Elgondolkodtató

  • Ne tagadd meg gyökereidet!
    Posted in: Elgondolkodtató

    altNoha siettem, mégis meghallottam, hogy magyarul beszélnek. Azon a nyelven, amelynek olyan elütő, olyan érdekesen csengő és olyan összetéveszthetetlenül más a zöngéje.

    Széles mosollyal rájuk köszöntem. Kissé meglepődtek, de amikor pár szóban elmondtam nekik, mennyire örvendek, hogy találkozom velük, s ha akarják, van itt, Stuttgartban egy jó kis közösség, oda bármikor eljöhetnek, egyikük, a magasabb és fiatalabb, ezekkel a szavakkal hárította el a meghívásomat: „Nem azért jöttünk ki, hogy itt is magyarokkal keressük a kapcsolatot. Nem akarjuk, hogy tudják, honnan jöttünk!”

    Bővebben …

  • 2015. december 3. – Csütörtök (Mt 7,21. 24-27)
    Posted in: Elgondolkodtató

    A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Nem mindaz, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Aki hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Mindaz pedig, aki hallgatja ugyan tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra. Az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.”
    Mt 7,21. 24-27

    Elmélkedés

    A sziklára és a homokra épített ház hasonlatával Jézus nem építkezési tanácsokat akar adni. Nem is minősíteni akarja az embereket, akik jó vagy éppen rossz döntéseket hoznak, bölcsnek nevezvén az előbbieket és balgának az utóbbiakat. A példázat megértésének kulcsa az, hogy a hegyi beszéd végén, annak lezárásaként hangzik el. Miután Jézus hosszasan és részletesen tanította a népet, ezzel a példával hívja fel hallgatósága figyelmét arra, hogy nem elegendő szavainak, tanításának hallgatása, hanem annak megvalósítását várja mindenkitől.

    Maga Jézus és az ő tanítása az a biztos és sziklaszilárd alap, akire életünket és keresztény életünket alapozhatjuk. Ha tanításában felismerjük az üdvösségre vezető igazságot, akkor érdemes azt követnünk és megvalósítanunk. A hasonlatban szereplő zápor, árvíz és szélvihar azokat a veszélyeket jelképezik, amelyek eltéríthetnek minket az üdvösség útjától. A könnyebb megoldásokat választók végzetes hibát követnek el. Bár ez nem derül ki mindjárt a kezdetekkor, de idővel fény derül hiányosságaikra, helytelen döntéseikre, és a nehézségeik miatt életük romba dől.

    Mai döntéseimben a pillanatnyi előnyök helyett jobban figyelembe veszem a távlati szempontokat. Ma többször gondolok végső célomra: az örök életet, az üdvösséget szeretném elnyerni.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Uram, adj éleslátást a dolgok észlelésére, erőt azok megragadására és megtartására; képességet és rátermettséget arra, hogy ezekhez még mindig hozzá tudjak tanulni! Adj tévedhetetlen ítéleteket a számba! A helyes beszéd kegyelméért is esdeklek! Döntsd el nálam mindig a kezdetet, határozd meg előrehaladásom irányát, és biztosítsd a vég sikeres és eredményes kimenetelét!

    Aquinói Szent Tamás

  • Karácsonyi kultúrharc
    Posted in: Elgondolkodtató

    altItt van advent első vasárnapja, kezdődhet a kultúrharc. Virginiában már el is kezdődött. Egy veteránokat ápoló kórház alkalmazottainak megtiltották, hogy a kórház elé karácsonyfát állítsanak. Mire kaptak egy tiltakozó levelet, s visszavonták a döntést, de azzal a kikötéssel, hogy a karácsonyfára el kell helyezni más vallások szimbólumait is. Hasonló sztori olvasható egy észak-karolinai bevásárlóközpontról is. A nálunk is ismert Starbucks körül is fellángolt a vita, mert a cég eltüntette termékeiről a karácsonyi szimbólumokat. Európai vitáról még nem olvastam, de úgy tűnik, a nyugati világban nem múlhat el a karácsony kultúrharc nélkül.

    Bővebben …

  • 2015. december 2. – Szerda (Mt 15,29-37)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben Jézus a Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket. Valamennyiüket meggyógyította. Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult, és magasztalta Izrael Istenét. Jézus akkor összehívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni őket, hogy ki ne dőljenek az úton.” A tanítványok erre megjegyezték: „De honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget ellássunk?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét, és néhány apró halunk” – felelték. Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze.
    Mt 15,29-37

    Elmélkedés

    A mai evangéliumi részlet Jézus gyógyításaival kezdődik. Az Úr meggyógyítja a különféle betegségekben szenvedőket, amely pozitív visszhangot vált ki mind a gyógyultakból, mind azokból, akik látják e csodákat. Máté evangélista nem csupán a nép ámulatáról és csodálkozásáról számol be, hanem arról is, hogy az emberek „Izrael Istenét,” azaz Istent magasztalták mindezek láttán. Ez utóbbi annak a jele, hogy felismerik Jézus tevékenységének, cselekedeteinek hátterében a Mindenható működését, hatalmát, erejét, irgalmát és szeretetét.

    A csodák és csodás gyógyítások ugyanakkor prófétai jelek, a messiási idők jelei. Ez a megközelítés vezet el minket a szakasz második felének, azaz a kenyérszaporítás csodájának megértéséhez. Amikor Jézus csodát tesz és jóllakatja a pusztában tartózkodó, éhező népet, messiási jelet mutat. A korabeli felfogás szerint ugyanis az eljövendő Messiás megismétli majd az egykori „manna-csodát,” s kenyérrel fogja táplálni az embereket, ahogyan a pusztai vándorlás idején maga Isten táplálta az égből hulló kenyérrel, a mannával a választott népet.

    A betegek gyógyításai és a kenyérszaporítás egyaránt annak jele, hogy Isten nem közömbös az emberek iránt, hanem odafigyel gondjainkra, szükségleteinkre.

    Ma többször gondolok arra, hogy életem a gondviselő Isten kezében van.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Add, Urunk, hogy látásunk ne homályosuljon el, hozzád törekvő akaratunk ne gyengüljön el! Add, hogy akadályokat nem ismerve keressünk és kutassunk téged! Add, hogy felismerhessünk téged, aki magadhoz hívsz mindannyiunkat! Add, hogy készek legyünk önmagunkat átadni neked! Add, hogy tudjunk mindig leborulni istenséged titka előtt!

  • Adventi körlevél 1940-ben
    Posted in: Elgondolkodtató

    altTisztelendő Testvéreim! Krisztusban szeretett Híveim!
    Az Egyház az adventi hivatalos imádságában naponta örvendezve ismétli a felhívást: „Már közel van az Úr, jöjjetek, imádjuk Őt!” A bizonyosságnak a hangja ez, Krisztusban szeretett Híveim! Isten, akit az emberiség évezredeken keresztül epedve várt és hívott, megérkezik, meghozza a vigasztalást, és megmutatja a földi szenvedés értelmét.

    Bővebben …

  • Adventi körlevél 1940-ben
    Posted in: Elgondolkodtató

    altTisztelendő Testvéreim! Krisztusban szeretett Híveim!
    Az Egyház az adventi hivatalos imádságában naponta örvendezve ismétli a felhívást: „Már közel van az Úr, jöjjetek, imádjuk Őt!” A bizonyosságnak a hangja ez, Krisztusban szeretett Híveim! Isten, akit az emberiség évezredeken keresztül epedve várt és hívott, megérkezik, meghozza a vigasztalást, és megmutatja a földi szenvedés értelmét.

    Bővebben …

  • Nemcsak a Halloween, meg a Fekete Péntek, hanem Hálaadás is
    Posted in: Elgondolkodtató

    altSokszor hangzik el az, hogy az Amerikai Egyesült Államokból csak a kereskedelem által átitatott szokások jönnek át: október 31-én jönnek-mennek a töklámpások és a csontvázjelmezesek, november negyedik péntekjén pedig itt van a Fekete Péntek és a kedvezményekért egymást ölő vásárlók.

    Persze ezek is a kép részei a Valentin napi virágokkal együtt, de azért van más is. Ma van Hálaadás napja, amit ünnepelnek november negyedik csütörtökjén az amerikaiak (Kanadában egyébként október második hétfőjén).

    Bővebben …

  • 2015. december 1. – Kedd (Lk 10,21-24)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked. Mindent átadott nekem Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya; és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.” Jézus ezután tanítványaihoz fordult, és külön nekik mondta: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”
    Lk 10,21-24

    Elmélkedés

    A pogány százados, akiről a tegnapi evangéliumban olvastunk, hitvallásával és alázatos kérésével kifejezte, hogy Jézust önmagánál nagyobbnak tartotta. Amikor a mai evangéliumban Jézusnak a mennyei Atyát dicsőítő hitvallását olvassuk, akkor szintén arra érdemes odafigyelnünk, hogy Jézus, a Fiúisten, az Atya küldöttének tartja magát. Nem gondolja, hogy nagyobb az Atyánál, hanem elismeri, hogy mindent tőle kapott, beleértve azt a hatalmát is, hogy képes akár egyetlen szavával gyógyítani. Kijelentései feltárják számunkra mindazt, amit az Úr önmagáról, küldetéséről, az Atyával való kapcsolatáról gondol. Itt is az „Abba,” Atya kifejezést használja, miként máskor is imáiban, illetve a kereszten is, amikor szintén így szólítja meg azt, akinek utolsó leheletével felajánlja önmagát. Ezt a kifejezést a korabeli zsidó családban a legkisebbek használták, amikor apjukat szólították meg. Jézusnak ebben az imádságában tehát szintén jelen van az alázat és az engedelmesség.

    Bár Jézus az Atyához intézi ujjongó szavait, imádságát és magasztalását tanítványai is hallják, s természetesen mi is tanulhatunk belőle. Megtanulhatjuk, hogy gyermeki bizalommal fordulhatunk Istenhez, hiszen az ő gyermekei vagyunk. Ma többször gondolok arra, hogy a mennyei Atya gyermeke vagyok és Atyámnak szólítom őt imáimban.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Jöjj el, Úr Jézus, akire a népek várakoznak, s akire mi is várakozunk! Örvendeztess meg minket isteni jelenléteddel! Nagy szükségünk van arra, hogy fényt hozz bűnös életünk sötétségébe. Saját erőnkből képtelenek vagyunk arra, hogy legyőzzük a sötétséget. Nehezen tudjuk megkülönböztetni a világ csalóka fényeit a te világosságodtól, amely most még oly erőtlennek látszik. Jézus, legyél te bennünk a fény! Növekedjél bennünk te, az igazi fény! És add, hogy téged, az igazi fényt sugározzuk a világba!

  • Karácsony reklámja
    Posted in: Elgondolkodtató

    John Lewis-hirdetés

    A megtestesülés örömhíre minden emberre tartozik. Ezért a karácsonyi ünnepek előkészítése előtt érdemes néhány fogást eltanulni, hogy hogyan lehet ezt az üzenetet még hatékonyabban átadni.

    Angliában a karácsonyi szezon beköszöntének biztos jele a John Lewis áruházlánc karácsonyi reklámfilmjének bemutatása. 2007 óta hagyománnyá vált, hogy e nagy múltú kereskedelmi lánc kétperces hirdetése adja meg az ünnepi előkészület alaphangját. Ezekben a kis filmekben nem azon van a hangsúly, hogy mit árulnak, hanem a vásárlókat érzelmileg megragadva kívánnak a karácsonyra hangolni.

    Bővebben …