Elgondolkodtató

  • 2015. november 18. – Szerda (Lk 19,11-28)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Jézus Jeruzsálemhez közeledett. Sokan azt hitték, hogy hamarosan megvalósul az Isten országa, ezért a következő példabeszédet mondta nekik: „Egy előkelő ember messze földre indult, hogy ott királyi méltóságot nyerjen, és úgy térjen vissza. Magához hívta tíz szolgáját. Tíz mínát adott nekik, és így szólt: „Kereskedjetek vele, míg vissza nem térek!” Polgártársai azonban gyűlölték őt, ezért követséget küldtek utána, és tiltakoztak: „Nem akarjuk, hogy ez legyen a királyunk!” Az előkelő ember mégis elnyerte a királyi méltóságot, és hazatért. Ekkor hívatta szolgáit, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki mennyit szerzett vele.
    Előlépett az első, és így szólt: „Uram, mínád tíz mínát hozott.” Erre azt mondta neki: „Jól van, derék szolgám! Mivel a kevésben hűséges voltál, tíz város kormányzását bízom rád.” Jött a másik szolga, és így szólt: „Uram, mínád öt mínát hozott. „ Ennek azt mondta: „Te öt város kormányzója leszel.” Jött a harmadik, és így szólt: „Uram, itt a mínád. Kendőbe kötve elrejtettem. Féltem ugyanis tőled, mert szigorú ember vagy: felveszed, amit le nem tettél, és learatod, amit nem is vetettél.” Ezt így büntette meg: „A magad szavával ítéllek el, haszontalan szolga. Tudtad, hogy szigorú ember vagyok: felveszem, amit le nem tettem, és learatom, amit nem vetettem. Miért nem adtad pénzemet a pénzváltóknak, hogy hazaérkezve kamatostul kaptam volna vissza?” Aztán a körülállókhoz fordult: „Vegyétek el tőle a mínát, és adjátok annak, akinek tíz mínája van!” Azok megjegyezték: „Uram, hiszen már van tíz mínája.” De ő így válaszolt: „Mondom nektek: Mindenkinek, akinek van, még adnak, hogy bővelkedjék. Attól azonban, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királyuk legyek, hozzátok ide, és öljétek meg szemem láttára!”” E szavak után Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé.
    Lk 19,11-28

    Elmélkedés

    Korábban említettük már, hogy Lukács evangélista úgy szerkesztette meg írását, hogy Jézus nyilvános működése, tanító útja Názáretből indul és Jeruzsálemben ér véget, mintegy egyetlen úton halad végig. Az út végső céljához, Jeruzsálemhez és az Úr küldetésének beteljesedéséhez közeledve egyre jobban felerősödik a végső idők és az Isten országának várása. A tény, hogy a vakok látnak, annak a jele, hogy elérkezett a messiási idő. Ezt tanítja a jerikói vak esete. A másik tény, hogy a bűnösök is meghívást kapnak Isten országába, azaz nekik is szól az üdvösség örömhíre, szintén megerősíti azt, hogy a Messiás megkezdte szolgálatát. Ezt szemlélteti Zakeus esete.

    Jézus példabeszéde, amit a mai evangéliumban olvasunk, azt mutatja be, hogy a végső időkben valamilyen elszámolás fog bekövetkezni, az embernek el kell számolni életével, élete cselekedeteivel Isten előtt. A hasonlatban nem az a lényeges, hogy az előkelő ember milyen mennyiségű pénzt (mínát) adott szolgáinak, hanem az, hogy miként használtak azt fel. Ennek mintájára nem az a fontos, hogy ki kapott jobb képességeket Istentől, hanem az, hogy ki-ki miként használta azt a több vagy kevesebb képességet, amit kapott. Minden kegyelmet egyrészt azért kapunk Istentől, hogy le ne térjünk az üdvösség útjáról, azaz fordítsuk azt a magunk lelki javára, másrészt azért, hogy másokat is segítsünk vele.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Uram, te úgy rendezted be az emberi életet, hogy az élettapasztalat legyen egyik legbölcsebb tanítónk. Mennyit kell ezért fizetnünk: időt, erőt és még pénzt is. Milyen nehéz okosnak és bölcsnek lenni. Tudni, mikor követünk el hibát és mikor tehetünk jót. Mégis a beteljesült élet számára döntő jelentőségű: vajon te töltöd-e be, Uram, életemet vajon nyitott tudok-e lenni igéd számára. Óvj meg attól, hogy tudás utáni vágyam megelégedjék a mindennapi hírek tudomásulvételével. Tudjak szellemileg-lelkileg nyitott maradni minden iránt, ami bensőmet gazdagítja, és mindinkább tehozzád és az emberekhez vezet.

    J. Neubauer

  • Rakd helyre a hivatásod: mi Isten akarata?
    Posted in: Elgondolkodtató

    altEgyszer hallottam egy szerzetesnővér hivatástörténetét, melyben úgy írta le hivatáskeresésének folyamatát, mint egy túsztárgyalást, amelyben Isten ejtette túszul az ő hivatását, s neki az volt a feladata, hogy tárgyaljon ennek kiszabadításáért. Végtére is felfedezte az igazságot, amelyet Mike Schmitz atya olyan jól megfogalmazott. „Isten nem fog választ várni egy olyan kérdésre, amit Ő nem tett fel.”

    Bővebben …

  • 2015. november 17. – Kedd (Lk 19,1-10)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert Jézusnak arra kellett elhaladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre ő sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték: „Bűnös embernél száll meg.” Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.” Jézus kijelentette: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.”
    Lk 19,1-10

    Elmélkedés

    Továbbra is Jerikó városa az evangéliumi jelenet helyszíne. Zakeus, a mindenki által megvetett és pénzéhsége miatt gyűlölt ember megalázza magát, amikor felmászik egy fára. Nem törődik azzal, hogy nevetség tárgya lesz, mert őt egyetlen vágy vezeti, látni akarja Jézust. A tömeg őt is megakadályozza abban, hogy Jézussal találkozzon, miként a tegnapi evangéliumban is a tömeg akarta elhallgattatni a kiáltozó vak koldust. S miként a jerikói vak sem engedte azt, hogy a tömeg elnémítsa, úgy Zakeus sem engedi, hogy a nagy tömeg távol tartsa Jézustól. A vak koldus azt a megoldást találta, hogy egyre hangosabban kiáltozik, s így hívja fel magára az Úr figyelmét. Zakeus pedig felmászik a fára, s ennek köszönhetően figyel fel rá Jézus.

    A jerikói vak és a jerikói vámos története kapcsán érdemes elgondolkoznom: mi és ki akadályoz meg abban, hogy Jézust lássam, halljam, találkozzak vele? Észreveszem-e ezeket az akadályokat? Vagyok-e annyira leleményes, hogy legyőzzem azokat? Mennyire erős bennem az Isten-látás vágya?

    Jézus felfigyel kiáltásomra, meghallja szavam és észrevesz, ha a kíváncsi tömegből valamilyen módon kiemelkedem. Az üdvösséget hozza el számomra, ha engedem, hogy betérjen életembe. Nem szégyen fára mászni, szokatlant tenni, ha közeledik, mert nem tudhatom jár-e még erre.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Uram, taníts megismerni a szenvedés értelmét és értékét. Te tudod, hogy félek tőle, s minden ember így van vele. Jó órákban, mikor közelségedet érzem, mindenre kész vagyok, erősnek érzem magam, és igent tudok mondani a kereszthordozásra. Néha az is eszembe jut: kérnem kell téged, hogy küldj szenvedéseket, hogy hozzád hasonló lehessek. Érzem lelkem mélyén, hogy a szenvedés drága ajándék, a te szereteted felbecsülhetetlen kincse.

  • Ima magyar hazánkért
    Posted in: Elgondolkodtató

    altÚristen! Igazság kútfeje, kegyelem kimeríthetetlen forrása, ki parancsolataidról megfeledkezett népedet néhanapján a szolgaság jármával sújtod, hogy megtörjed gőgjét, s amint a büntetésben gazságot adtál, a megbocsátásban újból kegyelmet adj neki: bevalljuk, Uram őseink nyugtalanságát, beismerjük mindennapi vétkeinket, amellyekkel ellened támadván, valóban megérdemeljük ostorodat.

    Bővebben …

  • 2015. november 16. – Hétfő (Lk 18,35-43)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Amikor Jeruzsálembe menet Jézus Jerikó városához közeledett, egy vak koldus ült az út szélén. Amint ez meghallotta, hogy sokan vonulnak arra, megkérdezte, mi történik. Mondták neki, hogy a názáreti Jézus jön errefelé. Erre kiáltozni kezdett: „Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam!” Akik elöl mentek, csitították, hogy hallgasson. De ő annál jobban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Jézus ekkor megállt, és szólt, hogy vezessék hozzá. Amikor odaért, megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak könyörgött: „Uram, hogy lássak!” Jézus így szólt hozzá: „Láss! Hited meggyógyított téged.” Azonnal visszanyerte látását. Dicsőítette Istent, és követte őt. Ennek láttára az egész nép áldotta Istent.
    Lk 18,35-43

    Elmélkedés

    A jerikói vak meggyógyítása túlmutat a szokásos gyógyító csodákon. A testi gyógyulás, a vakság megszűnése nyilvánvaló, a korábban vak ember Jézusnak köszönhetően lát. A történet másik szintje az, hogy a vakság a hitetlenség állapotát jelképezi, miként a látás a hit állapotát. A vak koldus kifejezi hitét Jézus iránt, aki e szavak kíséretében adja vissza szemevilágát: „Láss! Hited meggyógyított téged” (Lk 18,42).

    A történet harmadik értelmezési szintjén Lukács evangélista bemutatja azt, hogy még a vakok is meglátják, felismerik Jézusban a Messiást. Ennek jele, hogy a jerikói vak „Dávid fiának” szólítja a közeledő Jézust, a zsidó hagyomány szerint ugyanis az eljövendő Messiás Dávid király családjából fog megszületni. A vakok felismerésével gyökeresen ellentétes a zsidó vezetők vaksága, akik nem ismerik fel az idők jeleit, nem látják meg Jézusban az Isten küldöttét, és elvakultságukban szembefordulnak vele.

    Mindannyiunk életében eljön az a pillanat, amikor az Úr közeledik felénk. Ha nem veszem észre vagy nem hallom meg szavát, akkor életem nagy lehetőségét szalaszthatom el. Ülhetek tovább bűneim koldusruhájában, lelki vakságom börtönében, tehetetlenségem némaságában életem végéig, s csak magamat okolhatom mulasztásomért. Egyetlen kiáltásomra Jézus biztosan felfigyel.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Urunk és Istenünk, azt kívánod, hogy kiegyensúlyozott, megérlelődött emberek legyünk, akiknél a befejezés gondolatának békéje még alakítólag hat ránk és az emberekkel való kapcsolatainkra. Segíts rajtunk, Urunk, hogy az öregedés napjaiban is jól használjuk ki időnket, lehiggadva és bölcsen cselekedjünk, nagyvonalúak és jóságosak maradjunk, és bizakodással tekintsünk a túlvilágban való beteljesedésre. Ajándékozd meg életünket az utolsó napig is tartalommal és vonzó értékekkel.

    P. Haschek

  • Itt állunk a történelem keresztútján
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    Legyél te is szent!

    Nagyon sokszor, nagyon sokan arra várnak, hogy a papok, a szerzetesek, a püspökök mondják el Isten üzenetét, hogy közvetítsenek az ég és a föld között! Biztos, hogy nekünk papoknak jól esik ez a bizalom, de ha a népünk vagy az emberiség történetét nézzük, azt láthatjuk, hogy Isten nagyon ritkán szól, üzen az ő népének a szolgálati papságon keresztül.

    Bővebben …

  • Isten végtelensége
    Posted in: Elgondolkodtató

    altIstenről és tulajdonságairól tehető élményi tapasztalatainkat alapelvszerűen jellemzi, hogy legfeljebb árnyképekben tudjuk őt meglátni, de az egyes árnyképeket már összekapcsolni nem tudjuk, mert szemünk előtt folyton ide-oda suhannak és sohasem látjuk egyidejűleg őket. Értelmi ténykedéssel egybefoghatjuk és teológiailag rendezhetjük ugyan Istenről való elképzelésünk különböző elemeit, az ilyen teológiai rend azonban nem ad szemléletünknek olyan képet, mely fogva tarthatná.

  • 2015. november 15. – Évközi 33. vasárnap (Mk 13,24-32)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek, a nap elsötétedik, a hold nem ad világosságot, a csillagok lehullanak az égről, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek.
    Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel. Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld szélétől az ég határáig. Vegyetek példát a fügefáról: Amikor már zöldellni kezd és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van már, az ajtó előtt.
    Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim soha el nem múlnak. Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem egyedül az Atya.
    Mk 13,24-32

    Elmélkedés

    Isten helyet készít nekünk

    Egy egyetemista fiatal meséli, milyen népszerűek az egyik professzor órái. Másoknál jelenléti ívet kell aláírni, mégis hiányzik a hallgatók fele. De a kiváló professzor előadásáról senki nem akar lemaradni. Itt nincs jelenléti ív, de így is legalább 150 diák zsúfolódik be a száz fős előadóterembe. Az egyetemista, aki meséli nekem élményeit, bevallja, hogy nem erénye a pontosság, sajnos szinte mindig elkésik. Hamar megtanulta, hogy a „Van valahol egy szabad hely?” kérdést e helyen nem érdemes feltennie, de jószándékú társai mindig szorítanak neki egy fél széket vagy néhány centit a lépcsőn.

    Egy vonatra lehet helyjegyet váltani, de egy egyetemi előadásra nem. Miként a mennyországban sem mondhatom majd azt, hogy nekem azért van itt helyem, mert megváltottam a jegyem. Mondhatnánk, hogy itt nincsenek megváltott helyek, de ez nem egészen igaz. Vannak, de nem én váltottam meg a helyet biztosító jegyet, hanem helyettem Jézus Krisztus. Ő, a Megváltó készít nekem helyet a mennyben. Nem kell könyökölni vagy másokat arrébb taszigálni, hogy jusson hely számomra. Nincs jogom hozzá, hiszen befogadott vagyok e helyen, Isten fogad be örök országába. Itt legalább annyi hely jut nekem, ahol kényelmesen berendezkedhetek egy örök életre. És ez nekem éppen elég.

    Jézus a végső időkről beszél az evangéliumban. Arról az időről, amikor Isten angyalai összegyűjtik a választottakat a világ négy tájáról és mindenkit bevezetnek arra a helyre, amit az Emberfia készített számukra. Ha erre a helyre gondolunk, a számunkra készített helyre, akkor remény tölt el bennünket. A félelmetes jelek hallatán talán elfog minket a félelem, a borzongás, a bizonytalanság. A nap és a hold elsötétedése, a csillagok és égitestek szokatlan mozgása, a természeti erők megrendülése, a rendkívüli égi jelek és földi jelenségek talán valamilyen természeti katasztrófára utalnak, vagy talán csak jelképes beszéd Jézus részéről, amely a világ elmúlását és megújulását jelenti. Akármelyik is igaz, félelemmel gondolnánk a bekövetkezés pillanatára, ha nem tudnánk, hogy Jézus helyet készít számunkra egy új világban. Ez a világ ugyan elmúlik, de nekünk lesz helyünk az újban.

    Időnként felerősödik a világvége várása. Akadnak olyanok, akik napra pontosan előre tudják az időpontot és világgá kürtölik azt. Az elmúlt 30 évben csaknem tízszer rettegtek már a világ teljes összeomlásától a hiszékeny emberek, de végül elmaradtak a rettenetes események. Az álpróféták viszont ilyenkor sem szégyenkeznek, hanem gyorsan módosítják álláspontjukat, néhány nap múlva kitalálnak egy újabb időpontot, hogy legyen mitől rettegniük. A bölcs ember pedig csak mosolyog rajtuk, nem foglalkozik a szélhámosokkal, mert jól ismeri Jézus szavait a végső időkre vonatkozóan: „azt a napot vagy órát senki sem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem egyedül az Atya” (Mk 13,32). Jézus tanításával gyökeresen szembenáll minden olyan állítás, amely konkrét időpontokat jelöl meg azzal kapcsolatban, hogy mikor fognak bekövetkezni a végső események, ezért az ilyen kijelentéseket hamisnak kell tekintenünk. Érdemesebb hinnünk Jézus örökérvényű tanításában.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Urunk, Jézus Krisztus! Gyorsan változó világunkban biztos pontot keresünk, amire életünket alapozhatjuk. Az újszerűnek tűnő elméletek folyamában maradandó igazságokat keresünk, amelyekhez igazodhatunk. Keressük helyünket, feladatunkat a világban, mert folytatni szeretnénk a teremtés művét és felebarátaink szolgálatára szeretnénk lenni. Ég és föld elmúlnak, mert ez a világ mulandó, de a te szavad, tanításod örök igazság marad, amely utat mutat számunkra az üdvösség felé. Segíts minket az üdvösség útján!