Archives for Elgondolkodtató - Page 847
A gyógyászat misztikus energiái
A szerző a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének igazgatója. Az egész világot - beleértve az emberi testet is - misztikus sugárzások, energiamezők és rezonanciák lepik el. Közös ezekben, hogy tudományos…
2015. január 6. – Kedd, Urunk megjelenése (Vízkereszt) (Mt 2,1-12)
Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.”…
A hatodik és kilencedik parancs (3)
III. A fajtalanságról általában A tisztaság szépségének s becsének vázlatos rajza után, melyet az előzőkben kíséreltünk megadni, most már örömmel térnénk át egyenesen azoknak az eszközöknek tárgyalására, melyek annak megőrzésére…
Bíznom kell megint, de hogyan?
„Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van a reménye. Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely gyökereit egészen a folyóig ereszti. Ha jön…
2015. január 5. – Hétfő (Jn 1,43-51)
Abban az időben, amikor Jézus Galileába készült, találkozott Fülöppel. „Kövess engem!” – mondta neki. Fülöp Betszaidából származott, András és Péter városából. Amikor találkozott Nátánáellel, közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye…
Többet és kevesebbet
Ez az év teljességgel békében kell hogy teljék számunkra. Megpróbálunk ezért többet beszélni Istennel és kevesebbet az emberekkel. Forrás: Teréz anya breviáriuma - AndroKat
Vezetés és kereszténység: felelősség és szolgálat
A civil életben működő vezetők és menedzserek a gyakran alkalmazott sztereotípiák szerint mindenhez közel vannak, csak a hithez, kereszténység nem. Ahogy sokszor tévedünk, ha sztereotípiákra hallgatunk, ez esetben is érdemes…
Ez valakinek sokat hoz a konyhára!
Nagy üzlet a fogamzásgátlás. A szerk. Ezért ebből logikusan következik, hogy a pénz egy részét a „reklámra” költi, hogy a zűrzavar még nagyobb legyen – ez valakinek nagyon megéri. Egy…
2015. január 4. – Karácsony 2. vasárnapja (Jn 1,1-18)
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt,…