Home

  • 2013. november 6. – Szerda (Lk 14,25-33)
    Posted in: Egyéb

    Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ engem, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: „Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.” Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene. Mert ha nem, követséget küld hozzá, amikor még messze van, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.”
    Lk 14,25-33

    Elmélkedés

    A mai evangéliumban elhangzó szavak kifejezetten provokálnak minket. El kell döntenünk, hogy kit szeretünk a legjobban, kiért akarunk élni? Kinek a tanítványa vagyok? Képes vagyok-e minden áldozatot meghozni, hogy tanítványa legyek? Kinek szeretném odaadni az életemet? A döntésben talán segítenek minket a következő kérdések: Ki szeret engem a legjobban? Ki az, aki értem él? Ki a legjobb Mester? Ki az, aki a legnagyobb áldozatot is meghozta értem? Ki az, aki még az életét is odaadta értem? A nagy népsokaság létszáma hamar lecsökken, sokan elpártolnak Jézustól és csak kevesen bizonyulnak igazi tanítványnak. Érdemes lemondanom minden evilági dologról, hogy a kevesek közé tartozhassak.

    Jézust a kereszthordozásban is követnem kell. Az élet nehézségei, a betegségek, a szenvedés mind-mind olyan keresztek, amelyek ránk nehezednek. Van, aki csak kényszerből, kedvetlenül vagy haraggal hordozza, mert nem ismeri fel nevelő hatását. Lázad a kereszt ellen, mert Isten büntetésének tartja. Mások türelemmel és örömmel hordják. Ha valóban szeretjük Istent, szeretjük a keresztet is. Jézus az Atya iránti szeretetből tett meg mindent a mi megváltásunkért, vállalta a szenvedést, a kereszthordozást és a kereszthalált. Legyünk bátrak! Ne meneküljünk életünk keresztjei elől, mert azok vállalása jelzi, hogy mennyire szeretjük Istent. Ha szeretem a keresztet, Istent szeretem.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Uram, te újra meg újra hangsúlyozod, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Ha megvizsgáljuk, melyik a legnagyobb, a neked leginkább tetsző erény, azt látjuk, hogy a hit. Igen, ennek ereje által készülünk fel arra, hogy belépjünk a Szentek Szentjébe. Hit nélkül, ó, dicsőség Ura, nem tettél volna értünk csodákat. Mielőtt csodát műveltél volna, azt akartad, hogy jóságoddal egyesítsük hitünket.

  • 2013. november 5. – Kedd, Szent Imre herceg (Lk 12,35-40)
    Posted in: Egyéb

    Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
    Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”
    Lk 12,35-40

    Elmélkedés

    Általában nem szeretünk várakozni, s minden várakozást felesleges tétlenségnek tekintünk. Ha várakozásra vagyunk kényszerítve vagy váratlanul olyan helyzetbe kerülünk, amikor várnunk kell, könnyen elveszítjük türelmünket. Ha pedig valaki hibája miatt kell várakoznunk, bizony megneheztelünk rá.

    A mai evangéliumban Jézus szolgákról, az úr érkezéséről és éberségről beszél, de ez másféle várakozás. A Krisztust váró ember szíve előre tekint, az érkezés pillanatára gondol, a találkozás bekövetkező eseményére, arra a személyre, aki hozzá érkezik. Lelki ráhangolódás ez, hogy valóban létrejöjjön a két személy találkozása. Jézus érkezésére szüntelenül készen kell állnom!

    Jézus arra figyelmeztet minket, hogy legyünk éberek, mert nem tudjuk, hogy mikor jön el a mi Urunk. A ma ünnepelt Szent Imre herceg, akit fiatalon és váratlanul ért a halál, éber volt s tudta, hogy bármikor találkozhat az Úrral. Minden bizonnyal annak köszönhető ez, hogy nagy gondot fordítottak nevelésére. A trónörököshöz méltó királyi erények és a tudományok elsajátítása mellett nagy figyelmet szentelt a hitre és a lelki életre való nevelésre is az ő tanítója, Szent Gellért. A Hit évében imádkozzunk azért, hogy a szülők, valamint a gyermekek és fiatalok tanításával foglalkozók szenteljenek nagy figyelmet a rájuk bízottak lelki fejlődésére!

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Istenünk, te felbecsülhetetlen ajándékot helyeztél életünkbe. Mindenkinek fölajánlod a lehetőséget, hogy jelenléted fényének tükre lehessen. A Szentlélek által szereteted szándékát nem kőtáblákra, hanem szívünk mélységeibe vésed. És lelkünket betöltő békességed által képessé teszel minket arra, hogy szebbé tegyük mindazok életét, akiket reánk bíztál.

  • 2013. november 4. – Hétfő (Lk 14,12-14)
    Posted in: Egyéb, Elgondolkodtató

    Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Étkezés közben a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, mert azok is meghívnak és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”
    Lk 14,12-14

    Elmélkedés

    Jézus egy étkezés alkalmával érdekes tanácsot ad az őt vendéglátónak, amely tanács nem csak neki szól. Azt javasolja, hogy olyanokat lássunk vendégül, akik ezt nem tudják viszonozni. A meghívások viszonzása alapvető illemszabály, amelynek megszegése sértődöttséget vagy haragot okozhat a családok, családtagok között. Jézus nem ezen illemszabály ellen beszél, hanem a szeretetgyakorlás újszerű módjáról.

    A jócselekedetek gyakorlásakor nem szempont a viszonzás, hiszen akkor szó sem lenne önzetlenségről. Napjainkban is vannak olyan esetek, amikor viszonylagos jólétünk javaiból önzetlenül és viszonzást nem várva kell adakoznunk azok számára, akiknek megélhetését semmivé tette például egy természeti katasztrófa. Az ilyen helyzetekben való adakozásunk ne csupán sajnálatból fakadjon és ne is csak lelkiismeretünk megnyugtatására szolgáljon, hanem legyen valóban a nagylelkűségnek a jele!

    Jézus a jócselekedetek önzetlen gyakorlásának módját ajánlja a mai evangéliumban. Nem az a legtökéletesebb jele a tiszteletnek és a szeretetnek, ha a viszonzás reményében tudunk csak adni. A jócselekedetek értéke akkor a legnagyobb, ha nem várunk cserébe semmit. Könnyebb ezt megtennünk akkor, ha egyedül Istentől várjuk jutalmunkat, és nem számítunk az emberi viszonzásra. Egyetlen kincsre vágyakozzunk, az üdvösségre, amelyet hitünk és jócselekedeteink érdeméül kapunk Istentől.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Urunk, Istenünk, világunk tele van gyűlölettel, előítélettel, egymás elutasításával. Add, hogy nyitottak lehessünk minden emberi nyomorúság, elesettség, fájdalom, seb orvoslására. Nyisd meg szemünket, hogy meglássuk embertársainkat, akik ugyanazon az úton járnak, s akikkel az úton találkozunk. Veszélyek fenyegetnek, kiszolgáltatottak vagyunk, segítségre szorulunk magunk is. Jézus nem megy el mellettünk, hanem sebeinket bekötözi és fölemel minket. Add, hogy mi is hasonlóképpen cselekedjünk!

  • Miserend, egyházi ünnepek, miseszándékok 2013. november 4 – 10 között
    Posted in: Hirdetőlap

    November 4. hétfő: Borromeo Szent Károly püspök 18:00: Élő és +családtagokért                         Szent István Templom November 5. kedd: Szent Imre herceg 08:00:                                                        Szent László Pl. Templom 18:00: Jankó és Tima család +tagjaiért          Szent István Templom November 6. szerda: Köznap 18:00:                                                              Szent István Templom November 7. csütörtök: Köznap 18:00:                                                              Szent István Templom 18:30: Szentségimádás November 8. péntek: […]