Elgondolkodtató

  • Abból akarok élni, amit felebarátaim adnak nekem
    Posted in: Elgondolkodtató

    altMutasd meg, Uram, a Szegénységet, amelyet annyira szerettél! Irgalmas Jézus, légy irgalommal irántam, teljesen eltölt a vágy Úrnőm, a Szegénység után, aki nélkül nem lelek nyugalmat. Te lobbantottad fel, Uram, szívemben az érte epedő szerelmet, add meg hát a jogot is, hogy enyém lehessen!

    Arra vágyom, hogy  ebben a  kincsben legyek  gazdag! Állhatatosan  kérlek,  hadd lehessen mindig az enyém! Uram, Jézus, Te egészen szegény voltál, s így én sem kívánok e földön semmit sem a sajátomnak mondani, és csak abból akarok élni, amit felebarátaim adnak nekem!

  • Baba doboz
    Posted in: Elgondolkodtató

    Babák százait hagyják magukra minden évben Dél-Koreában. Egy pásztor speciális baba dobozt készített számukra, hogy ide kerüljenek a magukra hagyott babák. David Brill riportja.

  • 2014. december 12. – Péntek (Mt 11,16-19)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Egy alkalommal így szólt Jézus a néphez: „Kihez hasonlítsam ezt a
    nemzedéket? Hasonlít a piacon tanyázó gyermekekhez, akik odakiáltják
    pajtásaiknak: »Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de
    nem zokogtatok.« Eljött János. Nem eszik, és nem iszik; azt mondják
    rá: »Ördöge van.« Eljött az Emberfia. Eszik-iszik, és azt mondják
    rá: »Lám, a falánk, borissza ember, a vámosok és a bűnösök barátja!«
    Az Isten bölcsességét azonban művei igazolták.”
    Mt 11,16-19

    Elmélkedés

    A Keresztelő Jánosról szóló beszéd (tegnapi evangélium) folytatásaként ma azokról szól Jézus, akik nem hallgattak sem a prófétákra, sem Jánosra, sem őrá. Egyszerű szavakkal írja le azt az ostoba nemzedéket, amely nem ismeri fel a messiási időket, nem veszi észre a jeleket, nem hallgat Isten küldötteire. Feltehetően egy gyerekjátékból, egy mondókából idéz: „Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok” (Mt 11,17). Szavaiban nincs semmi bántó vagy sértő szándék, hanem rá szeretne mutatni az ésszerűtlen viselkedésre. Egyszerű, gyermeki, könnyen érthető szavakkal figyelmeztet, hogy minden időben és helyzetben meg kell találnunk a helyes viselkedést.

    A pszichológusok sokat beszélnek arról, hogy gyerekkorunkban mennyi lelki sebet szerzünk, s ezek milyen nyomot hagyhatnak bennünk további életünkre. A gyermekkor számos csalódását nehéz elfelednünk. Jézus pedig arról beszél, hogy érdemes megőriznünk a gyermeki lelkületet. „Ha nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek, nem mentek be a mennyek országába” (Mt 18,3). Természetesen nem a gyermekkori sérelmek és bántások szüntelen emlékezetére gondol, hanem a gyermeki lelkületre, tisztaságra, ártatlanságra, engedelmességre.

    A rövid beszéd végén a mi Urunk az ostoba emberi viselkedéssel szembeállítja Isten bölcsességét, amely megmutatja a helyes gyermeki lelkület útját.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Uram, adj éleslátást a dolgok észlelésére, erőt azok megragadására és megtartására; képességet és rátermettséget arra, hogy ezekhez még mindig hozzá tudjak tanulni! Adj tévedhetetlen ítéleteket a számba! A helyes beszéd kegyelméért is esdeklek! Döntsd el nálam mindig a kezdetet, határozd meg előrehaladásom irányát, és biztosítsd a vég sikeres és eredményes kimenetelét!

    Aquinói Szent Tamás

  • Az Ouija nem csak egy buta játék
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    A nagy karácsonyi visszatérés
    „Spirit” board (lelki táblajáték) – az ötödik legkeresettebb ajándékötlet a Google szerint
    Amikor Jean nővér rájött, hogy jó pár iskolai osztálytársammal együtt játszottunk egyet az Ouija (angol kiejtése widzsa, magyarul vijjának is mondják, a ford.) táblán, dobott egy hátast, képletesen szólva.

    A szeme tágra nyílt, széles szemöldöke felszökött – riadt pillantás ugrott az arcára.

    Bővebben …

  • Az Ouija nem csak egy buta játék
    Posted in: Elgondolkodtató

    A nagy karácsonyi visszatérés”Spirit” board (lelki táblajáték) – az ötödik legkeresettebb ajándékötlet a Google szerint
    Amikor Jean nővér rájött, hogy jó pár iskolai osztálytársammal együtt játszottunk egyet az Ouija (angol kiejtése widzsa, magyarul…

  • 2014. december 11. – Csütörtök (Mt 11,11-15)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben Jézus így nyilatkozott Keresztelő Jánosról: Bizony
    mondom nektek: Az asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb
    Keresztelő Jánosnál. De aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb,
    mint ő. A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mindmáig
    erőszakot szenved, és az erőszakosok szerzik meg. A próféták és a
    törvény Jánosig mindannyian ezt jövendölték. Ha tudni akarjátok,
    Illés ő, akinek el kell jönnie. Akinek füle van, hallja meg!
    Mt 11,11-15

    Elmélkedés

    Keresztelő Jánosról, a puszta emberéről beszél Jézus a mai evangéliumban. A Jézus előtti évszázadokban számos próféta mondott jövendölést a messiás jöveteléről. Keresztelő János amiatt tekinthető különlegesnek, hogy az ószövetségi idők utolsó prófétájaként ő hirdethette meg a nép számára a Messiás érkezését, ő mutathatott rá Jézusra, a Megváltóra.

    Az adventben egyrészt a Megváltó előhírnökeként tekintünk Keresztelő Jánosra, másrészt életviteléből szeretnénk tanulni, azt szeretnénk lelki értelemben utánozni. Adventben mindannyian kivonulunk egy jelképes pusztába. Nem költözünk el otthonról egy vidéki tanyára, ahol senki nem zavar bennünket, nem hagyjuk el e hetekben munkahelyünket és családunkat, de mégis keressük a pusztát. Azt a helyet, ahol elcsendesedhetünk. A helyet, ahol magunkban lehetünk, magunkba tekinthetünk. Keressük a pusztát, ahol Isten vár bennünket. Lehet, hogy e lelki pusztában magányosnak, magunkra maradottnak érezzük magunkat. Lehet, hogy hiányoljuk kapcsolatainkat, megszokott cselekedeteinket. Lehet, hogy lelki ürességet, lelki szárazságot érzünk. Lehet, hogy ránk nehezedik a fáradtság, eluralkodik rajtunk a kimerültség. De biztosak lehetünk abban, hogy ezekben az adventi, pusztai napokban Isten velünk van. Érdemes keresni a vele való találkozás csendes perceit.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Mutasd meg, Uram, a Szegénységet, amelyet annyira szerettél! Irgalmas Jézus, légy irgalommal irántam, teljesen eltölt a vágy Úrnőm, a Szegénység után, aki nélkül nem lelek nyugalmat. Te lobbantottad fel, Uram, szívemben az érte epedő szerelmet, add meg hát a jogot is, hogy enyém lehessen! Arra vágyom, hogy ebben a kincsben legyek gazdag! Állhatatosan kérlek, had lehessen mindig az enyém! Uram, Jézus, Te egészen szegény voltál, s így én sem kívánok e földön semmit sem a sajátomnak mondani, és csak abból akarok élni, amit felebarátaim adnak nekem!

    Assisi Szent Ferenc

  • Mária adventje
    Posted in: Elgondolkodtató

    altMária adventjéről van egy mosolygós-kedves mondat Szalézi Szent Ferenc levelezésében. Egyszer egy előkelő leány fordult hozzá a kérésével. Kolostorba akar lépni, de még túlságosan fiatal hozzá. Az évekig tartó várakozás azonban túlságosan is terhére volna, annyira vágyakozik a szerzetesélet után. Kéri hát a püspököt, eszközöljön ki számára korengedélyt, hogy azonnal teljesíthesse elhatározását.

  • Oltár belül üresen
    Posted in: Elgondolkodtató

    altAz Isten megparancsolta, hogy az oltár, amelyen az áldozatot bemutatták, belül üres legyen.

    Ebből megtanulhatja a lélek, mennyire ki kell üresítenie magát: ezáltal méltó lesz arra, hogy rajta, mint oltáron nyugodjék az isteni Felség.

    Forrás: Keresztes Szent János aranymondásai – AndroKat

     

  • 2014. december 10. – Szerda (Mt 11,28-30)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben Jézus így szólt az őt követő emberekhez: „Jöjjetek
    hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt
    görnyedtek: én felüdítelek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és
    tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű –, és
    nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, és az én terhem
    könnyű.”
    Mt 11,28-30

    Elmélkedés

    A megbeszélt találkozóra időben érkezem. A másik személy viszont nem, ő késik. Még egyszer ellenőrzöm a határidőnaplómban a találkozó időpontját, de minden stimmel, tehát már itt kellene lennie. Egy idő után bosszantani kezd késése. Bosszant, hogy rabolja a drága időmet. Bosszant a pontatlansága, az, hogy megvárakoztat, s még csak nem is jelzi telefonon késését. Mérgelődni kezdek magamban, mert nem először fordul elő vele az ilyen. Mérges vagyok, mert szerintem nincs joga megvárakoztatni, hiszen annyi más teendőm volna. Bosszankodva találgatom magamban, vajon milyen kifogásokkal fogja magyarázni a későbbi érkezést.

    Várni valakit, türelmesen vagy türelmetlenül várakozni valakire, aki előre nem tudhatóan pontosan vagy késve fog érkezni – egy mindennapi élethelyzet, amit mindannyian átéltünk már. Más helyzetekben én várakoztatok meg valakit feleslegesen, rabolom idejét, s észre sem veszem, ha őt mindez bosszantja.

    Az adventben Istenre, az ő jövetelére várunk, és Isten vár ránk, vár arra, hogy megérkezzünk hozzá. Ő nem várakoztat meg bennünket, a késést nem ismeri, pontosan ismerjük érkezése idejét. És közben türelmesen vár bűnbánatunkra, megtérésünkre, vár, hogy elinduljunk felé. Mindenkit, engem is vár ő, aki így szól: „Jöjjetek hozzám mindnyájan!” (Mt 11,28). Megvárakoztatom vagy örömmel sietek felé?

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Köszönöm Neked, Uram Jézus Krisztus, hogy e világba jöttél, hogy segítsd az embert és megmutasd a helyes utat. Bocsásd meg, ha elfeledkeztem róla, hogy eljöveteled valóban oly döntő. Űzz el minden kételkedést és önts ádventi gondolatokat szívembe. Engedd megtapasztalnom, hogy Te ma is újra hozzánk jössz. Tarts éber készenlétben, hogy örömmel fogadjalak. Költözz be országunkba, házunkba, közösségünkbe és szívünkbe.

  • A reklámban mindent szabad (3)
    Posted in: Elgondolkodtató

    altalt

     

    „Potom húsz dollárért, előrendelésben kapható ez a bájos kis bólogató Ferenc pápa. A boltokba kerülés októberre várható.” – írta nekünk még nyáron giccsvadászunk, András. Azóta természetesen kapható a termék.

    Ugyanott rábukkantunk egy másik termékre is. A pápa figura természetesen olcsóbb, mint a szintén bólogató Jézus Krisztus. A szerk.

    Forrás