbáltatásokra: „Kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak…
A táltos és a próféta
– Magyarság a krisztusi hit fényében – 2003. április 22-én a Magyar Szentek templomában elhangzott előadás«Ezekből a kövekből is képes az Isten gyermekeket támasztani Ábrahámnak» (Mt 3,9). Bővebben ...

Hódító iszlám, önfeladó kereszténység!?
A Pro Hungaria Sacra Egyesület konferenciája Veszprémben (2016. szeptember 30.)Márfi Gyula veszprémi érsek és Fakhoury Youssef (a ProChristie portál szerkesztője) előadásának hangfelvételeForrás

2016. november 22. – Kedd (Lk 21,5-11)
Abban az időben, amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt…