Battaplébánia

Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek: „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.”
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
Mk 4,26-34

Elmélkedés

Jó földbe

Lázár Ervin egyik meséjében a molnár útnak indítja fiát a világba s rábíz egy zsák búzát. A fiú persze jobban örülne egy zsák kenyérnek, de az apja elmondja neki, hogy ez a zsák búza ezer zsáknyit fog teremni, ha jó földbe veti. Csak azt tartsa szem előtt, hogy egy olyan dombon vesse el, amelyiknek fekete a földje, a tetején három fenyő áll és három madár énekel rajtuk. A fiú elindul és jókora út megtétele után talál egy dombot, aminek sárgás a földje, a tején csak egy fenyő áll és egy madár repked felette. Gondolja, ő tovább nem megy, nem keres más helyet s vetni kezdi a magot. Már felét kiszórta, mire meghallja a madár énekét. „Ez nem a te földed.” Abbahagyja a munkát, tovább indul, s arra gondol, hogy azért még ötszáz zsák búza teremhet. Egy idő után talál egy dombot, barna a földje, két fenyő áll a tetején és két madár is repked. Mindjárt vetni is kezdi a búzát, egészen addig, amíg a madarak dalát nem hallja: „Ez nem a te földed.” Felkapja a zsákot, továbbmegy, s valóban megtalálja a helyet, amiről apja beszélt neki: domb fekete földdel, három fenyővel és ugyanannyi madárral. Kinyitja zsákját, vetné a búzamagot, de abban nincs semmi.

Jézus két példabeszédét olvassuk a mai evangéliumban az Isten országáról. Az első hasonlat a magvető emberről szól, aki becsülettel elvégzi munkáját és utána jogosan várja, hogy Isten megáldja tevékenységét, a föld termést hozzon. A második példázatban a kicsiny mustármag hatalmasra növekszik. A növekedés folyamatát az ember egyik esetben sem tudja befolyásolni. Nincs lehetősége arra, hogy siettesse a kikelést, s el kell fogadnia azt a tényt, hogy munkája eredménye az időjárási körülményektől függ. Úgy tűnik, hogy az emberre és munkájára korábban, a megfelelő föld kiválasztásakor és a mag elvetésekor van szükség. Ha rossz földet választ, hiába fog vetni, nem lesz bőséges termés. Ha elmulasztja munkáját, mert lusta dolgozni, azaz nem veti el a földbe a magokat, akkor a zsákban maradt magok nem fognak termést hozni.

A magvető története az igehirdetést, az örömhír terjesztését is szemlélteti. Kifejezetten ilyen mondanivalót sugall Jézusnak egy másik magvetőről szóló példabeszéde, amely szerint a magok egy része az útszélre, bogáncsok és kövek közé hull, míg a többi mag jó földbe kerül, s csak ez utóbbiak hoznak bőséges termést (vö. Mt 13,3-23). Amikor azt hangsúlyozzuk, hogy szem előtt kell tartanunk, hogy kiknek hirdetjük Isten üzenetét, akkor nem a hallgatóság körét akarjuk leszűkíteni, hiszen az ő örömhíre mindenkinek szól. Inkább arról van szó, hogy azt tegyük, amit Isten kér tőlünk, amire megbízást kaptunk. Ne akarjunk a magunk elképzelései után menni, hanem az Úr akaratának megfelelően hirdessük tanítását. Ne legyünk önmagunk ellenségei! Ne elégedjünk meg fél eredményekkel! Ne okoskodjunk és ne legyünk lusták! Az igehirdetés feltételeit az szabja meg, aki megbíz minket ezzel. Ha azt tesszük, amit ő kíván, akkor a ránk bízott szolgálat elvégzése után nyugodt lelkiismerettel várhatjuk, hogy Isten kegyelme meghozza gyümölcsét az emberi szívekben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Ahogyan a magvető ember bízik abban, hogy a természet titokzatos rendje és a te áldásod gondoskodik majd a mag kikeléséről, ugyanezzel a bizalommal végzik szolgálatukat az igehirdetők és azok, akik hitükről tanúságot tesznek a világban. Lehet, hogy veszélynek lesz kitéve a tanítás jó magja, de emiatt nem veszítik el kedvüket és lelkesedésüket. Te mindannyiunkat meghívsz, hogy munkatársaid legyünk Isten országa terjesztésében. Segítsd munkánkat és szolgálatunkat, hiszen minden növekedés egyedül neked köszönhető!

Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek, amikor keresni kezdték a rokonok és ismerősök között. Mivel nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy ott keressék. Három nap múlva találtak rá a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor a szülei meglátták őt, nagyon meglepődtek. Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk téged.” Ő azt felelte: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ám ők nem értették, mit akar ezzel mondani. Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében.
Lk 2,41-51a

Elmélkedés

A tegnapi napon Isten szeretetét és irgalmát ünnepeltük, amely Jézus szent szívéből árad az emberiség felé, s amely a megváltás forrása. Ma Szűz Mária szeplőtelen szíve áll ünneplésünk és tiszteletünk középpontjában, amely szív az ártatlanságnak, a tisztaságnak és az anyai szeretetnek a jelképe. Annak érdekében, hogy Mária teljes tisztaságban fogadhassa és hordozhassa méhében a Megváltót, Isten az ő számára külön juttatott kegyelmével megóvta őt minden személyes bűntől. Így tette őt alkalmassá arra, hogy a Megváltó anyja legyen. Illett ugyanis, hogy a szent Isten egy szent, teljesen bűntelen, ártatlan és egészen tiszta ember által jöjjön a világra.

Az evangéliumban arról az esetről olvasunk, amikor egy jeruzsálemi zarándoklat elmúltával a Szent Család tagjai hazafelé indulnak Názáretbe. Az ekkor 12 esztendős Jézus azonban a városban marad. Édesanyja, Mária és nevelőapja József három napon át nagy aggodalommal keresik, mire megtalálják a templomban. A történetet Lukács evangélista azzal zárja, hogy Jézus szavait édesanyja mind megőrizte szívében. Mária tehát, aki szíve alatt hordozta az örök Igét, a szívében fontolgatta az általa mondott szavakat is.

Ha Krisztus örök életre vezető tanítása él a szívemben és ez alakítja életemet, akkor maga Krisztus él bennem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, add, hogy magamba szívjam a te lelkiségedet, és magammal vigyem hétköznapi életembe. Add, hogy szeretetet vigyek oda, ahol gyűlölet uralkodik, hogy kibékülést hozzak létre ott, ahol egymásra neheztelnek, hogy egységet teremtsek ott, ahol széthúzás van, hogy igazságot hirdessek ott, ahol tévedés uralkodik, hogy hitet ültesse k a kételkedés helyébe, hogy reményt élesszek ott, ahol kétségbeesés ütött tanyát, hogy fényt gyújtsák ott, ahol sötétség ült a lelkekre, hogy örömöt fakasszak ott, ahol szomorúság nehezedik az emberekre.

Abban az időben a zsidók, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse el a keresztrefeszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték el a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. És ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az írás: „Csontot ne törjetek benne!” És ami az írás más helyén áll: „Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.”
Jn 19,31-37

Elmélkedés

Kis idővel Jézus halálát követően a katonák azzal a szándékkal döfték át lándzsával az Úr szívét, hogy megbizonyosodjanak haláláról. János evangélista minden bizonnyal azért írja le a jelenetet, hogy az olvasók számára is kétségtelen legyen, hogy Jézus valóban meghalt a kereszten. Ha ugyanis nem halt volna meg, könnyű lett volna természetes magyarázatot találni arra, hogy miként mutatkozott élőként harmadnap apostolai és tanítványai körében. Ez esetben a feltámadás nem volna igaz. Ezt a tévedést oszlatja el az evangélista. Akit megkínoztak és aki ennyit szenvedett a kereszten, s végül akinek szívét is átszúrták, az valóban meghalt.

Mindezen túl a keresztény hagyomány lelki tartalommal tölti meg az eseményt, amikor az Úr Jézus átszúrt szívét a kegyelem, az üdvösség, az irgalom és a szeretet forrásának tekinti. Isten Fia földi élete során számos módon kimutatta az emberek iránti szeretetét, de ez a szeretet akkor érte el tetőfokát, amikor feláldozta életét, meghalt az emberekért, értünk.

Tanítson minket alázatra és igaz bűnbánatra a mai ünnep! Érintsen meg a Jézus szívéből áradó irgalom, hogy felismerjem: az Úr szeretete szerezte meg bűneim bocsánatát, neki köszönhetően nyerek irgalmat vétkeimre. Uram, Jézus Krisztus, szeretlek téged, légy irgalmas hozzám!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyánk! Te a nappalt kihozod az éjszakából – fölébresztesz minket új munkára. Engedd, hogy lássuk nagyságodat, és dicsőségedért álljunk szolgálatodra. Küldj minket a nagy világba, ragyogjon bennünk kegyelmed lángja, hordozzon minket nagy irgalmad, vezéreljen mindig akaratod! Áldd meg napi munkánkat, őrizz meg a súlyos botlásoktól, szenteld meg az emberek közösségét, hogy testvérként küzdjünk az örök életért.