Elgondolkodtató

  • Legyünk örvendező keresztények!
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    A mai világban igen sok a depressziós ember. Ne hagyjuk magunkat, küzdjünk ellene! Legyünk az öröm embere, Krisztus erre tanít minket. Néhány tanácsot szeretnék adni arra vonatkozóan, hogy miként küzd-hetünk azért, hogy valóban az öröm emberei legyünk.

    Egyszer egy tanár a diákok elé tartott egy 1×1 m-es fehér lapot, melyen egy kis fekete pont volt, és meg-kérdezte, hogy mit látnak. Lelkesen jelentkeztek, hogy egy kis fekete pontot a lap közepén. Az ilyen em- ber depressziós, nem azt veszi észre, hogy majdnem az egész lap szép, tiszta fehér. Vegyük észre a sok tisztaságot, ami a mocsok körül van, a sok jót, ami a rossz mellett ott van!

    Bővebben …

  • 2015. november 30. – Hétfő (Mt 8,5-11)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben, amikor Jézus bement Kafarnaumba, egy pogány százados járult eléje, és így szólt: „Uram, szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyen kínlódik.” Jézus így felelt: „Megyek és meggyógyítom.” A százados ezt válaszolta: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám. Jómagam, bár alárendelt ember vagyok, katonáknak parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: „Menj!” – elmegy; a másiknak: „Jöjj ide!” – akkor hozzám jön; és szolgámnak: „Tedd ezt!” – és megteszi.”
    Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: „Bizony mondom nektek, ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben. Ezért azt mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában.”
    Mt 8,5-11

    Elmélkedés

    A pogány százados egyszerű szavakkal fejezi ki hitét és kéri Jézus segítségét. Abból indul ki, amit katonatisztként megtapasztal: beosztottjai engedelmeskednek neki, teljesítik parancsait, utasításait. S ha ez ilyen egyszerűen történik a katonák között, akkor bizonyára Jézus is ugyanilyen módon képes gyógyítani. Kéréséből és annak módjából két mozzanatot érdemes kiemelnünk: a hitvallást és az alázatot. Kifejezi, hogy hisz Jézus gyógyító hatalmában, s e nagy hitét maga Jézus dicséri meg. Máté evangélista úgy írja le kettejük párbeszédét, hogy szembeállítja a pogány (nem zsidó) származású ember hitét és a választott nép hitetlenségét. E kétféle magatartás döntéshelyzetbe állít minket. Az adventi időszak lehetőséget ad, hogy elinduljunk egy új úton. A hit vagy a hitetlenség útját választjuk-e? Sokat tanulhatunk abból is, hogy a százados alázattal adja elő kérését. Nem követelőzik. Nem kér lehetetlent. Nem szab feltételeket és határidőket. Még csak nem is a maga számára kér valamit, hanem beteg szolgája javára.

    A történetben tehát az egyik oldalon ott látjuk az emberi hitvallást és alázatot, a másikon pedig az isteni szó erejét. Az ember kéréssel fordul Istenhez és bízik abban, hogy kérése meghallgatásra talál. Az első adventi napok arra valók, hogy megfogalmazzam kéréseimet és alázattal elmondjam azokat Istennek.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Uram, add, hogy szerencsében és balszerencsében hűséggel álljak melletted; a boldogságban tele alázattal, a szerencsétlenségben keményen és meg nem hajolva. Csak az legyen örömöm, ami hozzád vezet, csak az szomorítson el, ami tőled elválaszt!
    Aquinói Szent Tamás

  • Szent Pió atya miséje
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    Pio atyát a Beneven-i székesegyházban szentelték pappá, 1910 augusztus 10-én Beöltözése után, az első szentmiséje után így fogalmazott: „Jézusom, legnagyobb vágyam életem! Amikor ma a szeretet misztériumában remegő kézzel felemellek, hadd legyek Veled együtt és Teérted, ó, Szentséges Főpap, a világ számára út, igazság, élet – és tökéletes engesztelő áldozat”.

    Amikor Pio atya szentmisét mutatott be, mindenki érezte, hogy Krisztussal valójában átéli a szenvedését és keresztre feszítését.

    Bővebben …

  • Szabadegyetem: a szeretet
    Posted in: Elgondolkodtató

    szeretet pecs2015

    Harmadik alkalommal várta hallgatóit a pécsi szabadegyetemi konferenciasorozat november 25-én a Magtár Látogatóközpontban. A hit és a remény után ezúttal a szeretet volt a három, egyenként húszperces előadás témája.

    Udvardy György megyéspüspök után Kellermayer Miklós sejtkutató professzor és Varga László, a Kaposvári Egyházmegye általános helynöke osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.

    Bővebben …

  • 2015. november 29. – Advent 1. vasárnapja (Lk 21,25-28. 34-36)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok.
    Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.”
    Lk 21,25-28. 34-36

    Elmélkedés

    Istennek nincs órája

    A kora reggeli órán az irodába érve a faliórára pillantva Veronika hirtelen azt gondolta, hogy elkésett. De hol vannak a többiek? Ma talán mindenki elkésett a munkából? Néhány másodpercbe telt, mire megértette, hogy előző este megállt az óra, lemerülhetett benne az elem. Az aznap rá váró iratokat rendezgetvén elgondolkozott. Az idő múlása és megállíthatatlansága jutott eszébe. Egy óra megállhat, de ettől még nem áll meg az idő. A hét első munkanapja ugyanúgy kezdődik, mint a korábbi hetekben, múlnak a hónapok, már évek óta ide jár dolgozni. Vajon meddig? Mit hoz a jövő? Aztán eszébe jutott, hogy kedvenc sportolója a minap újabb világrekordot úszott. Az úszásban, a futásban és sok más sportágban az a cél, hogy minél rövidebb idő alatt sikerüljön teljesíteni a távot. Talán egyszer lesz majd újabb csúcsidő, még kevesebb, de a végtelenségig nem lehet fokozni az emberi teljesítményt és az időt nem lehet megállítani. Közben bekapcsolta a számítógépet, s örült, milyen gyorsan indul az új gép. A réginél jóval több időt kellett várnia. És bevillant neki az elmúlt napok egyik híre, miszerint Japánban újabb csúcssebességű vonatot helyeztek üzembe, amely minden eddiginél rövidebb idő alatt jut célba. A technikai fejlesztések jó része a gyorsabb munkavégzést vagy közlekedést tartja szem előtt. A jövőben még gyorsabb számítógépek, közlekedési eszközök várhatóak. Lehet fokozni a gépek teljesítményét, de nem a végtelenségig és az időt nem lehet megállítani.

    Az adventtel új időszak, új egyházi év kezdődik. Ha nincs is szükség lelkünk órájának újraindítására, ilyenkor érdemes beállítani a pontos időt. Hogy ne legyünk késésben és ne is siessünk. Egyesek mindennel késésben vannak, „idővákuumban élnek,” sok mindenről lemaradnak, szaladnak az idő után, s próbálják behozni lemaradásukat. Mások állandóan siettetnék az időt, nincs türelmük a várakozáshoz, mindent azonnal szeretnének. Az advent arra hív minket, hogy állítsuk be lelkünk óráján a pontos időt. Arra hív, hogy elgondolkozzunk a múltról, a mögöttünk álló időről. Ilyenkor sokszor hiányérzetünk támad, mert rádöbbenünk mulasztásainkra, az elszalasztott és vissza nem térő lehetőségekre, és sajnáljuk az elfecsérelt időt. Az advent arra hív, hogy elgondolkozzunk a jövőről, az előttünk álló időről, amely a remény ruhájába öltözködik. Miközben tűnődünk, a jelenben élünk, de közben is múlik a drága idő.

    Az első adventi vasárnap evangéliuma arra szólít fel minket, hogy elgondolkozzunk a végső időkről és az örökkévalóságról. A világ végekor különleges égi és földi jelek tűnnek fel, amelyek félelemmel töltik el az embereket. Krisztus újbóli eljövetelének ideje lesz ez. Emberként nem tudhatjuk, mennyire lesz ez elmúlás vagy újjászületés, megsemmisülés vagy újjáteremtés. És mindennek bekövetkeztét sem tudjuk előre. Ennek pontos idejét egyedül Isten tudja, akinek nincs órája, mert ő örökkévaló. Ő időmérő eszközök nélkül is tudja, hogy mikor jön el valaminek az ideje. Ő hív minket az örökkévalóságba, az örök életbe. Ő határozta meg azt, hogy meddig kell várakozni a Megváltóra, ő mondta meg a Megváltó jövetelének idejét. Ma ő figyelmeztet minket, hogy eljött az advent, a várakozás, a készület ideje.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Istenünk, irgalmas Atyánk! Az adventi időszakban a hit és az irgalmasság útján szeretnénk járni. Te jeleket mutatsz nekünk adventben és életünk során. Segíts minket, hogy mi magunk is jellé, a te irgalmasságod jelévé váljunk a világban! Segíts, hogy az irgalmasságot és az igazságot kereső emberek figyelmét terád tudjuk irányítani, és ennek köszönhetően felnézzenek, felemeljék tekintetüket, észrevegyék a te jelenléted jeleit, s ezekből megértsék, hogy közel van hozzánk a megváltás napja.

  • A balesetem megtanított valamire
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt„Ingyen kaptátok, ingyen adjátok.”(Mt 10,8b)

    Anyukám mosta le a vért a hajamból, a nyakamról. Nemrég értem haza a traumatológiáról, ahova egy hat kocsit érintő tömegkarambol egyik túlélő áldozataként kerültem pár órával azelőtt. Istennek hála, éltem.

    Hihetetlen volt, hogy csonttörések és nagyobb sebek nélkül megúsztam. Az MRI és a CT semmi sérülést nem mutatott ki a koponyámban, pedig elvesztettem az eszméletemet a légzsák ütésétől. Tizenegy kapocs a tarkómon és néhány horzsolás a testemen – ez volt a– látható – leltár.

    Bővebben …

  • A balesetem megtanított valamire
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt„Ingyen kaptátok, ingyen adjátok.”(Mt 10,8b)

    Anyukám mosta le a vért a hajamból, a nyakamról. Nemrég értem haza a traumatológiáról, ahova egy hat kocsit érintő tömegkarambol egyik túlélő áldozataként kerültem pár órával azelőtt. Istennek hála, éltem.

    Hihetetlen volt, hogy csonttörések és nagyobb sebek nélkül megúsztam. Az MRI és a CT semmi sérülést nem mutatott ki a koponyámban, pedig elvesztettem az eszméletemet a légzsák ütésétől. Tizenegy kapocs a tarkómon és néhány horzsolás a testemen – ez volt a– látható – leltár.

    Bővebben …

  • 2015. november 28. – Szombat (Lk 21,34-36)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.”
    Lk 21,34-36

    Elmélkedés

    Az egyházi év utolsó napjához érkeztünk, amely nap evangéliuma az előző napiak gondolatát és témáját folytatva a végső időkről szól. Rövid és határozott figyelmeztetés hangzik el Jézus részéről. Az evilági örömökben és teendőkben elmerülő ember nem veszi észre az idők jeleit, Isten közbelépését, az Úr újbóli eljövetelét. A kegyelem és az üdvösség ideje most van, az a nap, amiről Jézus beszél, az ítélet napja lesz. Mindenki az Emberfia elé fog állni, hogy beszámoljon arról, miként használta fel a neki adott kegyelmi időt, kegyelmi segítséget, és hogyan haladt előre az üdvösség útján. Jézus nem félelmet akar kelteni, hanem személyes felelősségünkre szeretne ráébreszteni minket. Azt akarja, hogy a végső ítéletet szem előtt tartva életünk folyamán helyes döntéseket hozzunk, olyanokat, amelyek lelkünk javát szolgálják.

    Szent Pál apostol ezt írta egykor a korintusi keresztény közösség tagjainak: „Figyelmetekbe ajánlom az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek. Elfogadtátok, és szilárdan kitartotok benne. Általa elnyeritek az üdvösséget, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek” (1Kor 15,1-2). A holnap kezdődő új egyházi évben is olvassátok, éljétek és hirdessétek az evangéliumot, hogy elnyerjétek Istentől az üdvösséget!

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Jézusom, add, hogy mindig úgy légy szemem előtt, mintha csak látnálak! Add, hogy mindig úgy légy szemem előtt, mintha valóságban és érzékelhetően előttem állanál. Engedd, hogy élő közösségben legyek veled, állandóan a rejtett, de mégis oly élő Istennel. Szívem legbensejébentartózkodol, életem élete vagy. Értelmem minden gondolata, szívem minden jó törekvése láthatatlan jelenléted eredménye. Kegyelmed él bennem, s lelkiismeretem mélyén tisztán hallom hangodat. Jó Mesterem, légy mindig így velem!

    Boldog John Henry Newman