Battaplébánia

Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór.”
Lk 11,14-23

Elmélkedés

A gonosz lelkek kiűzésének csodája az elmúlt napok gondolataihoz kapcsolódik. Amikor Jézus kiűzi a néma emberből az őt fogva tartó gonoszt, akkor megajándékozza őt a szabadsággal. Nincs már többé a gonosz befolyása alatt, nem kell többé neki engedelmeskednie, nem kényszerítheti őt többé semmi rosszra, nincs korlátok közé szorítva az élete. Lukács evangélista leírásából nem derül ki pontosan, hogy mi is történt. Csak annyit tudhatunk, hogy az Úr parancsára, szavára a gonosz eltávozik az emberből. A gyógyulás eredményét az jelzi, hogy az eddig néma ember most megszólal. Eddig egy elzárt, külön világban, a maga némaságában, a szótlanság börtönében élt, s most Jézusnak köszönhetően belép egy új világba, ahol megszólalhat, beszélhet másokkal és dicsőítheti Istent.

Érdemes odafigyelnünk az esetnek egy érdekes mozzanatára. A néma a maga erejéből képtelen a változtatásra. A saját képességei nem elegendőek ahhoz, hogy kitörjön nyomorult élethelyzetéből. Ehhez külső segítség kell, mégpedig olyannak a segítsége, akinek hatalma van a gonosz lélek felett. Olyannak a segítségére van szükség, aki erősebb a gonosznál. A bűnök rabságában élő ember nem képes a maga erejéből a felemelkedésre. Ehhez Isten segítségére, megbocsátására van szükség. Akarom-e, hogy Isten felemeljen, megajándékozzon a szabadsággal és megbocsásson?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

(c) Horváth István Sándor
Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy a kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts engem mindig, különösen utolsó órámon. Engedd, hogy téged, akit most a kenyér fátyola alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!

Az alábbi jelekből megállapíthatod, mennyire van meg benned az alázat erénye:

Az alázat igaz önismeretből fakadó erény. Megóv az elbizakodottságtól, képessé tesz, hogy igazságunknak, teremtett voltunknak megfelelően, törékenységünk tudatában éljünk. Ellentéte a gőg.

Szent Josemaria Escrivá szerint egyéb szembetűnő jelek mellett az alázat hiányára utal, ha:

A hegyi beszédben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.”
Mt 5,17-19

Elmélkedés

„Aki megtartja és tanítja Isten törvényeit, igen nagy lesz a mennyek országában” (Mt 5,19) – olvashatjuk Jézus szavait a mai evangéliumi szakaszban. E kijelentést kapcsoljuk a tegnapi példabeszéd mondanivalójához, tudniillik ahhoz, hogy Isten szabadsággal ajándékozza meg az embert.

Sokan úgy értékelik Isten parancsait, törvényeit, hogy azok megkötik, korlátozzák az embert, a szélsőséges vélemények szerint pedig egyenesen elveszik az ember szabadságát. E nézet hangoztatói szerint nem kell elfogadnunk semmiféle felsőbbrendű törvényt, mindenki tegye azt, amit jónak lát. Könnyen beláthatjuk azonban, hogy törvények nélkül teljes káosz uralkodna a világon. Hová vezetne, ha nem volnának törvények, amelyek szabályozzák az emberek közötti kapcsolatokat? Hová jutna az emberiség, ha mindenki a saját ösztöne, érdeke szerint cselekedne és nem volna tekintettel másokra? Isten törvényei egyaránt védik az egyének és a közösségek érdekeit. Isten törvényei biztosítják minden ember számára az emberi méltóságot és szabadságot. Az ember tud részrehajló szabályokat alkotni, Isten viszont mindenki számára egyaránt érvényes parancsokat ad, amelyek az élethez és az emberi együttéléshez való legalapvetőbb dolgokat biztosítják. Valójában nem Isten parancsai nélkül, hanem az ő törvényei által jutunk el az igazi szabadságra, amely a mennyek országába vezet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nélküled semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. Egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!

Mindszenty bíboros képeit és elmélkedéseit hivatott felidézni a nevét viselő Facebook fiók, ahol az alábbi cikk is megtalálható. A szerk.

A kommunista vérbíró Kerényi Lajos kórházlelkész vállain zokogva kért bocsánatot bűneiért. Olty Vilmos katolikus cserkészként kezdte, nyilas párttagként, majd kommunistaként folytatta, mielőtt betegágyán számot vetett volna bűneivel.

Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!
A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte.
A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: Add meg, amivel tartozol! Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását.
Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik.
Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”
Mt 18,21-35

Elmélkedés

Péter apostol megbocsátással kapcsolatos kérdésére Jézus azt válaszolja, hogy nem elég hétszer megbocsátani, hanem akár hetvenszer hétszer is tudnunk kell megbocsátani. Kijelentése szemléltetésére ezt követően a mi Urunk elmond egy példabeszédet, amelyben az úr rendkívül nagy adósságot, tízezer talentumot enged el egyik szolgájának, aki azonban ezt követően könyörtelenül lép fel szolgatársával szemben, aki neki egy jelentéktelen összeggel, száz dénárral tartozott. A két tartozás közti óriási különbség arra utal, hogy Isten sokkal többet enged el nekünk, amikor megbocsátja bűneinket, mint amikor mi megbocsátunk embertársunknak. Ha tehát az irgalomban gazdag Isten ennyire nagylelkű hozzánk, akkor nem szabad felebarátainktól megtagadnunk a megbocsátást.

Érdemes odafigyelnünk a példázatnak egy mélyebb mondanivalójára is. Az ókorban, Jézus korában a fizetni nem tudó adós rabszolga lett, annak a szolgája, akinek tartozott, akár élete végéig is. Az adósság elengedése azt jelentette, hogy megajándékozták őt szabadsággal, nem került rabszolgasorba. Ennek fényében a példabeszéd azt tanítja, hogy amikor Isten megbocsát nekünk, akkor szabadsággal ajándékoz meg bennünket. S ez nem a mi érdemünk, hanem egyedül az ő jóságának, irgalmának, nagylelkűségének köszönhető. Értékelem-e Istennek ezt az ajándékát?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

Isten, én Istenem, mert te az enyém vagy, semmim sem hiányzik. És mert én a tied vagyok, benned, Szabadítómban, dicsekszem mindörökké. Minden szomorúságomban te vidítasz fel ünnepi terített asztaloddal.

És hol is volna jó sora az én lelkemnek, ha nem tebenned, életem Istene?

A názáreti zsinagógában Jézus így beszélt a néphez: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték Jézust a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
Lk 4,24-30

Elmélkedés

Jézus sikertelen názáreti fellépéséről olvasunk a mai evangéliumban. Kissé meglep bennünket, hogy miközben más városokban Jézust szívesen fogadják és tolonganak körülötte az emberek, addig Názáretben, abban a városban, ahol felnevelkedett, hitetlenül fogadják, elutasítóan viselkednek vele. Ezt az elutasítást látva idéz Jézus egy régi mondást, amely a próféták sorsára utal: „Egy próféta sem kedves a maga hazájában” (Lk4,24). Az ószövetségi időkben sokszor megölték a prófétákat, akik bizony kemény szavakkal figyelmeztették a népet, hogy térjen vissza Isten törvényeinek útjára.

Miért került ez a részlet a nagyböjti idő evangéliumai közé? Jézus fellépése azzal zárul, hogy a názáretiek haragra gyulladnak és meg akarják őt ölni. Lukács evangélista szándékosan úgy fogalmazza ezt a részt, hogy előre utaljon Jézus élete végére. A Názáretben lakók a „városon kívülre” viszik Jézust és „felvezették a hegyre.” Ugyanezekkel a kifejezésekkel találkozunk Jézus szenvedéstörténetében is. A keresztjét hordozó Jézust kivezetik Jeruzsálemből, a városon kívülre, és felvezetik a Golgota hegyére, hogy ott keresztre feszítsék. Az a kijelentés pedig, hogy nem tudták megölni, mert „eltávozott,” egyértelműen utal Jézus feltámadására, arra, hogy őt nem lehet örökre megölni. Észreveszem-e a történések és az emberi rosszindulat hátterében Isten üdvözítő szándékát?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Isten, én Istenem, mert te az enyém vagy, semmim sem hiányzik. És mert én a tied vagyok, benned, Szabadítómban, dicsekszem mindörökké. Minden szomorúságomban te vidítasz fel ünnepi terített asztaloddal. És hol is volna jó sora az én lelkemnek, ha nem tebenned, életem Istene?

Nagy Szent Gertrúd

Ezen a földön mindenkinek megvan a maga keresztje. Úgy kell azonban cselekednünk, hogy ne a bal, hanem a jobb latorrá váljunk.

Forrás: Pio atya breviáriuma – AndroKat

„Fölkelnek előtte fiai, és boldognak mondják” (Péld 31,28a)

Egy tinédzserkori terhesség miatt az abortuszklinikán kötöttem ki. Hosszú évekig kínzott utána a bűntudat és a szégyen, és közben attól rettegtem, hogy Isten nem fog többé megáldani egy másik gyermekkel. 14 évvel később, mikor első kisbabámat a karomban tartottam, először kezdtek reményteli gondolatok foglalkoztatni.