Archives for Elgondolkodtató - Page 803
2015. június 17. – Szerda (Mt 6,1-6. 16-18)
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad…
Hitvallás – Beszélgetés Bubnó Tamással
Alábbiakban a Győri Egyházmegye Hitvallás című lapjában megjelent, Jakab Gábor által készített exkluzív interjút adjuk közre. Az Örök-Egy vonzásában – Angyalok találkozása címmel adott közös hangversenyt a Szent Efrém Férfikar…

Oz, akinek a csodájára járnak
A blog írásaiban gyakran találkozhatunk azzal, hogy a tévéből milyen elképesztő mennyiségű téves, a gyógyítással vagy egészségmegőrzéssel kapcsolatos információ ömlik a lakosságra. Sokan azt gondolják, hogy érdemesebb lenne a varázsdobozt…

2015. június 16. – Kedd (Mt 5,43-48)
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok…
2015. június 15. – Hétfő (Mt 5,38-42)
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki…
Hit és kétség
A hit Isten adománya és nem valami pusztán belôlünk való, mellyel tetszésünk szerint bánhatunk. Teljesen különbözik az ész meggyôzôdésétôl, ámbár nyomon követi. ... A hit nem pusztán az értelem meggyôzôdése,…
2015. június 14. – Évközi 11. vasárnap (Mk 4,26-34)
Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek: „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag…
Balázs atya válaszol – az örök kárhozatról
Kérdés: Miért van az, hogy valaki, aki a földi életben bűnt követ el, örök kárhozattal fizet érte? Hogyan egyeztethető ez össze Isten szeretetével? Barsi Balázs atya válasza: Egyetlen bűn sincs,…