Battaplébánia

Abban az időben, amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.” Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?” Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: „Én vagyok!” És: „Elérkezett az idő!” Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.”
Lk 21,5-11

Elmélkedés

Még mindig a jeruzsálemi templomban játszódnak az evangélium eseményei. Tanításának végén Jézus egy meglehetősen hosszú beszédet mond, amely a végső időkre vonatkozik. Nem annak pontos időpontjára, hanem annak mikéntjére. A templomot díszítő fogadalmi ajándékok, amelyek a gazdagok nagyobb összegű adományaiból és a szegény özvegyek két fillérjeiből kerültek ide, most értékesnek tűnnek, de egyszer el fogják veszíteni értéküket, miként minden, ami kincsnek számít ezen a világon. Jézus ajkáról határozott kijelentés hangzik el a templom sorsára vonatkozóan: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak” (Lk 21,6). Nem szabad elfelejtenünk, hogy Lukács evangélista bátran leírhatta e szavakat, hiszen evangéliumának megírása idején már túl vagyunk Jeruzsálem pusztulásán és a templom lerombolásán, amely 70-ben következett be.

Az evangélista ugyanakkor már abban a helyzetben van, hogy a város pusztulására vonatkozó állításokat határozottan elkülönítse a végső időkről szóló tanítástól. A végső időkben hamis próféták fognak fellépni, akik megtévesztik az embereket. A keresztény közösség tagjának fel kell ismernie a hamis tanítókat, nem szabad kétségbe esnie a katasztrófák láttán, hanem ki kell tartania hitében, hűségesen ragaszkodnia kell a krisztusi tanításhoz és meg kell őriznie az Egyházzal való egységét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk, e kor és napjaink egyik jelszava: meg kell változnia a világnak és meg kell változnia az emberiségnek. Mássá, jobbá kell lennünk! S ha körülnézünk, mit látunk? A lényegtelent helyezzük a lényeges és szükséges elé; a szándék, hogy mindent megváltoztassunk, a reformok hulláma mintha nem tudna lehatolni a mélységekig, az emberi gyökerekig és a társadalmi alapokig. Vagy tán már túlzottan is megszoktuk a békétlenséget, az igazságtalanságot és a gyűlölködést?

K. E. Piller

Mit jelent az igazi barátság? Jó némelyeknek százszámra vannak úgynevezett barátai a Facebookon – a valós életben mégis magányosak.
Isten országa alapvetően különbözik minden más országtól. Ezért fel kellene hagynunk a számítgatással. Egyáltalán nincs…

Jézus egy alkalommal megfigyelte hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe. Közben észrevette, hogy egy szegény özvegyasszony két fillért dobott be. Erre megjegyezte: „Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. A többiek ugyanis abból adakoztak, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami szegénységéből telt: egész megélhetését.”
Lk 21,1-4

Elmélkedés

A gazdagokat és szegényt, az ő adakozásukat, a köztük lévő társadalmi különbséget mutatja be az evangélium. A templom számára való adakozás régi szokás volt, így járultak hozzá annak fenntartásához a vallásos emberek. Lukács evangélista csak röviden említi meg a többet adományozó gazdagokat és a két fillért adó özvegyasszonyt, inkább Jézus szavaira irányítja figyelmünket. Jézus nem csak a szereplők külső cselekedetét látja, hanem ismeri az adakozás mögötti szándékokat, emberi érzéseket. A gazdagok megengedhették maguknak, hogy nagyobb összeget adományozzanak, de ezt meg sem érezték, nem váltak emiatt szegénnyé, megélhetésük ettől még nem került veszélybe. Adakozásukat vélhetően feltűnően végezték, hogy ezzel is kiváltsák az emberek elismerését.

Jézus azonban többre értékelte az özvegyasszony csekély adományát, mert ő egész vagyonát felajánlotta, s ezzel Istenre bízta életét, megélhetését. Adományát a feltűnést kerülve helyezi a perselybe, talán csak egyedül Jézus vette észre. Nem kérkedik adományával, semmilyen érdek nem vezeti, nem az emberek elismerésére törekszik.

Ki adott többet? Kinek értékesebb az adománya? Ennek megítéléséhez nem elegendő tudni az adomány tényleges összegét, hanem ismernünk kell az adakozó személyes életkörülményeit is. Isten számára a legkisebb adomány is értékes, ha tiszta szívből fakad.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, a próféták elől biztos menedékbe rejtőztünk. Kényelmetlenné váltak számunkra, túl nyíltan beszéltek. Talán szenvednénk is attól, amit mondanak. Kijelentjük, hogy ma már nincsenek próféták; valaha ilyenek is voltak. Mintha ma már nem kellene tartanunk tőlük. De itt a szívünk, tele vágyódással, meglehet: utánad és Szentlelked után epeszti a szomjúság. Vágyódik az élet után, szomjazik a világosságra! Istenünk, törd át pünkösdi Lelkeddel éjszakánk zárt kapuit.

Abban az időben: Pilátus maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?”
Jézus így válaszolt: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?”
Pilátus ezt felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?” Ekkor Jézus így szólt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való.” Pilátus megkérdezte: „Tehát király vagy?”
Jézus így felelt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!”
Jn 18,33b-37

Elmélkedés

Ítéletre várva

Az ítélethozatal előtti perceket mutatja be az evangéliumi jelenet. Az Isten Fia áll az ember előtt. Ítéletre várva. Pilátus már meghallgatta a zsidókat, akik istenkáromlással vádolják Jézust. Az ítélkező most a vádlottal beszélget. Az igazságot keresi. Majd pedig meghozza ítéletét, amely nyilvánvalóan igazságtalan. Az ítéletben benne van az összes szereplő jelleme. Pilátusé, a zsidóké, Jézusé. Kívülről látható tulajdonságaik és benső, rejtett szándékaik egyaránt.

Pilátus jószándékúnak tűnik, meg akarja menteni Jézust, aminek az áll a hátterében, hogy nem akar újabb vallási vitát a zsidókkal. Korábban többször tanújelét adta annak, hogy nem tartja tiszteletben a zsidók szent helyeit, vallási hagyományait és szertartásait. Tapintatlansága, érzéketlensége és persze könyörtelensége miatt, amely a lázadások véres leverésében nyilvánult meg, kapott már figyelmeztetést a római császártól. Tudja, hogy „nincs több dobása,” ha hibázik, nem lehet tovább a tartomány helytartója. Ezért nem akar újabb vitát vagy lázadást. Hiába van hatalma, zsarolható, ezért kénytelen engedni. Pilátus az igazságot keresi.

A zsidók az év legnagyobb ünnepére, a húsvétra készülnek. Nyugodtan akarnának ünnepelni, ezért Jézus ügyét szeretnék mielőbb elintézni. Régóta tervezik már vesztét, mert felbolygatta tanításával a népet, zavart kelt vallási kérdésekben és megkérdőjelezi a törvények tiszteletét. Vallási érzékenységük amúgy is fokozott, nem tűrnek el semmiféle támadást sem kívülről, azaz Pilátus és a rómaiak részéről, sem belülről, azaz egy zsidó vándortanító, Jézus részéről. Határozottak és könyörtelenek. Így mondják el véleményüket Jézusról, a vádlottról, és Pilátusról, akinek ismerik gyenge pontját, s akitől most a halálos ítéletet várják. Nem is sejtik, hogy ők, a vallásos és Istent tisztelő emberek éppen Isten Fia halálát követelik. A zsidók a maguk igazát keresik.

Jézust nem foglalkoztatják az ítélethozatal előtti percekben a politikai és vallási kérdések. Tanított, csodákat tett, gyógyított. Most kiszolgáltatott, megalázott. Annak az ítéletére vár, akinek valójában nincs hatalma felette. Benne nincs indulat, nincs gyűlölet, nincs félelem. Ő meghajol a mennyei Atya akarata előtt, s kész elindulni a szenvedés útján, a halálba vezető úton, az embereknek megváltást szerző úton. Jézus az igazság és küldetése az, hogy tanúságot tegyen az igazságról.

Krisztust, a mindenség királyát ünnepeljük ma az egyházi év utolsó vasárnapján. A végső ítéletre gondolunk. Az ítéletre, amikor Isten ül a bírói székben és én állok előtte. Ismeri jellemem, ismeri életem minden pillanatát. Semmi nem marad titokban előtte. Sem cselekedeteim, sem szavaim, sem szándékaim. Itt már nem játszhatok semmilyen szerepet, nem bújhatok álruhába, nem tarthatok álarcot magam elé. A látszat ruhája, a vallásosság látszatának ruhája is lehull rólam. Mesterségem, hivatásom, hivatalom ruhája is. Nem a helytartó, nem a katona, nem a tanár, nem a mérnök, nem a munkás, nem a pap áll itt, hanem az egyszerű ember. Az ember áll Isten előtt. Ítéletre várva.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! A világmindenség királyaként és életünk királyaként tisztelünk téged. Te arra hívsz minket, hogy Isten országa megvalósuljon bennünk. Felszólítasz bennünket a megtérésre és arra, hogy elfogadjuk Isten uralmát, akaratát személyes életünkben. Te nem szabadságunkat akarod csorbítani, hanem azt szeretnéd, hogy felismerjük a mennyei Atya üdvözítő szándékát és elinduljunk felé. Vezess minket igazságod által az örök életre!

Egy évvel ezelőtt hoztam egy döntést, amely megváltoztatta az életemet. Véget vetettem egy olyan kapcsolatnak, amely tönkre tett és azóta hátra sem néztem. Viszont volt valami nagyon fontos, amit nagyon gyorsan megtanultam. Az, hogy egyáltalán nem vo…

Abban az időben: Odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle: „Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.”
Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” Erre néhány írástudó megjegyezte: „Mester, helyesen válaszoltál.” Nem is mertek többé tőle semmit sem kérdezni.
Lk 20,27-40

Elmélkedés

Jézus továbbra is a jeruzsálemi templomban tartózkodik, itt tanítja a népet. Ide jönnek hozzá a szadduceusok vallási csoportjának tagjai, hogy tanításába beleköthessenek. Kérdést tesznek fel neki a feltámadással kapcsolatban. Az általuk mondott példa az asszonyról, akit a hét testvér egymás után feleségül vett, minden bizonnyal csupán a képzelet szüleménye, legfeljebb elméleti kérdés, ami a gyakorlatban aligha történt meg. Kérdésük hátterében az a feltételezés húzódik, hogy a túlvilágon is ugyanolyan viszonyok lesznek majd az emberek, a férfiak és nők között, mint a földi életben. Ez nyilvánvalóan téves elképzelés, amelyet Jézus ki is nyilvánít előttük. A túlvilágon, a feltámadás utáni létmódban már nem lesz házasság.

Jézus azokból a bibliai könyvekből igazolja álláspontját a feltámadásra vonatkozóan, amelyeket az őt kérdező szadduceusok is elfogadnak. Kijelentése szerint az elhunytak világa a feltámadottak, az élők világa. Az ember földi élete ugyan megszűnik, lezárul a halállal, de Isten a feltámadás által újjáteremt minket, új életet, romolhatatlan testet kapunk tőle. Jézus feltámadását követően a keresztény közösség igehirdetésének középpontjává válik a feltámadásról szóló tanítás, mint olyan igazság, amelyet az Úr feltámadása igazol.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megtanultam már Uram, hogy a szellemi életnek is táplálékra van szüksége, és ez elsősorban az igazság, amelynek megvalósításáért érdemes élni. Nem mindegy, hogy milyen gondolatok töltenek el, és nem közömbös, hogy vágyódom-e új igazságok után. Óvj meg a szellemi elfáradástól, a lelki kimerüléstől. Tarts távol tőlem minden önfejű és szűklátókörű beletörődést. Legyek mindig úton az igazság megkeresésében és megtalálásában. Óvj meg a lelki szárazságtól és ürességtől, az egyedüllét óráinak szegénységétől, amikor már semmi sem érdekel. Tégy nyitottá szavaid iránt, hogy mindig veled lehessek.

D. Considine