Elgondolkodtató

  • Néri Szent Fülöp imája
    Posted in: Elgondolkodtató

    altÓ, Uram, nem merem már ígérni, hogy megjobbítom életemet!

    Ha te nem segítesz, csak rosszat tudok tenni. Ha nem segítesz, még szeretni sem tudlak. Magamban semmit sem bízom, Jézusom.

  • 2014. augusztus 29. – Péntek, Keresztelő Szent János vértanúsága (Mk 6,17-29)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Miután Jézus megkezdte nyilvános működését, Heródes Antipász király elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta.
    Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik, és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked.” Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is.” A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét.” Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését. „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának.
    Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették.
    Mk 6,17-29

    Elmélkedés

    Márk evangéliumának 6. fejezetében arról olvashatunk, hogy Jézus elküldi tanítványait a városokba és falvakba, hogy az ő nevében betegeket gyógyítsanak és bűnbánatot hirdessenek. Visszaérkezésük után a tanítványok beszámolnak arról, mi mindent tettek és tanítottak, milyen eredménnyel járt a Mesterük nevében végzett szolgálat. E két rész között található Keresztelő Szent János vértanúságának elbeszélése, amelyet a mai napon olvasunk. Az evangélista ezzel a résszel lezárja János működését, illetve bemutatja Jézus működésének kezdetét, s ez utóbbit úgy állítja be, hogy Jézus is a vértanúság felé halad.

    Márk nem részletezi Heródes érzéseit, szándékait és nem foglalkozik a „táncoló leány” gondolataival sem. Pedig érdekes volna tudnunk, hogy mi járhatott fejükben. Mit gondolhatott Heródes, aki „szent és igaz” embernek tartotta Jánost, amikor végülis kimondta a halálos ítéletet? És mit gondolhatott a leány, aki sikeres műsoráért jutalomként egy ember halálát kérte? Vajon mit gondolhattak a születésnapon résztvevő vendégek a szokatlan kérés hallatán, illetve annak teljesítése láttán? Márk csupán a törvénytelen feleségnek, Heródiásnak a gonoszságát emeli ki, ami János halálához vezetett.

    Keresztelő János példája erősítsen minket abban, hogy semmilyen veszély, de még a halál sem tarthat vissza bennünket a hitünkről szóló tanúságtételtől és az igazság kimondásától.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Az Úristen vezesse békében, növelje egységben és tartsa meg épségben az egész földkerekséget. Nyerje meg tanításának a nemzeteket és a hatalmasságokat, nekünk pedig adja meg, hogy békés nyugalomban éljünk és dicsőítsük a mindenható Atyaistent. Mindenható örök Isten: isteni dicsőségedet Krisztus Urunkban minden népnek bemutattad. Őrizd a megváltás művét , hogy Egyházad az egész világon elterjedjen és állhatatos hittel kitartson neved megvallásában. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te fiad által, aki Veled és a Szentlélekkel él és uralkodik, Isten mindörökké.

  • Uram, bocsásd meg a mi vétkeinket
    Posted in: Elgondolkodtató

    altUram, bocsásd meg vétkeinket. Nem úgy, ahogy mi szoktunk megbocsátani, kényszeredetten, vagy számítgatva, hanem a Te irgalmasságod (nagylelkűséged) szerint. Bocsáss meg úgy, hogy szelíd jóságoddal és gyöngeségeddel találkozzunk.

  • Iraki keresztény testvéreinkért
    Posted in: Elgondolkodtató

    altMegindító képsorok Irakból – Mi is tehetünk értük!

    Olga Yaqob iraki születésű nővér, a Názáreti Mária Leányai rend alapítója az iraki háborúkban sebesülteket ápolt, haldoklókat vigasztalt és halottakat temetett. A vallási kisebbségek elleni borzalmas iraki népirtásról szólva elmondta: sok mindent látott már a korábbi háborúkban, de az ISIS brutális kegyetlenkedéseihez foghatót még soha.

  • 2014. augusztus 28. – Csütörtök (Mt 24,42-51)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Amikor Jézus a világ végéről beszélt, így szólt tanítványaihoz: Virrasszatok, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok. Mit gondoltok? Ki a hű és okos szolga, akit gazdája háza népe fölé rendelt, hogy kellő időben élelmet adjon nekik? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a munkában talál. Bizony, mondom nektek: rábízza egész vagyonát. Ha azonban az a szolga gonosz, és azt mondja magában: „Késik a gazdám!”, aztán verni kezdi szolgatársait, és együtt eszik-iszik a részegeskedőkkel; s megjön ennek a szolgának ura azon a napon, amikor nem várja, és abban az órában, amikor nem is sejti, – ura kegyetlenül megbünteti, és a képmutatók sorsára juttatja. Ott aztán sírás és fogcsikorgatás lesz.
    Mt 24,42-51

    Elmélkedés

    Az okos és a hűtlen szolga példáját állítja szembe egymással Jézus mai beszédében. Az okos szolga állandóan készenlétben van, mert tudja, hogy ura bármikor megérkezhet. A hűtlen szolga viszont elfeledkezik erről, s már-már úgy viselkedik, mintha gazdája távollétében ő lenne az úr. A hűtlen szolga abban is hibázik, hogy úgy tesz, mintha tudná, mikor fog ura hazatérni.

    A beszédet egyértelműen értelmezhetjük úgy, hogy Jézus az úr és mi vagyunk a szolgák, akik visszatérésére várakozunk. Magatartásunk kétféle lehet ez idő alatt. Vagy éberen és felkészülten várjuk Jézus érkezését vagy megfeledkezünk ígéretéről, amely szerint újra eljön. Ha választanunk kellene, bizonyára az okos szolgákhoz hasonlítanánk magunkat. Vajon tényleg készen állunk-e a találkozásra? Valóban felkészültünk rá, hogy akár a mai napon is eljöhet Jézus? Egyszer tényleg be fog következni az a pillanat, amikor eljön értünk. Legyünk éberek!

    A nap folyamán vegyük elő naptárunkat, határidőnaplónkat. Nézegessük a következő hetekre, hónapokra beírt teendőinket. Egy jövőbeli esemény, az Úrral való találkozás nem szerepel egyetlen napnál sem. A lelki éberség azt jelenti számunkra, hogy talán minden naphoz be kellene írnunk, mert bármikor bekövetkezhet. Nem tudhatjuk sem a napot, sem az órát, de abban biztosan lehetünk, hogy eljön a mi Urunk.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Istenünk, mindenható Atyánk, engedd összes gyermekednek megtapasztalni, hogy úton vannak feléd, az ember végső célja felé, s hogy van kísérőjük, aki jót akar nekik: Mária, a tiszta szeretet képe, akit eleve arra választottál, hogy Krisztus Anyja és az Egyház Anyja legyen. Dicsérünk téged, Atyánk, mindörökké!

    Szent II. János Pál pápa

  • Zarándoklat
    Posted in: Elgondolkodtató

    altAki zarándoklatra vállalkozik, legiobban teszi, ha olyankor végzi azt, amikor mások nem zarándokolnak vele együtt, még ha szokatlan időben történik is az. Ha nagy sereg indul zarándoklatra, nem ajánlom a részvételt; általában ugyanis sokal szórakozottabban tér vissza az ember, mint amikor elindult, és sokan inkább szórakozásból, mint áhítatból vállalkoznak ilyen zarándoklatra.

    Forrás: Keresztes Szent János aranymondásai – AndroKat

  • Azonnal választ akarok kapni
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt„Akkor hittek ígéreteiben, és dicséretet énekeltek. De csakhamar megfeledkeztek tetteiről, nem bíztak tervében.” Zsolt 106,12-13

    Mitchell, a kisfiam, kíváncsi gyermek volt. Ahogy megtanult beszélni, ugyanazt a három kérdést hallottuk tőle mindegyre: Miért? Hogy? Mikor?

  • 2014. augusztus 27. – Szerda (Mt 23,27-32)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Jézus egyszer így korholta a farizeusokat: Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Olyanok vagytok, mint a fehérre meszelt sírok, amelyek kívülről szépnek látszanak, belül azonban holtak csontjaival és mindenféle undoksággal vannak tele. Így ti is kívülről igaznak látszotok az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal.
    Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Sírboltokat emeltek a prófétáknak, feldíszítitek az igazak síremlékeit, és kijelentitek: „Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűnrészesek a próféták vérében.” Ezzel ti magatok tanúsítjátok, hogy a próféták gyilkosainak fiai vagytok. Nos, fejezzétek hát be, amit atyáitok elkezdtek!
    Mt 23,27-32

    Elmélkedés

    Jézus tovább folytatja a farizeusoknak szóló figyelmeztetését, amelyben egészen világosan mutat rá, hogy képmutatásuk, kétszínűségük és kétszívűségük a legnagyobb gyengeségük. Igen, gyengeségük, mert belső megosztottságot jelent, ha valaki más arcot mutat Isten és az emberek felé, mint amilyen valójában. A képmutatással kapcsolatban érdemes megkérdezni, hogy kit csap be tulajdonképpen az ilyen ember? Más embereket? Meg tud téveszteni másokat, de mi haszna van ebből az örök élet szempontjából? Vagy talán Istent akarja becsapni? Teljesen elképzelhetetlen ennek sikere. A farizeusi lelkületű ember egyedül önmagát csapja be. Ha pedig azt állítanám magamról, hogy a farizeusi képmutatás veszélye engem nem fenyeget, akkor szintén önmagamat csapom be.

    A farizeusok elleni vádbeszéd befejezéseként Jézus a próféták megölését hozza fel. Az ószövetségi időkből az Isten küldötteivel szemben tanúsított ellenségeskedést emeli ki. Ennek értelmezésével óvatosnak kell lennünk! Nem arról van szó, hogy Jézus ítélkezik kortársai fölött, a főként nem arról, hogy őseik bűne miatt ítélné el őket. A záró kijelentés így szól: „Fejezzétek hát be, amit atyáitok elkezdtek!” (Mt 23,32). E szavakkal Jézus utal a rá váró sorsra, saját kereszthalálára, amely az egykori próféták sorsának folytatása és betetőzése. Az írástudók és farizeusok kötekedésének, ellenségeskedésének az lesz a vége, hogy Jézus halálát akarják, miként atyáik a prófétákét.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Uram, bocsásd meg vétkeinket. Nem úgy, ahogy mi szoktunk megbocsátani, kényszeredetten, vagy számítgatva, hanem a Te irgalmasságod (nagylelkűséged) szerint. Bocsáss meg úgy, hogy szelídjóságoddal és gyöngeségeddel találkozzunk. Taníts meg, kérünk, megbocsátani azoknak is, akikkel kenyerünket megosztjuk, nehogy a szégyen csüggedése rajtunk erőt vegyen. Ments meg, Uram, minden gőgös moccanástól, a lenézéstől, méltatlankodástól és a képmutató jóságtól is. Segíts hozzá, hogy magamnak is meg tudjak bocsátani. Add meg, hogy egymásnak adott bocsánatunk a tiédhez legyen hasonló. Uram, bocsásd meg a mi vétkeinket!

    Godfried Danneels