„Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak.” (Fil 2,3)
Ezelőtt néhány hónappal volt egy viszonylag húzós beszélgetésem egy barátnőmmel. Azért mondom, hogy „viszonylag” húzós, mert olyan a kapcsolatunk, hogy mindig elmondhatjuk egymásnak, amit akarunk, aztán léphetünk tovább. Ezzel együtt, nem volt kellemes.
Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták, kiről mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél!” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?” Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted.” Jézus ezt felelte neki; „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.”
Jn 13,21-33. 36-38
Elmélkedés
Júdás árulásának és Péter tagadásának megjövendölése azt tanúsítja, hogy Jézus tisztában van azzal, hogy mi fog történni vele és apostolaival a következő napokban. Nem akar elmenekülni sorsa elől, hiszen ez a mennyei Atya akaratának megtagadását jelentené. Őt nem érik váratlanul az események, miként tanítványait, hanem tudatosan felkészül azokra. Amikor az árulásról beszél apostolainak, mindvégig megőrzi nyugalmát. Indulatnak vagy felháborodásnak semmi nyomát sem látjuk nála, hiszen tudja, hogy a sötétség hatalmának e cselekedete beleillik az Atya megváltói tervébe, s azzal is tisztában van, hogy a sötétség hatalma nem győzedelmeskedhet felette. Júdást is ő választotta ki, de méltatlan lett az apostoli feladatra.
Júdás árulása és Péter tagadása között látszólag nincs sok különbség, hiszen mindkettő bűn. Ez utóbbiról is előre beszél Jézus. Ebből mégis van felemelkedés, újjászületés, megtérés Péter számára. Egyszerűen fogalmazva: Péter azért képes megbánni bűnét, mert ott maradt az utolsó vacsora termében. Nem sértődött meg Mestere kijelentésén, nem távozott, mint Júdás, hanem megőrizte a lelki közösséget Jézussal. Hite, Jézus iránti ragaszkodása, lelkesedése, szeretete kimentette őt bűnéből. Péter és Júdás esete azt mutatja, hogy a gyengeségből van felemelkedés, a rosszakaratból viszont nincs.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Jézusom! Te alkottál, ne engedj elpusztulni. Te váltottál meg, ne ítélj el. Te teremtettél jóságodban, ne engedd, hogy műved tönkremenjen gonoszságomban. Legkegyelmesebb Uram, kérlek, ne engedd, hogy gonoszságom tönkretegye, amit mindenható jóságod teremtett! Végtelen jóság, ismerd el újra magadénak azt, ami a tied, s mosd le róla azt, ami idegen rajta! Jézus! Irgalmazz nekem, amíg idő van az irgalomra, és ne vess kárhozatra az ítélet idején!
„Amikor elromlott a biciklim, a nagypapa megoperálta”.
„Az én nagypapám a fején mezítlábas.”
Manoppello lakosai mindig is vélték, hogy a templomukban lévő Krisztus Arckép csodálatos módon rögzítődött a kendőn, amely a sírban Jézus fején volt és a feltámadás tanúja lett.
Heidelburgban, az Evangélikus Teológiai Egyetem Új Testamentum szakon, Klaus Berger professzor, a mai kor legismertebb Biblia szakértője, sok könyv szerzője, azt írja a német Focus kiadásában , hogy a manoppelloi Jézus Arckép az Evangéium első oldala. Az Evangélium szövegét megelőzi ez a feltámadási kép (…).
Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére. Márta felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között. Mária pedig vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?” Ezt azonban nem azért mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta. Jézus azt mondta neki: „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek.” A zsidók közül sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban.
Jn 12,1-11
Elmélkedés
A nagyhét első felében Egyházunk liturgikus rendje olyan eseményeket állít elénk az evangéliumokban, amelyekben Jézus prófétai módon beszél az elkövetkezendő napok eseményeiről, mintegy felkészülvén küldetése beteljesítésére. Ennek megfelelően ma arról olvasunk, hogy Lázár testvére, Mária olajjal megkeni Jézus lábát, holnap Júdás árulása és Péter tagadása megjövendöléséről, nagyszerdán pedig az utolsó vacsora előkészítéséről lesz szó.
A mai részlet tehát a betániai vacsora leírása. Nem lehetünk biztosak abban, hogy Lázár házában történt az eset, még akkor sem, ha János evangélista elbeszélésmódja ezt sugallja. Mindenesetre Mária drága olajjal keni meg Jézus lábát, s e cselekedete Júdás rosszallását váltja ki. Jézus azonban hallgatásra készteti az árulásra készülő apostolt, mégpedig prófétai módon beszélve arról, hogy nem lesz mindig övéivel. Mária cselekedete magyarázható azzal, hogy néhány nap múlva a temetésekor nem lesz idő arra, hogy holttestét bebalzsamozzák, s mintegy ezt helyettesíti a mostani olajjal való megkenés. A temetés utáni balzsamozás szándéka megjelenik ugyan később, hiszen az asszonyok ezért indulnak majd húsvétkor az Úr sírjához, de már nem kerülhet rá sor, mert időközben Jézus feltámad a halálból.
Mária cselekedete jelkép. Jézus lábához való borulása az ember hódolatát és alázatát jelzi Isten Fia előtt. A Jézus iránti hódolat még a szegények segítésénél is fontosabb.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, tégy méltóvá minket, hogy az egész világon szolgálhassuk azokat az embertársainkat, akik szegénységben élnek és halnak meg. Add meg nekik a mai napon a mi kezünk által mindennapi kenyerüket, és a mi megértő szeretetünk által adj nekik békét és örömet.
Misszionáriusok
Ha a fel nem fedezett, meg nem hódított területek elfogynak, a misszió szó új tartalmat nyer. Magyarországon megint egyre több a missziós terület. Ez nem csak a hit hiányára utal; naponta százával indulnak úgy munkába tanárok, nevelők, hogy az anyagi, családi és szellemi biztonság hiánya miatt nagyon gyorsan felnőtté vált, „elvadult” gyerekekkel legyenek. A misszió ezeknek a fiataloknak a felemeléséről szól.
A Válasz.hu dokumentumfilm-sorozata egyetlen tanulságos példát mutat meg arról, hogy ennek a mindennapos küzdelemnek van értelme.
„Mindig megtalálták a hátrányos helyzetű gyerekek ezt az iskolát” – kezdi történetét Kiss Katalin, a keszthelyi Farkas Edit Szakképző Iskola igazgatója. A szépen felújított főtérről nézve talán nem látszik, de a Szociális Missziótársulat intézményét többnyire a környező, szegényebb településeken élő családok választják. A nevelői kar egészen különleges: tanít itt lengyel misszionárius, indiai származású, anyanyelvi angoltanár, óraadóként pedig itt szolgál Zöldy Pál, akit neveztek már az ország legközvetlenebb hitoktatójának is.
Sorozatunk első részében őket, a „misszionáriusokat” mutatjuk be.
Az olaszországi Firenze központjában, a régi palota, ma városháza, főbejárata fölött van egy hatalmas márványtábla, a táblán az Úr Jézus nevét ábrázoló szimbólum alatt és a két oroszlán között, a régi képeken ez a felirat olvasható: „Jézus Krisztus, a firenzei nép által megválasztott Király!”
Abban az időben, amikor Jézus és tanítványai Jeruzsálemhez közeledtek, Betfagé és Betánia táján, az Olajfák hegyénél Jézus előreküldte két tanítványát, és ezt mondta nekik: „Menjetek a szemközti faluba. Amint beértek, találtok ott egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember még nem ült. Oldjátok el és vezessétek ide. Ha valaki szólna, hogy mit tesztek, mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége. Erre mindjárt elengedi.” El is mentek, és az útelágazásnál egy kapuhoz kötve megtalálták a szamárcsikót. Eloldották. Azok közül, akik ott ácsorogtak, valaki megkérdezte: „Miért oldjátok el a szamarat?” Azt válaszolták, amit az Úr mondott nekik, és erre elengedték őket. A szamárcsikót Jézushoz vezették. Ráterítették a köntöseiket, ő pedig felült rá. Sokan az útra teregették köntösüket, mások meg a lombos faágakat, amelyeket a réten vágtak. Akik előtte jártak, és akik kísérték, így kiáltoztak: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a magasságban!”
Mk 11,1-10
Elmélkedés
Szándékok
Egyházunk hagyománya szerint a virágvasárnapi szentmise körmenettel kezdődik, amellyel Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezünk. Ennek során olvassuk fel az Úr bevonulásáról szóló evangéliumi részletet, az evangélium helyén pedig a passió, azaz Jézus szenvedéstörténete hangzik el.
Márk evangélista beszámolója szerint Jézus egy szamár hátán ülve érkezik Jeruzsálem városához. Jövetelével egyidőben zarándokok sokasága érkezhetett, hiszen közeledett a zsidók húsvéti ünnepe. Az emberek nem a városból jönnek elé, tehát nem az érkező fejedelemnek szóló fogadás ez, hanem mintegy bevezetik Jézust Jeruzsálembe. Az emberek spontán módon cselekszenek. Részükről nincs nyoma semmiféle előkészületnek vagy szervezkedésnek. Amint megpillantják Jézust, egyszerűen eszükbe jutnak a szamárháton érkező Messiásról szóló prófétai jövendölések s ennek hatására cselekszenek. Ruháikat leterítik az út porába Jézus elé, s ezzel kifejezik, hogy a Messiást tisztelik az érkező Jézusban. Szintén erre utalnak örvendező felkiáltásaik: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a magasságban!” (Mk 11,10).
A bevonulással Jézus megérkezik végső céljához, küldetése beteljesítésének helyszínére. Ezt követően már csak egy rövid időre vonul vissza Betániába (vö. Mk 11,11). Többet már nem járja a városokat és falvakat, hogy tanítsa az embereket. Tanításának helye a következő napokban a templom lesz, az Atya háza, az Isten háza.
A szenvedéstörténet kapcsán arról is érdemes szót ejtenünk, hogy mi vezetett Jézus elítéléséhez. Tanításával, amely egészen új megvilágításba helyezte a régi törvényeket és hagyományokat, cselekedeteivel, amelyek rendkívüli, isteni hatalmáról tanúskodtak, valamint határozott igényével, hogy ő az Isten Fia, Jézus szembekerült a nép vallási vezetőivel. Ők botrányosnak tartották, hogy szóba áll a bűnösökkel és az asszonyokkal, és felháborította őket, hogy másképpen értelmezi a törvényeket. A vallási vezetők jól tudták, hogy Jézus elítéléséhez, halálra ítéléséhez a politikai és katonai hatalmat gyakorló rómaiak előtt nem lesznek elegendőek ezek a vallás tárgykörébe tartozó kérdések, ezért más okot, ürügyet kellett keresniük. A messiási fellépés jól jött nekik, hiszen Jézust ennek köszönhetően úgy tüntethették fel, mint aki uralomra készül, hatalomra törekszik a nép körében, s egy ilyen hatalomátvételi kísérletet a római hatóságok biztosan nem néznek jó szemmel. A római helytartó kemény erőszakkal lépett fel minden rendzavaróval szemben, nem tűrte a lázadást. Ha Jézust azzal a váddal állítják a hatóság elé, hogy királynak, a zsidó nép királyának tartja magát, akkor sikerre számíthatnak.
Ezen emberi szándékok mellett azonban észre kell vennünk Isten üdvözítő szándékát is. Jézus nem csupán azért halt meg, mert az ellenségei ezt akarták, hanem mert ez szerepelt Isten megváltó tervében. Látszólag tehát az emberek irányítják az eseményeket, de valójában minden úgy történik, ahogyan Isten akarja, s ez a feltámadásban válik egészen nyilvánvalóvá.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk és Megváltónk! Te példát adtál nekünk a kereszthordozásra. Önként, szabadon, kényszertől mentesen vállaltad a szenvedést és a halált. Értünk, megváltásunkért, üdvösségünkért. Szenvedésedről és halálodról elmélkedünk ezekben a napokban, ettől várjuk szívünk megtérését. Emberként végtelenül gyengék vagyunk a halállal szemben. Segíts minket, hogy megértsük: halálunk után ránk is a feltámadás vár. Vezess minket a halálon és a feltámadáson át az örök életre!
Múlt pénteken egy spanyol nyelvű interjúban Ferenc pápa kétségeket fogalmazott meg a Kasper javaslatként elhíresült, és sok magasrangú pap által is támogatott indítvánnyal kapcsolatban, melynek értelmében a Katolikus Egyház gyakorlatát megengedőbbé kéne tenni az elváltak és újraházasodottak Eucharisztiához járulásával kapcsolatban úgy, hogy közben a házasság felbonthatatlanságának doktrináját érintetlenül hagynák.
Lázár feltámasztása után a Mártához és Máriához jött zsidók közül sokan hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett. Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és így tanakodtak: „Mit tegyünk? Ez az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek majd benne. Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket és népünket.” Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!” Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt, nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit. Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti vidékre, egy Efraim nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival együtt. Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre?” A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse, hogy elfoghassák őt.
Jn 11,45-57
Elmélkedés
A keresés húzódik meg a mai evangéliumi elbeszélés hátterében. Jézus keresése. Jószándékkal keresik őt a Jeruzsálembe érkező zarándokok, és gyilkos szándékkal keresik őt a főtanács tagjai. Az ellentétes szándékok mögött az igazsághoz való viszony rejtőzik. Az emberek felismerték szavaiban az igazság tanítását, amelyet érdemes követniük és elfogadták ezt az igazságot. Ezzel szemben a főtanács tagjai számára kínos volna kimondani az igazságot Jézus személyéről. Nekik már az is gondot jelent, hogy a nép közül sokan hisznek Jézusban és követik őt. A főtanács elöljárói tekintélyük elvesztésétől félnek. Hiányzik belőlük az igazság iránti tisztességes lelkület.
János evangélista azzal a szándékkal mutatja be a jelenetet, hogy megvilágítsa olvasói előtt Jézus elítélésének okát. A farizeusok és az írástudók korábban több alkalommal vitába szálltak Jézussal, mert bele akartak kötni tanításába, de mindannyiszor kudarcot vallottak. Kísérletet tettek arra, hogy Jézust a törvények megszegésével vádolják, de ezzel sem jártak sikerrel. Lázár feltámasztása után attól félnek, hogy még több követője lesz Jézusnak, s emiatt lázadás törhet ki, amit a rómaiak biztosan keményen megtorolnának. Okot, ürügyet keresnek tehát arra, hogy miként okozhatnák Jézus vesztét. Az ember készen áll arra, hogy elítélje Istent. Az Atya pedig készen áll arra, hogy elfogadja a Fiú áldozatát.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, Jézus, hittel vallom, hogy te valóban Isten vagy, aki isteni hatalmadat oly sokszor kinyilvánítottad az embereknek. Taníts meg engem arra, hogy mindig őszinte bizalommal merjek hozzád fordulni, aki üdvösségemet és minden ember üdvösségét akarod. Ments meg engem életem viharaiban és vezess engem a biztos kikötőbe, a te országodba!
