Elgondolkodtató

  • 2015. június 21. – Évközi 12. vasárnap (Mk 4,35-41)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a túlsó partra.” Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük. Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és megkérdezték: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Erre fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: „Hallgass el, nyugodj meg!” A szél elállt, és nagy csendesség lett. Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Nagy félelem fogta el ugyanis őket. Egymást kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”
    Mk 4,35-41

    Elmélkedés

    Nehézségek idején

    A vihar lecsendesítésének története sokak fantáziáját megmozgatja. A gyerekek könnyen megjegyzik és ugyanilyen könnyen mondják el a hallottakat. Nagyívű mozdulatokkal utánozzák a tenger háborgását, szinte költői szavakkal magyarázzák, miként hánykolódik a bárka a hatalmas hullámokon, arcukon az egykori apostolok halálfélelme tükröződik, s alig tudják visszafogni magukat, amikor a történet végére Jézus szavának és mozdulatának köszönhetően minden elcsendesedik. A gyerekekhez hasonlóan a művészek is nagy érdeklődést mutatnak a téma iránt, miként erről mozgalmas és rendkívül látványos festmények egész sora tanúskodik, gondoljunk csak Brueghel, Rembrandt képeire vagy például a Hitda-kódex miniatúrájára.

    Máté, Márk és Lukács evangélista egyaránt lejegyzi a tengeri vihar lecsendesítésének eseményét. Mindhárman említést tesznek arról, hogy miközben az apostolok küzdenek az evezéssel és saját félelmeikkel, Jézus alszik. A leírásokban egyetlen apró különbség mutatkozik: csupán Márk említi meg, hogy Jézus egy párnán (vánkoson) aludt (vö. Mk 4,37). Pontosan ez a jelentéktelen párna jelzi azt, hogy az esemény megtörtént a valóságban. Mert a mondanivaló megfogalmazására ki lehet találni tengert, bárkát és vihart, de egy párnát nem talál ki senki csupán azért, hogy a leírtak igazságát igazolja. Nem kitalált történetről van tehát szó, amely az evangélisták fejében született meg, hogy ezzel is igazolják Jézus természetfeletti erejét, hanem a valóságban megtörtént esetről, amikor Jézus megmutatja tanítványai előtt, hogy isteni ereje nagyobb az ember életét veszélyeztető erőknél. És itt ne csupán a természet erejére, a rettenetes hullámokat keltő szélre gondoljunk, hanem a gonosz lélek erejére, aki az ember életére tör. A Bibliában és a későbbi keresztény írásokban ugyanis a pusztító természeti erők a legtöbb esetben a gonoszt helyettesítik. Ebben az értelemben a történet azt tanítja, hogy a mi Urunk képes legyőzni a gonoszt és képes megmenteni az embert.

    A történet másik üzenete, hogy erősítsük magunkban a Jézus iránti bizalmat. Életünk nehéz helyzeteiben nem vagyunk magunkra hagyva. Nem csak kizárólag a magunk emberi erejére számíthatunk. Vegyük észre Jézus közelségét! Forduljunk hozzá és bízzunk abban, hogy ő képes és akar segíteni rajtunk. Ne engedjük, hogy félelmeink felülkerekedjenek. A félelem a hit és a bizalom hiányát jelzi. Jézus azt kérdezi a bárkában tartózkodó apostoloktól: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” (Mk 4,40). Nekünk is ugyanezt mondja, ha nincs bennünk bátorság őrá bízni életünket. A kísértések és a próbatételek idején különösen is fontos az, hogy tudjuk, kitől várhatunk segítséget küzdelmeinkben. Az apostolokhoz hasonlóan be kell látnunk, hogy törékeny és gyenge a hitünk, de Jézus megerősíti azt. Az ő isteni erejének, hatalmának megtapasztalása segít minket a nehézségek idején és erősíti hitünket. És ha már egy hajóban evezünk, egy közösséghez tartozunk a többi keresztény emberrel, akkor próbáljuk meg egymást is erősíteni a hitben.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Urunk, Jézus Krisztus! Amikor apostolaid hozzád fordultak segítségért, te olyan csodát tettél, amire nem számítottak. Ezzel megmutattad isteni erődet, bebizonyítottad azt, hogy hatalmad felette áll a gonosz erőknek. Cselekedeteddel megmutattad, hogy törődsz azokkal, akiket szeretsz. Segíts, hogy mindig, még a legnehezebb élethelyzetekben is észrevegyük jelenlétedet! Hisszük, hogy te mindig velünk utazol életünk bárkájában és nem hagysz el bennünket a veszély idején. Urunk, oszlasd el félelmeinket és növeld hitünket!

  • Életige, 2015 június
    Posted in: Elgondolkodtató

    keczelyKedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban ! Ha az önátadott élet gondolatkörét tovább göngyölítjük, – mert ennél a témánál táboroztunk egy hónapig, – akkor ezt képileg úgy ábrázolhatnánk, mintha meggyötört homlokunkat Jézus két tenyerébe hajtanánk, s benne azt megnyugtatnánk.

    Bővebben …

  • Homoszexualitás belülről, ma már katolikus szemmel
    Posted in: Elgondolkodtató

    Interjú Robin Beckkel
    A hatvan éves Robin Beck harmincöt év alatt tizenkét homoszexuális kapcsolatban élt. Hat éve lett katolikus. A LifeSiteNews kérdéseire válaszolva mondja el tapasztalatait és meglátásait a homoszexuális életformáról.
    Robin B…

  • 2015. június 20. – Szombat (Mt 6,24-34)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a mammonnak is. Ezért azt mondom nektek: ne aggódjatok az életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. Nem több az élet az ételnél, és a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem is aratnak, és magtárakba sem gyűjtenek, hanem a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet azoknál? Ti aggodalmaskodók, melyiktek tudja életét egyetlen lépésnyivel is megtoldani? És a ruházat miatt miért aggodalmaskodtok? Figyeljétek a mezők liliomait, hogyan nőnek, pedig nem fáradoznak és nem is szőnek. Mondom nektek: Salamon még dicsősége teljében sem öltözött úgy, mint egy ezek közül! Ha a mezei virágot, amely ma virul és holnap a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor titeket nem sokkal inkább, kicsinyhitűek? Ne aggodalmaskodjatok hát, hogy Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mibe öltözzünk?! Ezeket a pogányok keresik. Mert a ti mennyei Atyátok jól tudja, hogy minderre szükségetek van. Ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, és ezeket mind megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok hát a holnap miatt! A holnap majd gondoskodik magáról! Elég a mának a maga baja.”
    Mt 6,24-34

    Elmélkedés

    A szegénységtől rettegő embereket láthatatlan erővel vonzza magához a gazdagodás vágya. A pénz vagy más vagyontárgyak az idő múltával észrevétlenül földi kincsekké válnak sokak szemében, akik helytelen vágyaik következtében teljesen elfordulnak a lelki értékektől. A pénz szeretete és Isten szeretete nem fér meg egymás mellett. Erre figyelmeztet a mai evangéliumban Jézus.

    Kár volna tagadni, hogy az anyagi javak szükségesek a megélhetéshez. Jézus sem helyteleníti azt, ha valaki becsületes munkával anyagiakhoz jut, hogy abból a saját és családja megélhetését biztosítsa, illetve legalább alkalomadtán segítse a rászorulókat. A vagyon féktelen gyűjtését és felhalmozását viszont egyértelműen elítéli. Ennek oka egyrészt az lehet, hogy a földi javak mértéktelen gyűjtése állandó aggodalmat jelent az ember számára és nyugtalanná teszi őt, hiszen nem tud szabadulni attól a gondolattól, hogy akár mindent elveszíthet vagy javai elértéktelenednek egy idő után.

    A mennyei kincseket, a lelki javakat azonban nem pusztíthatja el semmi. A szívem és annak minden érzése nem lehet másé, csak Istené. Nem engedhetem, hogy a pénz és a vagyon lefoglalja szívemet, amikor az egyedül Istené. Bízom-e Istenben és az ő gondoskodásában annyira, hogy feltétel nélkül rábízom az életemet?

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Legalább egy szentjánosbogár lámpása kéne, hogy rátaláljunk az útra, mely Hozzád vezet. A mély és vak éjszakában bolyongok emlékezet óta. Hol ennek az űrnek a partja, hogy megkapaszkodhatnék? Álmaim tüzei is kihunytak, üresek szőlőskertem venyigéi. De mindezek felett Te hiányzol ebben a semmiben, ami mellemet szorítja és ellopja kiáltásom. Minden eltévedtek félelme az enyém. Mi lesz velem, ha nem szólítasz, ha nem nyújtod felém a kezed!

    Kassák Lajos

  • S helyett S
    Posted in: Elgondolkodtató

    altSzomorúságot, panaszt, gondot, problémát, betegséget egyaránt megoldanának az emberek. Ezért veszi ölbe anya gyermekét és törli le könnyeit, miközben vigasztaló szavakat mond; a megoldás utáni vágy motivációs erő kutatóknak vagy gyógyszerfejlesztőknek. De sajnos van egy pont, egy olyan szakasz, amikor már nem tudjuk megoldani, megszűntetni, elsöpörni, semmissé tenni a fájdalmat, betegséget és elmúlást. Mégis nagyon szeretnénk mondani valamit, mert hallgatni ciki. Pedig dehogy is. A hallgatás, az ölelés, a sírni engedés nem kisebb dolog, mint a tanácsolás. Sőt, a bánat lelki kínjának elszenvedője számára a megértésnek és együttérzésnek világos kifejezése.

    Bővebben …

  • A tisztaság vértanúja
    Posted in: Elgondolkodtató

    altGoretti Mária szűz, vértanú – könyörögj a prédául esettekért!

    Sokszor hallottam már, hogy a szent Isten ikonja, avagy Isten szentélyének üvegablaka. Be lehet lesni rajta keresztül Isten titkaiba, az irgalom és szeretet titkaiba. S talán ezért is jó évről évre megállni egy-egy ilyen tiszta, szép, áttetsző és törékeny szent ikon, élő képmás előtt, hogy megsejtsünk valamit az emberről, s konkrétan a ma emberéről. Mit jelez, jelenít meg és jelent ez az olasz bakfis, akit az egyház a megőrzött állapotbeli tisztaság, úgy is mondhatom, hogy a házasság előtti tiszta élet vértanújaként állít elénk. Aktualitás vagy anakronizmus róla beszélni?

    Bővebben …

  • 2015. június 19. – Péntek (Mt 6,19-23)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, a tolvajok meg kiássák és ellopják. Gyűjtsetek inkább kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda meg nem emészti, sem a tolvajok ki nem ássák és el nem lopják. Mert ahol a kincsed van, ott van a szíved is. A test világossága a szem. Ha szemed ép, egész tested világosságban lesz. De ha szemed elhomályosodik, egész tested elsötétedik. Ha tehát a világosság benned sötétség, maga a sötétség mekkora?”
    Mt 6,19-23

    Elmélkedés

    Az anyagi világ, a birtoklás vágya és az evilági javak nyújtotta biztonság bűvöletéből mozdít ki bennünket Jézus szava: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön! Gyűjtsetek inkább kincseket a mennyben!” (Mt 6,19-20). Be kell látnunk, hogy sok esetben jobban bízunk az anyagiak által nyújtott biztonságban, mint az isteni gondviselésben. Talán a kishitűségünk jele az, hogy nem merjük magunkat, életünket egészen Istenre bízni. Az anyagi javak önmagukban nem rosszak, csak a hozzájuk való túlzott, helytelen ragaszkodás rejti magában azt a veszélyt, hogy elfordít Istentől. Milyen legyen az anyagiakhoz való viszonyunk? Abból érdemes kiindulni, hogy mindent Istentől kapunk, de nem birtoklásra, hanem használatra. Helytelen az, ha bármit is a magam érdemének tulajdonítok. Helytelen, ha birtokolni szeretném azt, amit használatra kaptam. Helytelen, ha magamat akarom gazdagabbá tenni azzal, amivel másoknak lehetek segítségére, hasznára. Helytelen, ha az anyagiak fontosabbak a lelkieknél.

    Jézus, aki viszonylag ritkán beszélt az anyagiakról, s aki a szegénységet többre értékelte a gazdagságnál, jól ismeri szívünk szándékait. A fösvénység, a szűkkeblűség arról árulkodik, hogy szívünk az anyagiakhoz tapad, gondolataink csak azon járnak, hogyan szerezhetnénk magunknak még többet. Miért nem elég nekem Isten?

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Uram! Szívet adtál nekem, mely szeretni tud és szeretetet szomjaz. Észt adtál, mely gondolkodik tisztán és alkot; s én mégis félelemmel s gyűlölettel tekintem szívemet. Szívem megrontja eszemet, borzalmas gyilkos gépeket építtet vele, hogy világunkat elpusztítsa, engem is és embertársaimat, s rongálja az élet szent anyagát. Isten! Tisztítsd meg szívemet, emeld fel, s tégy testvéreimnek testvérévé.

    Szent-Györgyi Albert

  • A természet szelleme
    Posted in: Elgondolkodtató

    AKovacsA Bakhita-film nagyon tetszik nekem. Néhány szót mondanék mégis az egyetlen dologról, ami nem tetszik.

    A kis Bakhita, miután találkozott egy hatalmas hímoroszlánnal és az nem bántotta, a törzsi varázslóhoz megy és néhány madártollat visz neki ajándékba. A varázsló azt mondja a kislánynak: „Az oroszlán rád ismert. A természet szelleme van veled. Te kivételes lény vagy.”

    Bővebben …

  • A természet szelleme
    Posted in: Elgondolkodtató

    AKovacsA Bakhita-film nagyon tetszik nekem. Néhány szót mondanék mégis az egyetlen dologról, ami nem tetszik.

    A kis Bakhita, miután találkozott egy hatalmas hímoroszlánnal és az nem bántotta, a törzsi varázslóhoz megy és néhány madártollat visz neki ajándékba. A varázsló azt mondja a kislánynak: „Az oroszlán rád ismert. A természet szelleme van veled. Te kivételes lény vagy.”

    Bővebben …