A béke a lélek egyszerűsége,a szellem derűje, a belső nyugalma, a szeretet szövetsége.
A béke a rend. A közöttünk lévő harmónia, az az állandó öröm, amely a jó lelkiismeret eredménye, a szív szent boldogsága. A szívé, melyben ISTEN lakozik.
A béke a lélek egyszerűsége,a szellem derűje, a belső nyugalma, a szeretet szövetsége.
A béke a rend. A közöttünk lévő harmónia, az az állandó öröm, amely a jó lelkiismeret eredménye, a szív szent boldogsága. A szívé, melyben ISTEN lakozik.
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Lk 6,36-38
Elmélkedés
Jézus így tanít a mai evangélium szerint: „Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is” (Lk 6,37). Ezt az életszabályt először is az embertársainkkal való kapcsolatra szoktuk vonatkoztatni. Ennek értelmében, ha nem ítélkezünk felebarátaink felett, azaz nem azzal töltjük a drága időnket, hogy hibát keresünk másokban és megítéljük őket gyengeségeik miatt, akkor ők sem a mi vétkeink boncolgatásával fognak foglalkozni. A jézusi mondás pozitív megfogalmazásban így hangzik: jószándékkal, jóindulattal közeledj a másik emberhez, és akkor ő is jóindulattal fogja ezt viszonozni.
A Biblia sajátos nyelvhasználatát figyelembe véve érdemesebb kiszélesítenünk ezt az értelmezési kört. Ennek értelmében azért ne ítélkezzünk mások felett, hogy ne vonjuk magunkra Isten ítéletét. Mert ahogyan mi bánunk embertársainkkal, ugyanolyan bánásmódra számíthatunk Istentől. Itt nem arról van szó, hogy le kellene mondanunk a testvéri figyelmeztetésről, amely a bűnös élet útjáról szeretné letéríteni a felebarátot, hanem mások teljesen felesleges megítéléséről, amely sok esetben csak felületes és részrehajló. Ismerjük el inkább, hogy az emberi cselekedetek megítélője egyedül Isten lehet, aki egyaránt igazságos és irgalmas.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Jézusom! Köszönöm, hogy jelenléteddel mindent átformálsz! Téged nem kötnek a formulák, az előírt rendelkezések. Nem külső parancsoknak akarod, hogy engedelmeskedjünk, hanem az élő Istennek. Szentlelkedet nem lehet korlátok közé szorítani. Az új Borhoz, ami te magad vagy, új tömlőt akarsz adni. S bár nem veted el a régi törvényeket, újat adsz nekünk, amit a szívünkbe írsz. Nem szeretnéd, ha pusztán szokások rabjai lennénk, hogy csak azért böjtöljünk, mert mások ezt teszik. Ennek csak akkor van értelme, ha belülről érezzük szükségét, amikor nem vagyunk közel hozzád. Köszönöm, Uram, hogy megmutatod, hogyan éljek Lélekből, belső indíttatásból, és nem kívülről magamra öltött szabályok szerint. Ámen.
Az összes ajándék közül, amit Isten adott az Egyháznak, kérdés nélkül a legnagyobb az Oltáriszentség, mert az nem más, mint a test, a vér, a lélek és maga Jézus istensége. Az eucharisztikus ostyában az Isteni Üdvözítő lakozik az emberek között, az Ő teljességében. Valóban velünk az Isten – mi lehet ennél nagyobb?
C.S. Lewis emberemlékezet óta az agglegények eseménytelen életét éli Oxfordban. Az egyetemi professzor és sikeres gyermekkönyvek szerzője 1952-ben megismerkedik egy amerikai nővel, Joy Greshammel, akinek a kisfia rajong a könyveiért. A vonzó és határozott hölgy teljesen elbűvöli a különc férfit, mély vonzalom szövődik kettejük között. Ám boldogságukat beárnyékolja Joy rákbetegsége. Az asszony a válása után Angliába költözik. Arra kéri a professzort, kössenek névházasságot, hogy megkaphassa fiával a letelepedési engedélyt.
Mélyen el kellene szomorodnom, amiért (7 éve) elalszom elmélkedéseim és hálaadásaim alatt; hát én nem szomorodom el.
Úgy gondolom, hogy a kisgyermekek éppen oly kedvesek szüleik előtt, mikor alusznak, mint mikor ébren vannak.
Forrás: Kis Szent Teréz breviáriuma – AndroKat
Abban az időben Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester! Olyan jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve. Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a holtak közül.
Mk 9,1-9
Elmélkedés
A felhőben
Érdekes fényképet kaptam valakitől. A fotón egy franciaországi függőhíd volt, amint éppen leereszkedik rá egy felhő. A képen kristálytisztán látszódik, amint az egyik hídpillért, a folyót és a völgy egyik felét megvilágítja a nap, de a másik pillérből és a völgy túlsó oldalából semmi sem látszódik, az úttest eltűnik a felhőben, eltűnik a semmiben, mintha a levegőben lógna az út. A lenyűgöző fénykép láttán elgondolkoztam: vajon milyen érzés lehetett ebben a percben autóval ráhajtani a hídra? A hídra, amelynek a végéből semmi sem látszódott. Milyen érzés lehetett haladni egy olyan úton, amely az ismeretlenbe vezet? Milyen érzés lehet menni olyan irányba, amit az ember nem lát a szemével? Valószínűleg nem ilyen kérdések foglalkoztatták az éppen arrafelé utazókat, s egyáltalán nem ijedhettek meg megpillantván az ismeretlenben végződő, a felhőben elvesző utat, hiszen azt is láthatták, hogy szemből, a felhőből autók jönnek ki, tehát nem lesz hirtelen vége az útnak. Külső szemlélőként azt mondhatnám, hogy reményteli érzés lehetett.
Életünk útján, amely vándorútként és keresztútként is felfogható, reménnyel haladunk előre. Azzal a reménnyel, hogy életünk nem vész el a semmiben és nem a semmi felé tart, hanem eljutunk Isten örök országába, az örökkévalóságba, amit testi szemünkkel ugyan most még nem láthatunk, de hitünk szerint létezik, s ahová Isten mindannyiunkat meghív és vár. Ebbe az örök országba, öröklétbe, ismeretlen világba, túlvilágba pillanthatott be egy rövid időre az a három apostol, aki tanúja lehetett Jézus színeváltozásának a hegyen. Erről az eseményről olvashatunk ma, nagyböjt 2. vasárnapján az evangéliumban. Péter, Jakab és János apostolok lehettek a szemtanúi annak, hogy milyen dicsőség vár majd Jézusra a feltámadás után, illetve mire számíthatnak azok az emberek, akik eljutnak a mennyországba, az örök üdvösségre. Az élmény felejthetetlen számukra. Megtapasztalják, hogy jó Isten közelében lenni. Mesterük kifejezett tiltása miatt ugyan nem beszélhettek apostoltársaiknak és másoknak a hegyen átélt élményükről, de egymás között beszélgetve többször felidézhették azt a későbbiekben. Amikor a feltámadás húsvéti eseménye után találkozhattak a feltámadt Úrral és láthatták őt dicsőséges, új testében, akkor ismételten eszükbe jutottak a hegyen történtek, az Úr alakja ragyogó fehér ruhában és tündöklő arca, és megértették azt, hogy miért is beszélt nekik a hegyről lejövet az Emberfia feltámadásáról.
E mai nagyböjti vasárnapon egy rövid időre eltűnik szemünk elől a köd, megszűnik a homály és felragyog számunkra a dicsőségbe öltözött Krisztus. És feltárul az út, a végső cél, a „túlsó part,” ahová életünk vezet. Életünk nem reménytelen küzdelem tehát az idővel, az elmúlással, hanem reményteli előrehaladás az örök élet felé, ahová Jézus Krisztus vezet minket. A nagyböjti időszak segítsen minket abban, hogy újra a helyes irányba állítsuk életünket és erősítse bennünk a reményt, hogy Isten kegyelmének és irgalmának köszönhetően földi életünk után a feltámadás révén eljuthatunk a mennyországba.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor a kiválasztott három apostolnak megmutattad isteni dicsőségedet. Kérünk, mutasd meg nekünk is dicsőséges arcodat, hogy életünk nehéz óráiban, a szenvedések és a betegség idején új erőt kapjunk. Mutasd meg számunkra, milyen sors, milyen dicsőség vár ránk a feltámadást követően, ha kitartunk veled a szenvedésben. Erősítsd bennünk az örök élet reményét! Adj nekünk tanulékony lelket, hogy szavadban felismerjük azt az igazságot, amely minket az üdvösségre vezet.
„Neked maga a sötétség sem homályos, s az éj világos neked, mint a nappal.” (Zsolt 139,12)
„Mama, olyan ijesztő hely a nagyvilág, nem érzem biztonságban magam, gyenge vagyok. Félek egyedül, hogy a család, a barátaim nélkül kell megküzdenem minden nehézséggel, ami rám vár.”
Joy, a kislányom utolsó éves egyetemista, másnap indult Oxfordba, Angliába, hogy egy félévet ott végezzen el. A csomagolás napján végezte ki az ISIS a második amerikai újságírót. Joy barátai sms-ekben, üzenetekben érdeklődtek, hallotta-e a híreket.
„Neked maga a sötétség sem homályos, s az éj világos neked, mint a nappal.” (Zsolt 139,12)
„Mama, olyan ijesztő hely a nagyvilág, nem érzem biztonságban magam, gyenge vagyok. Félek egyedül, hogy a család, a barátaim nélkül kell megküzdenem minden nehézséggel, ami rám vár.”
Joy, a kislányom utolsó éves egyetemista, másnap indult Oxfordba, Angliába, hogy egy félévet ott végezzen el. A csomagolás napján végezte ki az ISIS a második amerikai újságírót. Joy barátai sms-ekben, üzenetekben érdeklődtek, hallotta-e a híreket.
Jézus szent szíve, minden jónak forrása, imádlak Téged, hiszek Benned szeretlek Téged és bánom minden bűnömet.
Neked ajándékozom az én szegény szívemet. Tedd alázatossá, tisztává és minden kívánságodnak megfelelővé.
