Elgondolkodtató

  • 2015. június 18. – Csütörtök (Mt 6,7-15)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:
    Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
    szenteltessék meg a te neved;
    jöjjön el a te országod;
    legyen meg a te akaratod,
    amint a mennyben, úgy a földön is.
    Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
    és bocsásd meg vétkeinket,
    miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;
    és ne vígy minket kísértésbe,
    de szabadíts meg a gonosztól!
    Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”
    Mt 6,7-15

    Elmélkedés

    A tanítványok kérésére Jézus megtanít nekik egy imát, vagy talán helyesebb azt mondani, hogy imádkozni tanítja őket. A Miatyánknak ugyanis az adja meg az alaphangulatát, hogy az ember úgy tekint Istenre, mint Atyára. Ha imádságunkban abból a helyzetből indulunk ki, hogy Isten a mi Atyánk és mi az ő gyermekei vagyunk, akkor nem lehet elhibázni az imát. Akkor nem fogunk túlzásokba esni vagy felesleges kérésekkel fordulni Istenhez.

    Mi az imádság? A teremtmény odafordulása a Teremtőhöz. A gondban lévő ember odafigyelése a Gondviselőre. A szükséget szenvedő rátalálása arra, aki meghallgatja, teljesítheti kérését. A szenvedő felkiáltása ahhoz, aki a legmélyebben megtapasztalta az emberi szenvedést. Az ujjongó ember dicsérete annak, aki a legméltóbb a dicséretre. A tékozló fiú kopogtatása az atyai ház ajtaján. Az örök élet után való vágyakozás kifejezése. A lélek beszélgetése azzal, aki egyedül képes testet és lelket teremteni, életet adni. Az ima annak hallgatása, aki meghallgat minket. Az ima a mi válaszunk Isten hívására és Isten válaszára való várakozás. Az ima megszólalás és elcsendesedés, gondolkodás és szemlélődés, a cselekvés forrása, de nem annak helyettesítője. Az ima hitem és szeretetem kifejezése. Az ima szüntelen utazás Isten felé és megnyugvás őbenne.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Isten az Istentől, igaz Isten az igaz Istentől. Mi valljuk, hogy te valóban jó vagy, segíts minket jóságoddal! Mi valljuk, hogy te végtelenül irgalmas vagy, oltalmazz minket irgalmad palástjával! Te mindig igazságos vagy, légy számunkra az egyedüli igazság. Megváltónknak vallunk téged, ments meg minket minden gonosztól! Örökké szentnek dicsőítünk téged, szenteld meg testünket, vérünket!

    Szent Efrém

  • Az Oltáriszentség (12)
    Posted in: Elgondolkodtató

    altFelnőttek, épelméjűek

    Nevezetesen a mai egyházi fegyelem szerint az Eucharisztiát csak a felnőttek, vagyis azok fogadhatják, akik már eszüket használni tudják (854. kánon).

    A csecsemők, kicsi gyermekek ugyan magukban véve nagyon is méltók s alkalmasak, hogy Krisztussal a szentáldozás által egyesüljenek, de mégis, minthogy lelkük üdve s épsége enélkül is biztosítva van, az Egyház jobbnak látja csak akkor nyújtani nekik az angyali kenyeret, mikor ők azt már öntudatos tisztelettel, fogadhatják (vö.: Az Anyaszentegyház öt parancsa. 134. lap.)

    Bővebben …

  • 2015. június 17. – Szerda (Mt 6,1-6. 16-18)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony, mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is. Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony, mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek komorak, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony, mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor tehát böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.”
    Mt 6,1-6. 16-18

    Elmélkedés

    Jézus azt tanácsolja a hegyi beszéd ma olvasott részletében, hogy a jócselekedeteket alázattal és önzetlenül tegyük. Az alázat ebben az esetben azt jelenti, hogy nem várunk érte semmiféle elismerést, az önzetlenség pedig azt, hogy nem várunk viszonzást. Minden jócselekedet mögött a szeretet áll. Mi jellemzi a valódi jótetteket? Egyrészt az, hogy a cselekvést nem a várható haszon motiválja, hanem egyedül a másik ember érdeke, java. Megfeledkezem saját magamról, igényeimről és kényelmemről, és teljes személyiségemmel a másik személy felé fordulok. Ilyen módon a jócselekedet mindig lemondás, de nem csupán abban az értelemben, hogy az anyagi javaimról vagy annak egy részéről lemondok, hanem önmagamat akarom a másiknak ajándékozni.

    A jócselekedetek másik jellemzője a szabadság. Nem kényszerít rá semmiféle külső erő, hanem mintegy lelki, benső késztetést érzek arra, hogy emberi képességeimmel, tehetségemmel, erőmmel a másik szolgálatára álljak. A teljes szabadsággal vállalt és valóban önzetlen jócselekedet velejárója az öröm, a lélek öröme. Tudom, hogy jót tettem valakivel, de nem várok semmiféle jutalmat ezért, nem tölt el büszkeség, nem várok még hálát sem, csak egyszerűen eltölt az öröm, hogy Isten jóságát utánozhattam.

    Észreveszem-e az alkalmakat, amikor jót tehetek?

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Adj nekem, jóságos Istenem, téged megértő értelmet. téged átélő érzelmet, hozzád siető lelket, irántad buzgó bensőséget, benned élő szívet, téged dicsérő tetteket, szavadra hallgató fület, a te fölségedet magasztaló nyelvet, a te szépségedet megsejtő és szemlélő szemet, neked kedves életmódot, hozzád vágyó hű kitartást, és adj Jézusom, boldog halált. Jutalmazz itt a földön gyakori jelenléteddel, egykor fényes föltámadással, és oda túl Önmagadat add örök jutalmul!

    Szent Benedek

  • Hitvallás – Beszélgetés Bubnó Tamással
    Posted in: Elgondolkodtató

    altAlábbiakban a Győri Egyházmegye Hitvallás című lapjában megjelent, Jakab Gábor által készített exkluzív interjút adjuk közre.

    Az Örök-Egy vonzásában – Angyalok találkozása címmel adott közös hangversenyt a Szent Efrém Férfikar és Nishat Khan indiai szitárművész április 19-én a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. A Filharmónia Magyarország szervezte keresztény–muszlim zenei párbeszéd létrejöttéről Bubnó Tamást, a férfikar vezetőjét kérdeztük.

    Bővebben …

  • Hitvallás – Beszélgetés Bubnó Tamással
    Posted in: Elgondolkodtató

    altAlábbiakban a Győri Egyházmegye Hitvallás című lapjában megjelent, Jakab Gábor által készített exkluzív interjút adjuk közre.

    Az Örök-Egy vonzásában – Angyalok találkozása címmel adott közös hangversenyt a Szent Efrém Férfikar és Nishat Khan indiai szitárművész április 19-én a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. A Filharmónia Magyarország szervezte keresztény–muszlim zenei párbeszéd létrejöttéről Bubnó Tamást, a férfikar vezetőjét kérdeztük.

    Bővebben …

  • Oz, akinek a csodájára járnak
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    A blog írásaiban gyakran találkozhatunk azzal, hogy a tévéből milyen elképesztő mennyiségű téves, a gyógyítással vagy egészségmegőrzéssel kapcsolatos információ ömlik a lakosságra. Sokan azt gondolják, hogy érdemesebb lenne a varázsdobozt kihúzni a falból, eladni, és uszodabérletet venni az árából. Pedig időről időre érdemes szörfözgetni a csatornák között, mert hasznos műsorokat is lehet találni.

    Bővebben …

  • Oz, akinek a csodájára járnak
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    A blog írásaiban gyakran találkozhatunk azzal, hogy a tévéből milyen elképesztő mennyiségű téves, a gyógyítással vagy egészségmegőrzéssel kapcsolatos információ ömlik a lakosságra. Sokan azt gondolják, hogy érdemesebb lenne a varázsdobozt kihúzni a falból, eladni, és uszodabérletet venni az árából. Pedig időről időre érdemes szörfözgetni a csatornák között, mert hasznos műsorokat is lehet találni.

    Bővebben …

  • 2015. június 16. – Kedd (Mt 5,43-48)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!”
    Mt 5,43-48

    Elmélkedés

    A tegnapi evangélium mondanivalóját folytatja a mai részlet, amelyben az ellenségszeretetről tanít Jézus. Itt is új törvényt fogalmaz meg a mi Urunk a régi parancsokkal szemben: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket” (Mt 5,44). Sokan esztelenségnek tartják az ellenségszeretetet. Miért tennénk jót azokkal, akik bántanak, gyűlölnek minket? – kérdezik. Igen, Jézus kérése bizonyos értelemben ellentmond az emberi gondolkodásnak, mert egy valódi erényről van szó, amelyet Isten kegyelmével sikerül gyakorolnunk, megvalósítanunk, emberi erőnk ehhez kevés volna. Az ellenség szeretete nem saját gyengeségünkből fakad, azaz nem abból, hogy képtelenek vagyunk ellenállni egy nálunk nagyobb kényszerítő erőnek. Nem is azt jelenti, hogy kizárnánk a rosszal szembeni ellenállás, az önvédelem lehetőségét. De nem is azt jelenti, hogy lemondanánk arról, hogy az ellenséges érzületű személyt megváltoztassuk, jó útra vezessük.

    Az ellenségszeretet alapja az, hogy minden rossz cselekedet inkább sérti a bántalmazót, mintsem a bántalmazottat, hiszen őt szakítja ki a szeretet légköréből. Amikor vele szemben lemondunk a bosszúról, vitatkozásról vagy bármiféle kényszerítő és erőszakos eszközről, akkor lehetőséget adunk neki vétke megbánására és a szeretet világába való visszatérésre.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Istenem, sorsom a te kezedben van. Óvj irgalmad szerint! Ne engedj bűneimben elpusztulni, hiszen teremtményed, alkotásod vagyok. Gyenge vagyok és hozzád menekülök, Istenemhez és oltalmazómhoz.

  • 2015. június 15. – Hétfő (Mt 5,38-42)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle.”
    Mt 5,38-42

    Elmélkedés

    Jézus hegyi beszéde számos területen felülmúlja a kor gondolkodását. Abban az időben általánosan elfogadott nézet volt, hogy az igazságosság elve alapján a rosszat ugyanolyan mértékű rosszal szabad viszonozni. Nagyobbal ugyan nem, de a hasonló mértékű bántalmazás elfogadott. Ezt a vélekedést fejezte ki a „szemet szemért, fogat fogért” mondás. Jézus azonban egészen új alapra helyezi az emberi kapcsolatokat, amikor az igazságosságnál fontosabbnak tartja a megbocsátást. Azt tanácsolja, hogy a rosszat ne viszonozzuk rosszal, mert ez megállíthatatlanul tovább görgeti az emberek közti ellenségeskedést. A rosszat csak úgy lehet megállítani, ha valaki egyszer végre azt mondja, hogy nem ütök vissza, nem torlom meg a sérelmet, nem állok bosszút, hanem megbocsátok.

    Látjuk, hogy a családok, települések vagy nemzetek közötti ellenségeskedés akár évszázadokon át tart, mert mindenki bosszút akar állni az őt ért sérelem miatt. E családok és nemzetek tagjai valójában nem ismerik a megbocsátást. Valószínűleg nem tapasztalták még meg soha, hogy Isten is megbocsát nekik és nem értékelik a megbocsátást. Úgy gondolják, hogy gyengeségük jele volna az, ha megbocsátanának és nem állnának bosszút. Valójában azonban a megbocsátásban különleges erő rejlik, olyan erő, amely egyedüliként képes megállítani a rosszat és a gyűlöletet a világban.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Dicsértessék az Úr Jézus, akin botránkoztak farizeusok és írástudók. Dicsértessék az aranyszandálos előkelőségek közt mezítlábas Jézus. Dicsérjük Jézust, aki nem vetett gyilkos követ a házasságtörő asszonyra, hanem kimentette a törvényesen felhatalmazott, hóhéri kötelességük teljesítésére készülő embertestvérei közül. Kövessük Jézust, viselkedjünk töviskoszorúzva is mint istenfiak.

    Öveges József

  • Hit és kétség
    Posted in: Elgondolkodtató

    altA hit Isten adománya és nem valami pusztán belôlünk való, mellyel tetszésünk szerint bánhatunk. Teljesen különbözik az ész meggyôzôdésétôl, ámbár nyomon követi. … A hit nem pusztán az értelem meggyôzôdése, hanem szilárd elismerés, világos bizonyosság, nagyobb, mint valami más bizonyosság; a lélekben jött létre Isten kegyelmével és csakis általa. Amint tehát meggyôzôdhetnek az emberek valamirôl és mégsem cselekednek meggyôzôdésük szerint, ugyanúgy meggyôzôdhetnek valamirôl anélkül, hogy meggyôzôdésük szerint higgyenek …

    Bővebben …