Legyen szó elbizakodottságról vagy őszintétlenséghez kötött struccpolitikáról – az olyan utakat, amelyekre egyszer már ráléptünk, nem szívesen hagyjuk el. Kísérőnk marad a változás utáni vágy, melyet csillapítani csak úgy lehet, ha elszánjuk magunkat egy becsületes, olykor fájdalmas helyzetmeghatározásra.
Egyszeriben minden világos lesz számomra…
Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson.
Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.”
Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?” Jézus pedig gondolataikba látva megszólalt: „Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: „Bocsánatot nyertek bűneid!” – vagy azt: „Kelj föl és járj!”? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma földön a bűnök megbocsátására.” Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma.”
Lk 5,17-26
Elmélkedés
A béna meggyógyításának csodáját Lukács evangélista érdekes megjegyzéssel vezeti be: „az Úr ereje arra indította Jézust, hogy gyógyítson.” A mindenható Istenre, a mennyei Atyára kell itt gondolnunk, akinek a küldötte Jézus. Ő adja Jézus ajkára az igazság tanítását. Ő serkenti küldöttét cselekvésre. Ő áll Jézus cselekedeteinek hátterében. Az ő irgalmassága nyilvánul meg abban, hogy a betegek meggyógyulnak. Nélküle Jézus nem tesz semmit. Hozzá fohászkodik Jézus sok csodája előtt, és neki ad hálát minden sikeres cselekedetéért. Őrá irányítja az emberek figyelmét. Őt, az Atyát akarja megdicsőíteni minden cselekedetével.
A béna esetében Jézus nem csupán a testi betegséget szünteti meg, hanem a lelkét is meggyógyítja, megbocsátja bűneit. A bűnök megbocsátása szintén az Atyától, az irgalomban gazdag Istentől ered. Attól az Atyától, akivel Jézus egységben van, s emiatt jelentheti ki azt, hogy a béna ember bűnei bocsánatot nyertek. A jelenlévők szintén jól tudják, hogy csak Isten bocsáthatja meg a bűnöket, azt viszont már nem tudják, nem ismerik el, hogy Jézus milyen kapcsolatban van Istennel, ezért minősítik kijelentését káromkodásnak.
Ma rövid fohászokkal fordulok irgalmas Atyámhoz és kérem tőle bűneim bocsánatát. Hálát adok neki, hogy irgalmával felém hajol és szeretetével felemel.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött! Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége!
Olyan szépek, ahogyan itt ülnek előttem és fogják egymás kezét. Még nem tudják, mi vár rájuk, mit fogok nekik mondani vagy mit fogok tőlük kérdezni, csak annyit tudnak, hogy ha házasságot akarnak kötni, akkor szükségük van jegyes oktatásra… És a végén a legtöbbjük sajnálja, hogy véget értek ezek a meghitt beszélgetések, amelyekben összefoglalom nekik hitünk tanítását a házasságról és az őszinte, jézusi szerelemről…
Tibériusz császár uralkodásának tizenötödik esztendejében történt: Poncius Pilátus volt Judea helytartója. Galileának Heródes volt a negyedes fejedelme, testvére, Fülöp meg Itureának és Trachonitisz tartományának, Lizániász pedig Abilinának volt a negyedes fejedelme. Annás és Kaifás főpapok idejében az Úr szózatot intézett Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában.
S ő bejárta a Jordán egész vidékét, hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára, ahogy meg van írva Izajás próféta beszédeinek könyvében: „A pusztába kiáltónak ez a szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit. A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el. Ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és minden ember meglátja az Isten üdvösségét.”
Lk 3,1-6
Elmélkedés
Az óra a jelent mutatja
Lukács evangélista időmeghatározással kezdi Keresztelő János tevékenysége leírását. János akkor lépett fel a nép körében, amikor a Római Birodalomban immár tizenötödik éve Tibériusz császár uralkodott. Az evangélista elegendőnek tartja az év ilyen megjelölését. Mai fogalmaink szerint nem neveznénk pontosnak ezt a kissé elnagyolt időmeghatározást, mi kíváncsiak lennénk a hónapra és a napra is. Abban a korban persze más területeken is hasonlóan bántak az idővel. Az ókori olimpiák történetéről szóló könyvben olvasom, hogy az egyik legelső versenyszám a stadionfutás volt, amelynek távja csaknem 200 méter volt. Az győzött, aki elsőként haladt át a célvonalon, de hogy mennyi idő alatt sikerült ez a Krisztus előtti évszázadokban, arról nem maradtak feljegyzések. Manapság egy hasonló versenyen századmásodpercek és ezredmásodpercek döntenek, és a viták megelőzésére olyan időmérő eszközökre van szükség, amelyek képesek erre a pontosságra.
Az ember az időt mindig folyamatában nézi. Az időben zajló események meghatároznak egy időrendiséget. A történésekhez és eseményekhez hozzárendeljük az időt. A múlt eseményeire visszaemlékezünk, a jövő eseményeit előre tervezzük, tudván, hogy azok is idővel a múlt részévé válnak. Emberi életünk is az időben zajlik. Tudjuk születésünk dátumát, tudjuk, hogy mikor kezdtünk el a különböző szintű iskolákba járni, mikor kezdtünk el dolgozni. Életünk jelentősebb eseményeit napra pontosan megjegyezzük és évente akár meg is ünnepeljük annak évfordulóját. Gyerekkorunktól kezdve hozzászokunk ahhoz, hogy tanulásunk és munkánk az időhöz kötött. Az iskolai tanóra becsengetéssel kezdődik és kicsengetéssel fejeződik be. A munkaidő kezdetét kötelező, a végét illő betartani. Pontos ideje van az autóbusz, a vonat, a repülőgép és más közlekedési eszközök indulásának és érkezésének, s mivel atomórához igazított okostelefonjaink segítségével mindig tudjuk a pontos időt, bosszankodunk az esetleges késések miatt. Órák vesznek körül minket mindenütt, amelyek jelzik számunkra a pontos időt. Minden óra a jelen idejét mutatja. Nem a múltat és nem a jövőt. Az óra jelzi az idő múlását és emlékeztet minket a mi időnk múlására.
Életünk során állandóan ellentétbe kerülünk az idővel. A gyermek és a fiatal a jövőben él, amikor előre tervezgeti életét. Az idősek pedig a múltjukból, emlékeikből élnek. Mintha nem tudnánk a jelenben élni, nem volnánk képesek arra, hogy megragadjuk a jelen pillanat feladatát, örömét. Itt most ne arra a világszemléletre gondoljunk, amely a „Ragadd meg a napot és élj a mának!” jelszót hangoztatja, hanem arra, hogy a mai nap teendőire, feladataira és lehetőségeire kell koncentrálnunk. Amit ugyanis a múltban elmulasztottunk azon már kár keseregnünk. Nem is a holnapi, a jövő heti vagy egy jövőbeli feladat a fontos számunkra a mai napon, hanem az, amit ma kell megtennünk. A jelenben érdemes élnünk, arra az emberre érdemes figyelnünk, aki most szól hozzánk, most mondja el nekünk örömét vagy éppen most van szüksége vigasztalásra. A segítségért hozzánk fordulónak ma tudunk segíteni, mert holnap már máshol lesz. Két nap múlva, december 8-án kezdődik az Irgalmasság Szentéve, amelyet Ferenc pápa hirdetett meg. Az Irgalmasság Szentévében az imént elhangzottakat így mondhatjuk: az éhezőnek ma kell enni adni, a szomjazót ma kell megitatnunk, a ruhátlant ma kell felöltöztetnünk, az idegeneket és utazókat ma kell befogadnunk, a betegeket és börtönben lévőket ma kell meglátogatnunk. Ne a „má”-nak, hanem a „má”-ban élj! Élj abban a pillanatban, amit az órád mutat! Élj a jelenben! És közben törekedj az örökkévalóságra!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenünk, irgalmas Atyánk! Teremts a mi szívünkben csendet, amelyben meghallhatjuk a te megtérésre hívó szavad. Az advent bűnbánati idő számunkra és alkalmat ad, hogy a megtérés útjára lépjünk. Az adventtel nem csak új egyházi év kezdődik, hanem egy új élet kezdete lehet számunkra. Istenünk, tudjuk, hogy az igazi bűnbánat nem a büntetéstől való félelemből fakad, hanem az irántad érzett szeretetből. Szeretetünket azzal fejezzük most ki, hogy irgalmadban bízva és megbocsátásodat kérve bűnbánatot tartunk, elvégezzük szentgyónásunkat. Vezess minket, hogy karácsony éjjelén találkozzunk majd az emberré lett Szeretettel, Jézus Krisztussal, aki a te irgalmadat hozta el egykor és hozza el ma is a világba!
Tibériusz császár uralkodásának tizenötödik esztendejében történt: Poncius Pilátus volt Judea helytartója. Galileának Heródes volt a negyedes fejedelme, testvére, Fülöp meg Itureának és Trachonitisz tartományának, Lizániász pedig Abilinának volt a negyedes fejedelme. Annás és Kaifás főpapok idejében az Úr szózatot intézett Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában.
S ő bejárta a Jordán egész vidékét, hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára, ahogy meg van írva Izajás próféta beszédeinek könyvében: „A pusztába kiáltónak ez a szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit. A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el. Ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és minden ember meglátja az Isten üdvösségét.”
Lk 3,1-6
Elmélkedés
Az óra a jelent mutatja
Lukács evangélista időmeghatározással kezdi Keresztelő János tevékenysége leírását. János akkor lépett fel a nép körében, amikor a Római Birodalomban immár tizenötödik éve Tibériusz császár uralkodott. Az evangélista elegendőnek tartja az év ilyen megjelölését. Mai fogalmaink szerint nem neveznénk pontosnak ezt a kissé elnagyolt időmeghatározást, mi kíváncsiak lennénk a hónapra és a napra is. Abban a korban persze más területeken is hasonlóan bántak az idővel. Az ókori olimpiák történetéről szóló könyvben olvasom, hogy az egyik legelső versenyszám a stadionfutás volt, amelynek távja csaknem 200 méter volt. Az győzött, aki elsőként haladt át a célvonalon, de hogy mennyi idő alatt sikerült ez a Krisztus előtti évszázadokban, arról nem maradtak feljegyzések. Manapság egy hasonló versenyen századmásodpercek és ezredmásodpercek döntenek, és a viták megelőzésére olyan időmérő eszközökre van szükség, amelyek képesek erre a pontosságra.
Az ember az időt mindig folyamatában nézi. Az időben zajló események meghatároznak egy időrendiséget. A történésekhez és eseményekhez hozzárendeljük az időt. A múlt eseményeire visszaemlékezünk, a jövő eseményeit előre tervezzük, tudván, hogy azok is idővel a múlt részévé válnak. Emberi életünk is az időben zajlik. Tudjuk születésünk dátumát, tudjuk, hogy mikor kezdtünk el a különböző szintű iskolákba járni, mikor kezdtünk el dolgozni. Életünk jelentősebb eseményeit napra pontosan megjegyezzük és évente akár meg is ünnepeljük annak évfordulóját. Gyerekkorunktól kezdve hozzászokunk ahhoz, hogy tanulásunk és munkánk az időhöz kötött. Az iskolai tanóra becsengetéssel kezdődik és kicsengetéssel fejeződik be. A munkaidő kezdetét kötelező, a végét illő betartani. Pontos ideje van az autóbusz, a vonat, a repülőgép és más közlekedési eszközök indulásának és érkezésének, s mivel atomórához igazított okostelefonjaink segítségével mindig tudjuk a pontos időt, bosszankodunk az esetleges késések miatt. Órák vesznek körül minket mindenütt, amelyek jelzik számunkra a pontos időt. Minden óra a jelen idejét mutatja. Nem a múltat és nem a jövőt. Az óra jelzi az idő múlását és emlékeztet minket a mi időnk múlására.
Életünk során állandóan ellentétbe kerülünk az idővel. A gyermek és a fiatal a jövőben él, amikor előre tervezgeti életét. Az idősek pedig a múltjukból, emlékeikből élnek. Mintha nem tudnánk a jelenben élni, nem volnánk képesek arra, hogy megragadjuk a jelen pillanat feladatát, örömét. Itt most ne arra a világszemléletre gondoljunk, amely a „Ragadd meg a napot és élj a mának!” jelszót hangoztatja, hanem arra, hogy a mai nap teendőire, feladataira és lehetőségeire kell koncentrálnunk. Amit ugyanis a múltban elmulasztottunk azon már kár keseregnünk. Nem is a holnapi, a jövő heti vagy egy jövőbeli feladat a fontos számunkra a mai napon, hanem az, amit ma kell megtennünk. A jelenben érdemes élnünk, arra az emberre érdemes figyelnünk, aki most szól hozzánk, most mondja el nekünk örömét vagy éppen most van szüksége vigasztalásra. A segítségért hozzánk fordulónak ma tudunk segíteni, mert holnap már máshol lesz. Két nap múlva, december 8-án kezdődik az Irgalmasság Szentéve, amelyet Ferenc pápa hirdetett meg. Az Irgalmasság Szentévében az imént elhangzottakat így mondhatjuk: az éhezőnek ma kell enni adni, a szomjazót ma kell megitatnunk, a ruhátlant ma kell felöltöztetnünk, az idegeneket és utazókat ma kell befogadnunk, a betegeket és börtönben lévőket ma kell meglátogatnunk. Ne a „má”-nak, hanem a „má”-ban élj! Élj abban a pillanatban, amit az órád mutat! Élj a jelenben! És közben törekedj az örökkévalóságra!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenünk, irgalmas Atyánk! Teremts a mi szívünkben csendet, amelyben meghallhatjuk a te megtérésre hívó szavad. Az advent bűnbánati idő számunkra és alkalmat ad, hogy a megtérés útjára lépjünk. Az adventtel nem csak új egyházi év kezdődik, hanem egy új élet kezdete lehet számunkra. Istenünk, tudjuk, hogy az igazi bűnbánat nem a büntetéstől való félelemből fakad, hanem az irántad érzett szeretetből. Szeretetünket azzal fejezzük most ki, hogy irgalmadban bízva és megbocsátásodat kérve bűnbánatot tartunk, elvégezzük szentgyónásunkat. Vezess minket, hogy karácsony éjjelén találkozzunk majd az emberré lett Szeretettel, Jézus Krisztussal, aki a te irgalmadat hozta el egykor és hozza el ma is a világba!
December 4-én pénteken délelőtt 9 órakor kezdődött az Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnájában P. Raniero Cantalamessa kapucinus barát első adventi elmélkedése. A Pápai Ház hagyományos, Karácsonyra készülő rekollekcióján részt vett Ferenc pápa és vele együtt a római kúria bíborosai, püspökei, kongregációs titkárai, a római kúria és helynökség prelátusai, valamint a legfőbb szerzetesrendek elöljárói.
Nyilvános működése idején Jézus bejárt minden várost és falut. Tanított a zsinagógákban, hirdette országának örömhírét, meggyógyított minden betegséget és minden bajt. Ahogy végignézett az embereken, megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok: elcsigázottak és kimerültek. Akkor így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába!” Akkor összehívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt. Majd elküldte őket, és megparancsolta nekik: „Menjetek Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: közel van a mennyek országa. Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!”
Mt 9,35-10,1. 6-8
Elmélkedés
Jézus, aki a mennyei Atya küldötte volt, tanítványainak ad küldetést. Megbízza őket, hogy az ő hatalmával és erejével induljanak. Az evangéliumi részlet kapcsán ne a küldöttek feladatáról vagy szolgálatuk módjáról elmélkedjünk, hanem a küldő szándékára irányítsuk figyelmünket. Máté evangélista pontosan megvilágítja, hogy mi áll Jézus cselekedetének, megbízásának hátterében: „megesett a szíve az embereken.” Félreértenénk a kifejezés értelmét, ha csupán szánalomra, sajnálatra gondolnánk. Valójában az emberi szükségletekre odafigyelő, az emberről gondoskodó, az emberrel törődő, az embert üdvözíteni akaró Isten aggodalmáról van szó, amely nem marad tehetetlen érzés, hanem konkrét cselekvést vált ki.
Itt érkezünk el a szövegrész adventi mondanivalójához. Miért küldi el a világba a mennyei Atya a Fiút? Miért érkezik el a világba a Megváltó, akinek jövetelére az adventi időszakban készülünk? Mert Isten törődik velünk. Látja, hogy bűneink miatt elvesznénk, ezért segítségünkre siet. Nem nézi sajnálkozva vergődéseinket, küzdelmeinket, hanem belép világunkba, belép életünkbe, hogy velünk legyen. Istent nem valahol a távoli messzeségben kell keresnünk, hiszen egészen közel jön hozzánk.
A mai napon ilyen törődéssel figyelek valakire, s próbálok neki segíteni. Ma a figyelmes szeretet küldötte vagyok.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.
Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom nem vár rátok mennyei Atyátoknál. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz. (Mt6:1-4)
Kell-e örülni, hogy egy gazdag ember eladományozza vagyonának 99%-át? Persze, ha ez azt jelenti, hogy Isten felé fordul. Jézus nem azt mondta a gazdag ifjúnak, hogy add oda mindened. Hanem, hogy add el, és kövess engem! (Mt19:26, Mk10:21, Lk18:22)
Mt 9,27-31
Elmélkedés
A hit kifejezése és megvallása többször előkerül az evangéliumokban. A mai szakaszban a csoda előfeltételeként szerepel. A két vaktól, akik Jézust követik, az Úr ezt kérdezi: „Hiszitek-e, hogy tudok segíteni rajtatok?” Előzetesen már kifejezték hitüket azzal, hogy „Dávid fiának” nevezték Jézust. A korabeli felfogás szerint ugyanis az eljövendő Messiás Dávid király leszármazottja, azaz „Dávid fia” lesz. A kérdéssel Jézus tulajdonképpen újabb megerősítést kér, amire a vakok azonnal megvallják hitüket, s ezt követően történik meg velük a csoda, nyerik vissza szemükvilágát.
Bár a történet kulcspontja a hit és annak megvallása, mégis érdemes másra is felfigyelnünk. Például arra, hogy a vakok követni kezdik Jézust. Feltehetően megszokott helyükön üldögéltek, koldultak, várakoztak, amikor odaérhetett Jézus és kísérete. Megtudván, hogy ki halad el mellettük az úton, a két vak nem marad a helyén, hanem felkelnek és elindulnak. Jól tudják, ha ott maradnak, ahol nap mint nap üldögélnek, akkor semmi változásra nem számíthatnak. Útközben hangosan kiáltoznak, messiási jelzőkkel illetik Jézust, s nem állnak meg, még akkor sem, ha látszólag meg sem hallja őket.
Esetük azt tanítja, hogy az adventi időben talán érdemes felállnom, megszokott helyemet elhagynom. Ma odalépek valakihez, akivel még sosem beszélgettem.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Mutasd meg, Uram, a Szegénységet, amelyet annyira szerettél! Irgalmas Jézus, légy irgalommal irántam, teljesen eltölt a vágy Úrnőm, a Szegénység után, aki nélkül nem lelek nyugalmat. Te lobbantottad fel, Uram, szívemben az érte epedő szerelmet, add meg hát a jogot is, hogy enyém lehessen! Arra vágyom, hogy ebben a kincsben legyek gazdag! Állhatatosan kérlek, hadd lehessen mindig az enyém! Uram, Jézus, te egészen szegény voltál, s így én sem kívánok e földön semmit sem a sajátomnak mondani, és csak abból akarok élni, amit felebarátaim adnak nekem!
Assisi Szent Ferenc
Tavaly írtam egy bejegyzést: Hogyan randizz a nejeddel. Felvázoltam néhány alapvető dolgot arról, hogyan tudják a férfiak mutatni feleségüknek, hogy törődnek velük. Miután ezt a cikket újra megosztottam a közelmúltban, több kérést kaptam, hogy írjam …
