Battaplébánia

Abban az időben, mivel közel volt a zsidók Húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.”
A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?” Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?” Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az írásnak és Jézus szavainak. És amíg (Jézus) a Húsvét ünnepén Jeruzsálemben volt, sokan hittek az ő nevében, mert látták csodáit, amelyeket tett. Jézus azonban nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat, és nem szorult rá, hogy bárki is tanúskodjék előtte az emberről. Tudta ő, hogy mi lakik az emberben.
Jn 2,13-25

Elmélkedés

Jézus az Atya házában

Ha történtek Jézus életében olyan események, amelyekről bizonyos szempontból kínos beszélni s amelyeket az evangélisták is szívesen elhallgattak volna, akkor a templom megtisztítása valószínűleg ezek közé tartozik. De mégsem hallgattak róla, mert ez a kellemetlennek tűnő jelenet Jézus életének fontos része. Jézus indulata, haragja, könyörtelen fellépése a kereskedőkkel szemben mindenképpen magyarázatra szorul. Nem magyarázkodásra, hiszen helyesen értékelve az esetet jogosnak tartjuk Jézus fellépését.
A templom megtisztítása már Jézus küldetésének vége felé történt, nem sokkal elítélése előtt. Jézus cselekedete jelképes, amellyel mintegy birtokba veszi a templomot, mint Isten házát, az ő Atyjának házát s megmutatja, hogy ez az ő otthona. E helyen neki még ahhoz is joga van, hogy onnan eltávolítsa mindazokat, akik nem megfelelő célra, azaz nem az istentiszteletre használják a templomot. Először akkor volt Jézus a templomban, amikor a születése utáni negyvenedik napon bemutatták őt Istennek. Ekkor hozta el őt Mária és József ide, s ekkor fogadta őt Simeon és Anna, akik benne meglátták a világ szabadítóját. Az evangéliumi beszámolók szerint legközelebb akkor járt Jézus a templomban, amikor tizenkét éves volt. E zarándoklat alkalmával szülei és rokonsága hazafelé indultak, s csak később vették észre, hogy Jézus nincs a hazatérők körében. Visszatérvén Jeruzsálembe Mária és József a templomban találják meg őt, amint az írástudókkal beszélget, otthon érzi magát Isten házában. Istent már ekkor Atyjának nevezi, amikor ezt a kijelentést teszi: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?” (Lk 2,49). A későbbiekben a zsidó szokásoknak megfelelően évente elzarándokolhatott ide.

Jézus cselekedete, azaz a kereskedők kiűzése a templomból prófétai cselekedet. Zakariás próféta könyvében a messiási időkre vonatkozóan olvashatjuk a következőket: „Azon a napon élő víz fakad Jeruzsálemből. Attól a naptól fogva nem lesz többé kereskedő a Seregek Urának házában” (Zak 14,21). Jézus tehát beteljesíti ezt a jövendölést, s szavaival megerősíti azt, hogy ennek értelmében cselekszik: „Ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” (Jn 2,16).

Jézus cselekedete a feltámadására utaló jel. A tettét számon kérő és annak oka felől érdeklődő zsidókkal folytatott rövid beszélgetésben Jézus a következőket mondja: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” (Jn 2,19). Az eseménynél minden bizonnyal jelen lévő tanítványok ekkor még nem, hanem csak később, a feltámadást követően idézik fel Mesterük szavait s gondolják azt, hogy a feltámadásáról beszélt.

A nagyböjti időszakban Jézus a mi lelkünkben is rendet szeretne tenni. El akar onnan távolítani mindent, ami méltatlanná tesz bennünket az istengyermekségre. Meg szeretne tisztítani minket bűneinktől, amelyek elszakítanak Isten szeretetétől. Most van itt az ideje annak, hogy lelkünket megtisztítsa Isten a bűnbocsánat által, hogy megtisztulva várhassuk a feltámadás húsvéti ünnepét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Rombold le bennünk azt az ingatag építményt, amelyet bűneink köveiből emelünk! Rombolj le bennünk mindent, amit a magunk dicsőségére építettünk! Te építsd fel ezután lelkünk templomát, amely a te szereteted hajléka. Evangéliumod igazsága lakjon szívünkben és újítsa meg életünket, hogy az örömhír továbbadásával és feltámadásod hirdetésével újjáépítsük az Egyházat.

„Mert Isten igéje él és hat. Élesebb minden kétélű kardnál, és behatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsid 4,12)

Sosem történik másként. Ha leülök dolgozni a számítógéphez, mindig megzavarnak. Igyekszem egyszerre több mindent csinálni, elmélkedést írok, dolgozom egy előadáson, internetes kutatással segítek gimnazista gyerekemnek, mindezt egyidőben. Emiatt gyakran több honlap van megnyitva a képernyőn. És akkor valami megakaszt.

Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:
„Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.” Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: Mi történt? Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.
Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”
Lk 15,1-3.11-32

Elmélkedés

A tékozló fiú története az atyai házból való távozással kezdődik és ugyanebbe a házba való visszatéréssel fejeződik be. A kettő között történik a fiú észhez térése, amit keresztény szóhasználattal megtérésnek nevezünk. Mi indítja őt a megtérésre, a hazatérésre? Örökségének, vagyonának elpazarlása után a fiú arra kényszerül, hogy sertéseket őrizzen, s annyira éhezik, hogy még az állatok eledeléből is enne. Megalázó helyzet. Olyannyira megalázó, hogy ennél már aligha lehetne lejjebb süllyedni. Annyira megalázó, amit már az ember nem tud lelkileg elviselni, hiszen emberi méltóságától fosztották meg, amiért csak magát okolhatja. A fiúban van annyi őszinteség, hogy nyomorúságos, megalázó helyzetéért nem mást hibáztat, s van benne annyi bölcsesség, hogy megtalálja a kiutat. Azzal a gondolattal indul haza apjához, hogy legalább béres, szolga lehessen, mert még ez is jobb, mint amiben jelenleg él.

Elindulása, hazatérése, bocsánatkérése alázatot kíván, a bűnbánó ember alázatát. A történet igazi meglepetése mégsem a fiú hazaindulása, hanem az, hogy apja várta őt, remélte, hogy visszatér. Az apa nem büntet, pedig volna hozzá joga. Nem is oktatja ki fiát, pedig volna miért. Ő megbocsát. Ahogyan Isten megbocsát mindenkinek, aki alázattal hozzá megy. Érzem-e a mennyei Atya ölelését, szeretetét, amikor meggyónom bűneimet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszöntelek téged, Istennek szent igéje, Istennek szent rendelése, Fényes világ, Ki a fényes világot megfényesítetted, Édes áldott Napom, Adj szerencsés mai napot, Boldog munkálatot, értelmes eszet, okosságot, És minden jóra menendőséget.

Társadalmunk isteníti a fiatalságot, és kevéssé becsüli az öregséget. Miként látja ezt Isten? Ő „öregeket” is a szolgálatába állít, vagy már kiszolgáltak?

Az Ószövetségben alig fordulnak elő olyan elvont fogalmak, mint amilyen az „öregség”, mivel a héber nyelv csak kevés ilyen kifejezést ismer.

A lelkiismeretvizsgálatról (1897)

A Schütz Antal által szerkesztett, Prohászka Ottokár összegyűjtött műveit tartalmazó sorozatban, (Szent István Társulat, Budapest, 1929.) az „Élet igéi – Az Úr ünnepei” című XVII. kötetben jelent meg.

Akárhány embert, asszonyt kérdeztem már, hogy hát mit kell tenni, hogyan kell előkészülni, mikor az ember gyónni megy ; azt felelték, hogy imádkozni kell, hogy az ember ne vétkezzék, vagy azt, hogy bocsánatot kell kérni a jó Istentől; de alig volt köztük, ki rámondta volna : meg kell vizsgálnom lelkiismeretemet. Pedig ez az első teendője az embernek, a bűnbánónak, aki komolyan keresi az Isten kegyelmét.

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.”
Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.
Mt 21,33-43.45-46

Elmélkedés

A gonosz szőlőmunkásokról mondott beszéd azt tanúsítja, hogy Jézus tudatosan készül a szenvedésre és a halálra, ezt azonban nem kudarcnak tekinti, hanem a mennyei Atya akaratának és saját küldetése beteljesítésének. Tanítványai számára három alkalommal beszélt arról, hogy Jeruzsálemben milyen sors vár rá, ők azonban nem értették meg ezeket a kijelentéseit.

A történet szerint a gazda bérbe adja szőlőjét, majd a szüret idején elküldi szolgáit a termésért. A munkások azonban sorra bántalmazzák őket, majd végül a fiát is megölik abban a hiszemben, hogy így az övüké lehet a szőlőbirtok. Máté evangélista azzal zárja a történetet, hogy a főpapok és a farizeusok megértették, hogy róluk szól a hasonlat, azaz ők és elődeik azok, akik gonoszul bántak Isten küldötteivel, a prófétákkal. Jézus tanítványai pedig, akik szintén hallották e szavakat, talán megérthették, hogy Jézus a történetben szereplő fiú, akire halál vár.

A gazda magatartása Isten tulajdonságait fedi fel előttünk. Isten türelmes, emberszerető, irgalmas, kész a Fiát is feláldozni az emberek, a megváltás érdekében. Felismerem-e Jézusban az Isten Fiát? Istennek végzett szolgálatnak tekintem-e az életem? Hiszem-e, hogy Jézus a Megváltó? Mit teszek annak érdekében, hogy a világban a gonosznak engedelmeskedők Isten útjára lépjenek?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Látogasd meg kérünk Urunk családi otthonunkat és az ellenség cselvetését messze űzd el tőlünk! Szent angyalaid lakjanak velünk és őrizzenek minket, hogy békében aludjunk és Krisztussal virradjunk. Istenem! Meg kell halnom, de nem tudom, hogy mikor és hogyan, azt azonban jól tudom, ha halálos bűnben halok meg, örökre elkárhozom. Édes Jézusom! A Te szent halálod érdemeire add meg nekem a jó halál kegyelmét! Atyám a Te kezeidbe bocsátom lelkemet! Majd, ha végóránkat értük, szent fiadat kérjed értünk. Boldog halált esd le ránk, Nagyasszonyunk, Szűz Anyánk! Ámen.

Ha valaki – akár rangja okán, melyet visel, akár tekintélye folytán vagy hivatali kötelességből – meg akarja reformálni a világot, önmagán kell kezdenie.

Forrás: Loyolai Szent Ignác válogatott gondolatai – AndroKat

Amikor a megbocsájtás és az elfogadás legyőzi az elvetettséget és a hitetlenséget. A haragot, a lázadást, az önzőséget…

Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak: „Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. Ám az erősködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.”
Lk 16,19-31

Elmélkedés

A nagyravágyáshoz hasonlóan a gazdagságról is elmondhatjuk, hogy nem önmagában jó vagy rossz, hanem az a döntő, hogy az ember mire használja a vagyonát. Jézus két emberi utat vázol fel példabeszédében. A gazdag ember élete során nem törődött a szegénnyel, nem segítette őt, pedig megtehette volna. E mulasztása bűn Isten előtt, s e bűne miatt jutott a kárhozatra. Vele ellentétben a szegény Lázár a mennybe jutott. Jézus nem fejti ki, hogy miért jutott oda, inkább meghagyja a lehetőséget a hallgatóságnak és nekünk, hogy erről gondolkodjunk. Valószínűleg nem azért juthatott a mennybe, mert szegény volt, hanem azért, mert türelmesen viselte sorsát. Ellenérvként rögtön felhozzák egyesek: törődjünk bele saját nyomorúságunkba és ne tegyünk semmit sorsunk jobbra fordításáért? Aligha ez a példabeszéd mélyebb üzenete. Ha viszont új lehetőségeket keresve kitörünk nélkülöző élethelyzetünkből, és sikerrel járunk, akkor szívtelen gazdaggá is válhatunk. És akkor jön ismét az ellenérv: aki volt már szegény, az nem veti meg mások szegénységét. Szóval ne zárjuk le a kérdést, gondolkozzon mindenki azon, melyik a helyes.

Jézus példabeszédei közül egyedül itt van név szerint megnevezve egy szereplő. Lázár neve azt jelenti: Isten segít. Aki bízik Isten segítségében, annak mindegy, hogy gazdag vagy szegény.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, bocsásd meg gyermekkorom sértéseit, felnőttkorom sok rettenetes bűnét, mindazt, amit a mai napig elkövettem a jelen pillanatig. Segíts, Istenem, ítéld bennem halálra a régi gonosz, langyos, hűtlen, gyönge, határozatlan, elbágyadt embert, és „teremts bennem új szívet”! Neked szentelem életem második felének minden pillanatát. Add, hogy jövőm teljes ellentétben legyen múltammal, hogy jövőm fizessen a múltért, hogy mindig a te akaratodat tegyem, hogy minden pillanatban megdicsőítselek a te akaratod mértéke szerint.

Boldog Charles de Foucauld