Battaplébánia

Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!”
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.”
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott.
Lk 1,26-38

Elmélkedés

A nagyböjti időszakban, amikor a megváltás beteljesedésének, Jézus kereszthalálának megünneplésére készülünk, a mai napon a megváltás kezdetére figyelünk. Arra az eseményre, amikor Mária, a názáreti lány megismeri Isten vele kapcsolatos szándékát, tudniillik azt, hogy őt választotta ki arra, hogy a Megváltó Anyja legyen. Mária az angyali üdvözletből értesül arról, hogy gyermeke fog születni, s ezt hittel elfogadja.

A történet számos művészt megihletett. A művészi ábrázolások közül a számomra egyik legérdekesebb egy kevésbé ismert XIV. századi itáliai festő, Ambrogio Lorenzetti alkotása. A Siena városában élt művész képe annyiban tér el a szokásos ábrázolásoktól, hogy Gábor angyal a jobb kezével olyan mozdulatot tesz, mintha autóstoppos volna, aki kezével int a közeledő jármű vezetőjének, hogy szívesen venné, ha elvinné őt az úton. Bocsánat a profán hasonlatért, de ezt a sajátos kézmozdulatot így lehet a legkönnyebben leírni. A művészettörténeti elemzések szerint ez a mozdulat, amely egyébként a kor más festményein is előfordul, kérést, könyörgést fejez ki, azaz Gábor angyal nem csupán közli Máriával az Isten üzenetét, hanem arra kéri őt, hogy fogadja el azt. Az angyal szinte könyörög, hogy Mária tegye meg, amit Isten kér tőle a megváltás érdekében. Ehhez hasonló gondolat egyébként az igehirdetésben is előfordul, gondoljunk csak például Clairvaux-i Szent Bernát egyik beszédére, amelyben a neves hitszónok az egész emberiség nevében könyörög Máriának, hogy mondjon igent Isten akaratára. Mindezek fényében az autóstoppos hasonlat nem is tűnik rossznak. Gábor angyal természetesen nem a maga számára kér egy ingyen utazást, hanem az Isten Fia számára. Azt kéri a názáreti lánytól, hogy „vegye fel őt” arra a nagy utazásra, amelynek köszönhetően eljön a világba, fogadja őt méhébe, hogy Isten eljöhessen emberi világunkba.

E kitérő után térjünk vissza az evangéliumi történethez, amelyben meghatározó szerepe és jelentése van a „kegyelem” szónak. Az angyal „kegyelemmel teljesnek” szólítja Máriát, majd pedig azt állítja, hogy a názáreti fiatal leány „kegyelmet talált Istennél.” A Biblia nyelvezetében a „kegyelem” mindig egy különleges ajándékot jelent, amelynek forrása Isten. Isten kiválaszt valakit, akinek sajátos küldetést szán, és alkalmassá teszi őt arra, hogy teljesítse e küldetést. Az isteni kegyelem ösztönzi a kiválasztottat arra, hogy szentté legyen, s mindenben megfeleljen Isten akaratának. A kegyelem teszi Máriát engedelmessé.

Isten ugyanakkor nem csak kegyelmét adja Máriának, hanem önmagát is, hiszen ez a megtestesülés pillanata. Önmagát adja Máriának, akinek méhében megfogant a Fiúisten a Szentlélek közreműködése által és önmagát adja a világnak, a megváltásra váró emberiségnek. Mondhatjuk tehát, hogy többszörös értelemben kegyelmi pillanatról, kegyelmi eseményről van szó, hiszen Isten legnagyobb ajándéka az, hogy önmagát adja nekünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Minden reményemet beléd helyezem, Isten Anyja, reményt vesztettek reménysége. Te mindenkit szívesen megvédsz, aki hozzád esedezik, Te vagy a keresztények menedéke! Ne vess meg engem, aki bűnös vagyok! Bűnnel mocskoltam be magamat, amit gondolatban, szóban és tettben követtem el. Érdemtelen vagyok, mert könnyelműségemmel a bűn szolgájává lettem. Hallgasd meg tisztátalan ajkam könyörgését. Emlékeztesd szent Fiadat, a mi Urunkat és parancsolónkat, hogy te az ő édesanyja vagy! Kérd, hogy jóságos szívét ne zárja be előttem, bocsássa meg bűneimet, és adja meg a kegyelmet, hogy parancsait hűségesen teljesítsem!

Az erős szavakkal tűzdelt interjút követve, melyet a Polonia Christiana készített a házasságról és a családról tartott rendkívüli Zsinatról, eljutottunk Athanasius Schneider püspökhöz, hogy útmutatást kérjünk: mit tehetnek konkrétan a katolikusok az egyház mai zűrzavaros időszaka alatt. Kifejezetten a tanácsát kértük, hogy mit tehetnek a hívek, hogy ellenálljanak a heterodoxiának (az igaztól eltérő tanítás. A ford.) és megnevezzék a hibákat (vagy legalábbis a zavarosságokat), melyek úgy tűnnek, hogy valahogy a legmagasabb főpapok köreiből jutnak az egyházba. Bár tanácsa rövid, mégis mélyen átgondolt, és sok tennivalót ajánl nekünk. A következő zsinati találkozóig kevesebb, mint nyolc hónap van hátra, nincs vesztegetni való idő.

A Sátoros-ünnep alkalmával Jézus így beszélt a farizeusokhoz: „Én elmegyek, és ti hiába kerestek, mert meghaltok bűneitekben. Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek.” A zsidók erre tanakodni kezdtek: „Csak nem akarja megölni magát, hogy ezt mondja: Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek”? Jézus így folytatta: „Ti innen alulról vagytok, én felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben, mert nem hiszitek el rólam, hogy ki vagyok: ezért kell meghalnotok bűneitekben.” Erre megkérdezték: „De hát ki vagy te?” Jézus azt válaszolta: „Kezdettől fogva az vagyok, amit mondok is nektek. Sokat kellene még beszélnem rólatok, és ítéletet mondanom felettetek, mert aki engem küldött, igazmondó; én pedig azt hirdetem a világnak, amit tőle hallottam.” De azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszél nekik. Végül Jézus azt mondta nekik: „Ha majd felemelitek (a kereszten) az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok, és hogy semmit nem teszek önmagamtól, hanem azt hirdetem, amit Atyámtól tanultam. Aki küldött engem, az velem van, és nem hagy magamra, mert én mindig azt cselekszem, amiben ő tetszését találja.” E szavak után sokan hittek Jézusban.
Jn 8,21-30

Elmélkedés

A mai evangéliumi részletben Jézus arról beszél, hogy Isten küldte őt a világba. Az igazmondó Isten küldöttének tekinti magát, aki mindig azt mondja, azt hirdeti, amit Istentől hall, s utalást tesz arra, hogy küldetése befejeztével Istenhez fog visszatérni. János evangélista kissé kesernyésen jegyzi meg, hogy a hallgatóság nem értette meg, hogy valójában az Atyáról beszél nekik. Vagy talán helyesebb azt mondanunk, hogy nem hitték el, nem fogadták el, hogy Jézus a mennyei Atya Fia, és ez a hitetlenség, ez az elutasítás vezetett megöléséhez.

Az előző napokban már olvastunk arról, hogy Jézust elutasították, mint messiást. Ez bizonyos szempontból talán érthető, hiszen egészen más volt a korabeli elképzelés az eljövendő messiásról. Olvastunk arról is, hogy elutasították, mint prófétát. Ez talán amiatt érthető, hogy a korábbi idők prófétáit szintén elutasították. Jézusnak, mint Isten Fiának elutasítása viszont egy új elem. Ha Jézus csak messiásnak vagy a messiási idők nagy prófétájának tartja magát, valószínűleg nem lettek volna vele ennyire ellenségesek. Az igazi haragot és gyűlöletet az váltotta ki, hogy Isten Fiának tartotta magát, ami a vallásos zsidó emberek számára elfogadhatatlan volt.

Ha szeretettel és a hit vágyával közeledek Jézushoz, akkor lassan megértem, hogy ő valóban Isten Fia, ő a Megváltó, aki üdvösséget hozott számomra is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely telve van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget, köszönöm a munkakedvet és hogy mozogni tudok, hogy találkozhatom más emberekkel. Köszönöm az egyedüllétet és a pihenést, a virradatot és az alkonyt, a nyílt horizontot. Itt állok, kezeim telve vannak ajándékaiddal, segíts nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal.

Sokan vannak, akik Istenben vigasztalásukat és örömüket keresik, s tőle kegyelmeket és jótéteményeket kérnek, de nagyon kevesen vannak, akik saját előnyeik megvetésével neki tetszeni és saját veszteségük árán neki valamit adni akarnak.

Forrás: Keresztes Szent János aranymondásai – AndroKat

„Teljes figyelmeteket arra fordítsátok, mit tesz Isten most, és ne izgassátok magatokat amiatt, hogy mi lesz vagy nem lesz holnap.” (Mt 6,34a)

Emlékszem, mikor egyedülálló voltam, a vasárnap volt a hét legnehezebben elviselhető napja. Főleg az istentisztelet utáni időszak. Szintén egyedülálló barátaimnak a családjukkal volt közös programjuk. Nekem nem lehetett, én 9 órányi távolságra éltem a családtól.

„Azzal a céllal készítem a Mindszenty idézetes képeket, hogy őt magát is végre megismerhessük és ne a politikán keresztül lássuk őt. Az egyik legnagyobb akadálya a boldoggá-avatásának, hogy nem hagyjuk őt magát szóhoz jutni 🙂

Boldoggá-avatása úgy kellene a magyar egyháznak, mint egy falat kenyér.”

További képek a pannoniasacra oldalon.

Egy alkalommal jézus így beszélt a templomban egybegyűlt zsidókhoz: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”
A farizeusok erre azt mondták: Te önmagadról tanúskodsz. Tanúbizonyságod nem érvényes.”
Jézus így válaszolt: „Igaz, hogy én önmagamról tanúskodom, mégis érvényes a tanúságtételem, mert tudom, honnét jöttem és hová megyek. Ti ellenben nem tudjátok, honnét jöttem és hová megyek. Ti a test szerint ítéltek. Én nem mondok senkiről ítéletet, de ha kijelentek valamit, igaz az én állításom, mert nem vagyok egyedül, hanem én és az Atya, aki küldött engem. Márpedig a ti törvényetek azt írja, hogy két személy együttes bizonyságtétele hitelt érdemel. Bizonyságot teszek tehát magamról én, és bizonyságot tesz rólam, aki engem küldött: az Atya.”
Erre megkérdezték tőle: „Hol a te Atyád?” Jézus azt felelte: „Sem engem nem ismertek, sem Atyámat. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek.”
Ezeket mondta Jézus a templomkincstár mellett, amikor tanított a templomban. De senki sem fogta el, mert még nem jött el az ő órája.
Jn 8,12-20

Elmélkedés

Nyugodtan állíthatjuk, hogy Jézus korában egyetlen vallásos zsidó embernek sem jutott eszébe, hogy Istent atyának, az ő saját atyjának szólítsa. A korabeli szertartásokban és imádságokban nyoma sincs ilyennek. Éppen ezért meghökkentő volt, amikor Jézus így beszélt a mennyei Atyáról. Saját Atyjának tekintette őt, sőt tanítványait is arra bátorította, hogy hasonlóan tekintsenek Istenre. Meglepődtek ilyen értelmű kijelentésein a vallási vezetők, mert elképzelhetetlen volt számukra, hogy valaki ilyen határozottsággal állítsa magáról, hogy Isten az ő Atyja. Tanítványai szintén elcsodálkoztak azon, hogy Mesterük mennyire meghitt, bensőséges módon beszél Istenről, s milyen kapcsolatban van vele.

Amikor Jézusnak, mint Fiúnak az Atyához való kapcsolatának mélységét, titkát keressük, akkor a bizalomra és a ráhagyatkozásra találunk. Nevezhetjük ezt szeretetnek, amely szeretet a bizalomban és a ráhagyatkozásban nyilvánul meg. Gyermeki, fiúi bizalom ez Jézus részéről, aki egészen rábízza életét az Atyára és az ő akaratának teljesítését tekinti küldetésének. És gyermeki ráhagyatkozás, amely képes elfogadni mindent, mert hisz abban, hogy az Atya szeretetétől semmi sem szakíthatja el, még a szenvedés és a halál sem.

Van-e hozzá bátorságom és van-e bennem akkora szeretet, hogy így bízzam életemet mennyei Atyámra?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

(c) Horváth István Sándor
Uram, Jézus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez vezető utat. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az életre vezet!

 Azért nem olyan egyszerű ez az egész, mint ahogyan azt Dia néni képzeli. A gyereknek tanulni kell, az a dolga, ha elsős, ha nyolcadikos. A tanárnak előírják, mit kell számon kérnie, az kérem, nem úgy működik, hogy nem adunk házit, nem kérjük számon az „anyagot”.

Quantum woo: kísérlet az irracionális hiedelmek és a kvantumfizika összeegyeztetésére; áltudományos állítások alátámasztása kissé misztikusan csengő kvantumfizikai fogalmakkal.

A következő írásban egy olyan, erősen vitatható módszert elemzünk, ahol szívesen dobálóznak ilyen fogalmakkal. A kvantummechanikában – és a fizika más területén is – számos olyan fogalom van, amit nem mindig könnyű átlagembereknek megérteni. Persze jól csengenek egy prospektusban vagy hirdetésben, ám könnyen lehet, hogy ezzel csak eladni szeretnének egy terméket.

Abban az időben azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják Istent, volt néhány görög is. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Fülöp elment, és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp elmentek, és megmondták Jézusnak. Jézus ezt válaszolta: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti az életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya. Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre hang hallatszott az égből: „Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” A tömeg, amely ott állt, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a hang, hanem miattatok, ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én pedig, ha majd fölmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni.
Jn 12,20-33

Elmélkedés

Jézust látni

Az egyik hittanórán egy bibliai történetet olvasunk a gyerekekkel. Harmadik osztályosok, tíz év körüliek, ebben az évben tanítom őket először. Éppen egy olyan fiú kerül sorra, aki nem a kitűnő tanulók közé tartozik, állandóan lemarad, mert szívesebben nézegetne kifelé az ablakon, rendkívül nehezére esik, hogy a feladatra összpontosítsa figyelmét. Nem csak a hittannal van így, hanem a többi órán is. Szóval, ő olvas, de most sem figyel eléggé. Véletlenül kihagy egy sort, s emiatt összeolvas két szótagot, aminek persze semmi értelme sincs. Kérdem tőle, mit jelent a furcsa szó, amit olvasott. Csodálkozva néz rám, nem tudja. Ösztönzésként mondom neki, hogy kap egy ötöst, ha megmondja. Erre felcsillan a szeme, ezt nagyszerű lehetőségnek tartja. Erősen gondolkozik, de így sem tudja. A többiek mosolyognak, ők észrevették a hibát. Ő pedig közben gondolkozik, mindkét kezével a fejét fogja, magában ismételgeti a furcsa, sosem hallott szót. Jól jött volna neki ez az ötös, de már érzi, hogy nem jön össze. Aztán újra a szöveget nézi, de már alig látja a betűket könnyeitől. Gyorsan kitalálom a sírás okát. Október közepe van, másfél hónapja tart az iskola. „Idén még nem kaptál ötöst?” – kérdezem. Miközben ő pulóvere ujjába törli könnyeit osztálytársai néma csendben rázzák a fejüket. „És tavaly?”- kérdezem. „Egyet sem” – feleli elcsukló hangon. Megsajnálom, de tudom, hogy sajnálatból nem lehet ötöst adni senkinek. Aztán hozzá fordulok: „Van egy másik ajánlatom. Ha figyelsz, és óra végéig te is elvégzed a feladatokat a többiekkel együtt, a szorgalmadért adok egy ötöst.” Összeszedi magát és kicsengetés előtt végez mindennel. Megkapja az ötöst. Idén az elsőt. Talán nem az egyetlent.

A mai nagyböjti vasárnap evangéliumában arról olvasunk, hogy a Jeruzsálembe érkező zarándokok ezzel a kéréssel fordulnak Fülöp apostolhoz: „Uram, látni szeretnénk Jézust” (Jn 12,21). Én ebben a kisfiúban Jézust láttam. Lehet kritizálni az általam alkalmazott pedagógiai eszközt, módszert, de én ebben a kisfiúban akkor is Jézust láttam. A többiek is örültek egyébként társuk sikerének, egy fiú kivételével, akinek arcára olyan irigység telepedett a könnyen szerzett ötös miatt, hogy ha Rembrandt látta volna arckifejezését, őt választotta volna a tékozló fiú hazatérését ábrázoló festményéhez az irigy testvér modelljének. De ezt a gondolatot gyorsan elhessegettem magamtól, mert benne sem az irigykedő testvért akartam látni, hanem Jézust.

A nagyböjti időszak végén a szenvedő, meggyötört testű Jézust fogjuk látni, amint keresztre feszítik. Jó volna benne meglátni Isten Fiát. Jó volna benne látnunk a Megváltót. A lelki látásmód elsajátítása különleges nagyböjti feladat. De érdemes tanulnunk, új nézőpontokat keresnünk, például a hit szerinti látás nézőpontját. Ez talán majd segít minket a húsvét utáni időben is, hogy embertársainkban meglássuk Jézust. Igen, ő néha egészen különleges alakot ölt. Nehezen felismerhető. Néha olyan személyben áll előttünk, akiről nem is gondolnánk, hogy ő az. Az Úr felismeréséhez szükségünk van a hit látásmódjára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Látni szeretnénk téged. Hallgatni szeretnénk szavadat, amely az örök életre vezet. Követni szeretnénk téged, mert egyedül az általad mutatott úton juthatunk el a mennyei Atyához. A nagyböjti idő lehetőséget ad számunkra, hogy melléd állva felvegyük mi is a keresztet. A keresztet, amely az isteni szeretet jele. Ez az időszak alkalom arra, hogy megismerjük Isten szeretetét és alakítsuk látásmódunkat. Urunk, segíts, hogy felismerjünk téged minden embertársunkban, különösen a szenvedőkben!